Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szecskó Károly: Tudós a katedrán
Már említettük, hogy egyetemi hallgató korában készült a tudományos pályára. Ilyen jellegű munkássága még Sopronban kezdődött el 1929-ben, de Hatvanban szökkent szárba. 1934-ben avatták bölcsészdoktorrá „sub auspiciis gubernatoris” Debrecenben magyar és finnugor nyelvészetből. Hatvani évei alatt több mint negyven publikációja jelent meg. A helyi középiskolában alakultak ki kutatásaink főbb területei: a magyar nyelvtudomány, annak leíró és történeti ága, a hangtantól az alaktanon és a jelentéstanon keresztül a mondattanig; az általános nyelvészet fő kérdései, a finnugor nyelvészet, az oktatás és nevelés módszertani problémái. A hazai tudományos folyóiratok közül a Budapesti Szemlébe, a Debreceni Szemlébe, az Egyetemes Philológiai Közlönybe, a Magyar Nyelvbe, a Magyar Szemlébe, a Protestáns Tanügyi Szemlébe és az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönybe írt. Ismeretterjesztő cikkeit a Nemzeti Újságban, a Hatvan és Járása című hírlapban tette közzé. A külföldi szakmai orgánumok köréből a Milánóban megjelenő ötnyelvű tudományos világszemle, a Sciencia, a Bollettino deli’ Atlante linguistico Itálino és a finn Viritäjä közölte értekezéseit. Nyelvészeti tudományos munkásságát általános nyelvészeti vizsgálódásokkal kezdte. Még soproni tanár korában jelent meg a Debreceni Szemlében „Nyelvkritika” című dolgozata, amelyben az emberi kultúra nyelvi gyökereit elemezte. Ekkor kezdett megismerkedni Wilhelm Wundt német nyelvtudós néplélektani koncepciójával, illetve az általa kidolgozott nyelvlélektan módszerekkel. Ennek értékeit, s egyben fogyatékosságait fogalmazta meg „A nyelvtudomány módszertanához” című értekezésében, amely már hatvani tanár korában jelent meg 1931-ben, a Budapesti Szemlében. írásában bizonyította, hogy a nyelv lélektani alapjainak kimutatásán kívül a nyelvi funkciót is vizsgálni kell. Nyelvészeti kutatásait a magyar nyelv köréből a nyelvjárások vizsgálatával indította. Végső célja a magyar nyelvatlasz elkészítésének előmozdítása volt. Ezzel kapcsolatos első tervét „Magyar nyelvatlasz” címmel még soproni tanár korában tette közzé. Ebben a német nyelvatlasz módszereit vette alapul. Hatvanban éveken keresztül foglalkoztatta a téma. Ezzel kapcsolatos német és francia nyelvű közleményei a külföldi szakemberek figyelmét is magukra vonták. Már ebben az időszakban figyelemre méltó dolgozatai jelentek meg a magyar mondattan és szótan köréből. „A mondat részei” című 1930-ban, a Magyar Nyelvben publikált dolgozatában már felhívta a figyelmet arra, hogy a mondatbeli viszonyoknak nemcsak logikai, hanem stilisztikai, érzelmi összetevőit is elemezni kell. Egy magyar mondattan körvonalait villantotta fel „Mi a magyar mondattan” című, 1932-ben napvilágot látott munkájában. Fiatalon készített szótani dolgozata „A főnévi igenév fejlődéstörténetéhez” címet viseli, amelyben e szófaj keletkezésének új felfogását állította szembe a tudomány addigi álláspontjával. Mivel szemléletében kezdettől fogva szorosan összefonódott a leíró és a történeti szempont, ezért nem véletlen, hogy már fiatal kutatóként többször foglalkozott nyelvtörténeti kérdésekkel. Ezt bizonyítják a Budapesti Szemlében 1931 és 32-ben közreadott dolgozatai. Például a „Nyelvészet és történelem”, a „Régi helyneveink vallomása” stb. Finnugor, s finn nyelvészeti munkásságának, nagy impulzust adott a már korábban említett finnországi ösztöndíja. Utjának szellemi gyümölcseként több cikk látott napvilágot. Már 1936 végén olvasható volt a Nemzeti Újság hasábjain „Mit tanítanak a finn tankönyvek Magyarországról” című cikke. 1937-ben 51
