Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Szabó Péter: Vendégségben dr. Bóna Istvánnál
emberek lesznek, mint mi voltunk. Egy- egy kiváló képességű ember minden évfolyamon akad. A felvételizők száma viszont csökken. Nem baj. Legalább elmaradnak, akik a pénzre hajtanak, s csak azok jönnek, akik már fiatalon „belebolondultak” ebbe a hivatásba. Újratermelődik a megszállottak gárdája is. Még fizetnének is, csakhogy ássanak! Heves Én sem lettem próféta a saját hazámban. Hevesen már csak az egykori barátok ismernek meg. Pedig szívem szerint még ma is oda tartozom. Talán a gyermekkor emléke kísért, talán az, hogy nem leltem olyan településre, amely hozzám nőtt volna. Dunaújváros csak búvóhely számomra, semmi több, Pest meg kifejezetten nyomaszt. Megmaradtam falusinak, még ha a községem város is lett azóta. Erre büszke vagyok. — Sokat köszönhetek Hevesnek. Mindenekelőtt azt, hogy rátaláltam a nyelvemre. Nemcsak a magyarra gondolok, hanem a kisemberek nyelvére is. Alkalmazkodni is ott tanultam. Bárhol szálltam meg az országban, nekem a szállásadóimhoz mindig jó volt a viszonyom, és a munkásaimtól is barátsággal váltunk eL A szakmámat is Hevesnek köszönhetem. Pesten biztos nem alakult volna ki ez a vonzódás. A régészet olyan, mint a népzenekutatás. Váci utcai gyerekek csak tessék-lássék tudják művelni. A tanszékünkön minden kollégám vidéki. Ez nem véletlen. — Húsz esztendősen kerültem el otthonról. Sokáig nem is jártam arra. Aztán, amikor a hatvanas évek elején édesanyám visszaköltözött, újra rendszeres vendég lettem a faluban. Ő ma is olt él, kilencvenesztendős. Jó látni, hogy fejlődik, hogy épül Heves, de még jobb lenne, ha ugyanúgy szépülne is. Mintha az építészek csak házakat terveznének, pedig utcákat kellene. Zavaros az épületek összhatása, mégis szeretek köztük járni. — Az viszont fáj, hogy az Árpád-kor vármaradványait, sem a hozzá tartozó templomot nem tárta fel még senki. De szívesen elvégezném ezt a munkát! Nincs rá se ember, se pénz. Ismerem az egri vármúzeum munkatársait. Jó szándékú, hozzáértő emberek. Nem ők a bűnösek az elmaradásokért. Még a saját gondjaik megoldásához is vékony a pénztárcájuk. Ezért van, hogy szűkebb hazánk a műemlékek feltárásában sajnos tizenkilencedik a megyék rangsorában. A legnagyobb elmaradások éppen a legifjabb városokban vannak. Nem véletlenül nevezték el éppen róla az egész vármegyét. Gazdag Heves múltja, de még mi is keveset tudunk róla, hiszen egyelőre hozzáférhetetlen. Így zajlott le beszélgetésünk. Ültem, s többnyire hallgattam. Eldobtam előregyártott kérdéseimet, hisz semmi szükség nem volt rájuk. Ő önmagától vallott mindenről. Lelkesedett és elszomorodott, érvelt és anekdotázott. A világhírű professzor éppen olyan volt, mint egy köznapi, jóságos és bölcs vidéki tanító, valahonnan az ország tizenkilencedik megyéjéből. Szabó Péter 6 81
