Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szűcs László: Egy hivatás rangja és megbecsülése
A megoldásra váró feladatok sora is szükségessé teszi, hogy ismerjük eredményeinket, lássuk a jót is eddigi ténykedésünkben, mert ez ad erőt és bizalmat, hitet a munkánkhoz. Pártunk XIII. kongresszusán elhangzott, hogy társadalmi értékrendszerünkben magasabbra kell emelnünk a pedagógusok munkáját, növelni kell megbecsülésüket. Ehhez elengedhetetlen, hogy a társadalomnak ne egyoldalú, hanem valóságos képe legyen az iskoláról, az iskolában dolgozókról, helyzetükről. A közoktatás nem szakítható ki a társadalom egészéből, munkája szorosan kapcsolódik más intézményekhez, szervezetekhez, a családhoz. Feltételezi azok felelősségét, munkáját. És nem véletlenül használtam a „munkáját” kifejezést a gyakrabban elhangzó „segítségét” helyett. Meggyőződésem, hogy az ifjúság nevelésében érdekelteknek nem segíteni kell az iskolát. Nem helyes az a munkamegosztás, hogy az iskola kér, mások pedig a kérésnek megfelelően segítenek, ahogy tudnak. Itt a társadalom kér. Jól felkészült, megalapozott általános műveltséggel, tudományos világnézettel, továbbfejleszthető szakmai tudással rendelkező fiatalokat. Ennek a kérésnek teljesítésében semmivel sem pótolható, meghatározó szerepe van az iskolának, de feladata mindenkinek, aki felelősséggel tartozik az ifjúságért, a családnak, a munkahelynek, a politikai, társadalmi és tömegszervezeteknek, mozgalmaknak. S ezt a munkát mindenkinek el kell végeznie, egymással összhangban, szoros szövetségben, egyeztetve a közös ráhatás érdekében a tennivalókat. Az iskola és a társadalom kapcsolatának helyes értelmezése és érvényesítése az ebben a szellemben fogant társadalmi összefogás teszi valójában nemzeti üggyé az oktatást és a nevelést, ha az ifjúság formálásában nemcsak az iskola, hanem az egész nemzet látja és felelősséggel végzi saját maga munkáját, elvégzi azt, ami a fiatalok neveléséből reá hárul, teljesíti azt, ami a kötelessége. Kiss Sándor Egy hivatás rangja és megbecsülése Az írás címe érlelődött meg bennem először. S ezért a tanév eleji hangulatban természetesen újra a pedagógusokról írok. Helyzetükről, életükről, munkájukról, talán minderről együtt, ahogy az embernek sok minden eszébe jut a mindenkori szeptemberi újrakezdéskor. Gondolataimmal az iskolából indulok, hisz’ ez a pedagógus munkahelye. Egy tipikus tanítási napon négy, öt, nem ritkán hat órát tart egyvégtében a tanár. Gyakran 10—15 perce van, hogy agyát átállítva, például — az ókori Egyiptomról, a francia forradalomra, majd a barokk műeposzra. De ezt úgy tegye, hogy valójában szenvedélyesen érdekelje minden téma, hisz máskülönben hogyan érdekelhetné a diákokat? Közben felhörpint egy-két kávét, rohanva elszív egy cigarettát, morzsol egy kiflivéget, de a diákokkal aközben is beszélget, hisz mikor keressék, ha nem a szünetben. S eközben zajlik az iskolai élet is. Tantestületi, szaktárgyi munkaközösségi értekezletek sora, feladatok, tanulmányi versenyek, KISZ-gyűlések, klubestek, szülői értekezletek, fogadó40
