Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Sárhegyi István: Az ezerarcú Márkus
nem lesz alapvetően más. Nekem például harminc esztendeje — fiatal színész koromban — épp olyan nagy volt a pofám, mint most. Csak akkor még nem volt mire. Ma talán inkább odafigyelnek rám, mert már produkáltam valamit. De pontosan ugyanilyen voltam, és állítólag ugyanilyen tehetséges is. Csak ez nem derülhetett ki, mert folyton a fejemre ütöttek Ma már több mindent megengedhetek magamnak, hiszen már aligha tudnak velem kiszúrni. Legfeljebb elmegyek nyugdíjba ... — A közönség ezt nehezen viselné el... — A közönség mindent elvisel. Bár, tényleg meglepő, ahogyan az én ügyeimre reagáltak. Nézze, nem akárkinek a szülei kapnak részvéttáviratot, amikor a gyerekük kórházban fekszik. Velem ezt történt. Büszke vagyok rá. A közelmúlt, a hosszú-hosszú betegség már csak rossz emlék. Van akire így, van akire úgy hatnak a megpróbáltatások. Az egyik megretten, a másik böl- csebb lesz ... — Talán annyival lettem higgadtabb, hogy leszűrtem: nem érdemes idegileg ennyit reszkírozni ezért a marhaságért. Persze most is sokat vállalok, gyűlnek az apró dolgok, gyűrűznek a hullámok a fejem fölött. Ez a munka. Igyekszem pihenni is, meg aztán sohasem voltam lumpoló típus. De látja, hogy ez semmit sem számított, mert a vírus nem nézi, hogy hová szalad. Egészség? Nem vagyok egészséges, nem is leszek soha, mert... De először is, ötvenen felül nincs egészséges ember. Mondjuk, közlekedésre alkalmas vagyok. De azt, hogy egészséges, nem merem kimondani. Nem szeretném kihívni magam ellen a sorsot. Annyi poklon keresztülmentem! Maradjunk annyiban: játszom. Motoszkál bennem egy ötlet. Vajon abból a kisfiúból, aki valamikor színházat „vezetett”, ma milyen direktor válnék? A lelkesedésem azonban csakhamar alábbhagy. — Hogy én milyen színházat csinálnék? Semmilyet. Nálunk nem lehet. Ha teljesen rám bíznák, akkor igen. Nyugodtak lehetnének, nagyon jó lenne. Akárcsak régen ... Leszerződtetnék produkcióra színészeket, s ha sikere lenne az előadásnak, akkor menne ameddig megy. Ha nem, bemutatnék egy darabot. Annak jónak kellene lennie mindenesetre. A színészek pedig rengeteg pénzt kapnának ... — Mondjuk Molnár Ferenc műveit játszatná? — Feltétlenül. Nagyon jó szerepeket és nagyon jó darabokat írt. Az, hogy polgári, engem nem érdekel. Sajnos, még mindig nem bírják elviselni. Életében sikeres ember volt, millió pénze volt, zsidó volt, karriert csinált, okos volt. .. Hát mi kell ennél több? Már egy is elég ezekből ahhoz, hogy utálják. Most még öt legyen?! Nagyon is jellemző ránk, hogy Herczeg Ferenc lassan- lassan előbb jelenik meg, mint Molnár. Miért nem publikálják a műveit? Sikerük lenne. A színházak már játsszák, rendben van. De milyen a könyvkiadásunk? Butaságra vall ez a magatartás. De zárjuk is le ezt a témát! Nem kapok érte jogdíjat, hogy ennyire védem. Pusztán az igazságérzetem berzenkedik, az nem hagyja, hogy befogjam a szám. Rondának érzem, hogy szégyellünk egy jó magyar írót. Másnak a halála után megbocsátunk, őt még ekkor is utáljuk ... 73
