Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Szabó Péter: Vendégségben dr. Bóna Istvánnál
sok és ankétok okán, mint az 1960-tól létező Akadémiai Régészeti Bizottság elnöke, s mint a Régészeti Világunió képviselője is, Európa szinte minden országában rendszeresen felbukkan. Mindenhol várnak rá, s mindenhol ismerik — főként a szakmabeliek ... Azon a vidéken viszont, ahonnan a gyökerei fakadnak, kevés a régész, s a kívülálló legfeljebb hírből tudja, ki is dr. Bóna István. Hevesről indult. A „műhely" — Ez az én birodalmam — tárja szét karjait a szoba ablaka előtt. Szocialista iparvárosunk ötvenes években épített kockaházainak egyikében, egy első emeleti lakásban vagyunk. Belülről pompás környezet. Mintha könyvtárban lennénk. A falakat csaknem egészében beborítják a kötetek. A Supra- fon lemezjátszós rádió mellett fekete korongok százai sorakoznak, az ágy fölötti festményekről régvolt ősök tekintete vigyáz reánk, egy fotelban fekete macska szunnyad, nyugalma szent és sérthetetlen. Az asztalon virág, a polcon díszes ikon, a sarokban sárgult papírra firkált gyermekrajz, három üde színfolt. A bútorok régebbi idők tucattermékei, itt mégis egyedinek tűnnek. Ennek a lakásnak varázsa van, kiszolgálja őt ezért az ő „arcára” hasonlít. — Nézzen szét a másik helyiségben is — biztat, látva érdeklődésemet, s én kapok az alkalmon. Nem csalódok: az is ugyanolyan. Más a berendezése, de a hangulata akárcsak az előzőé. Ahogyan a régi parasztházakon végigmenve a tárgyak feltárják az ott lakók életét, ugyanúgy beszél minden itt is. A divatot soha ki nem szolgáló, az anyagon túl a szellemig látó, melegségre és célszerűségre vágyó emberek képesek csupán ilyen környezet megteremtésére. — Csak az az átkozott crossbar ne lenne — ébreszt föl merengésemből a házigazda. —! A kollégák gyorsan megbeszélték, hogy Dunaújvárost is bekapcsolták a hálózatba, és véget vetettek az itteni csendnek. Pedig olyan jó volt e „barlangban” néha egy kicsit remetévé Változni, elbújni értekezletek, ünnepélyek, konferenciák elől, s csak a munkának élni, nem a hivatalnak ...! „Létrafokok” — Végtére örülhetnék is, hogy egyesek ilyen fontos embernek tartanak — folytatja nevetve. — Végigjártam az egyetemi szamárlétra minden lépcsőfokát. Nem az érvényesülési vágy hajtott, hanem az egyik munka automatikusan megszülte a másikat. Aki megszállott, az nem tudja abbahagyni, márpedig minden régész az. Ha nem lenne, mással foglalkozna. Itt nem olyan babérok teremnek, amire a legtöbben vágynak. 1952-ben szerzett diplomát. Elkerült az egyetemről, de egy esztendő múlva visz- szatért oda. Aspiráns lett, Banner János és László Gyula professzorok mellett dolgozott. 1958-ban, amikor visszaállították a Rákosiék idejében túl polgárinak tartott bölcsészdoktori vizsgát, elsőként adta be disszertációját. Időközben adjunktusnak, majd docensnek nevezték ki. Kandidátusi értekezését A késői bronzkor Magyarországon címmel 1961-ben írta. 1972 óta professzor. Nagydoktori értekezésének kivonatát a Magyarország története sorozat első kötetében bárki elolvashatja. Számára legkedvesebb könyveihez viszont nehezebb hozzájutni. Legtöbbször csupán ezer példányban jelennek meg ezek, s közönségük főként a szakmabeliekből kerül ki, akik angol, német, olasz vagy orosz nyelveken olvassák. Dr. Bóna István mellé műfordító nem kell, hiszen a felsorolt nyelveket maga is beszéli. A közeljövőben a Corvina Kiadónál lát napvilágot egy közérdeklődésre is számot tartó munkája. Címe: A hunokról. A múlt — Amikor gyerek voltam, a hevesiek Jászapátiba jártak gimnáziumba. A legnyakasabb reformátusok Kisújszállásra, a legtehetősebb katolikusok pedig Egerbe, a ciszterekhez. Nekem Apáti jutott. Jó iskola.1 volt az. — Hogyan lettem régész? ... ? magam sem tudom. Gömöri Jóska barátom és iskolatársam tudatosan készült e pályára, én nem. Imádtam a várakat. Az egrit és a sirokit különösen, mivel csak azokat ismertem. Leginkább a romantikájuk vonzott, de izgatott a történetük is. Fokozatosan a história megszállottja lettem. Ez nem is lett volna baj, ha szüleim nem mérnök pályára szántak volna. Sok bonyodalom származott ebből, de megoldódott. Ügy alakítottam a felvételimet hogy ne sikerüljön. Nem is sikerült. Elmentem a Pázmány Péter Tudományegyetemre utánajárni, hogy mit tanulnak a bölcsészek. Nem a régészek, akkor ilyen okítás nem létezett úgynevezett szabad bölcsészeket képeztek csupán. Néprajz, régészet, művészettörténet — ez is ott állt a tantárgyak listáján, s ez számomra elég is volt mé79
