Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - VÉSŐ - PALETTA - Moldvay Győző: Eroica

sabb, jégfellegesebb eget rak föléje. A másnál oly könnyű, menekítő magas­ságot Szécsi elzárja az alant élők tekintete előtt. Mintha hátán hordaná föl a homálynak sűrű cementfellegeit, vérvörös téglahegyeit. Mintegy ezzel is odakényszerítvén a figyelmet — önnön ragaszkodást e kihaltságukban is me­nedéknyújtó paraszti udvarokra. Se ki, se föl, tessék csak helyt maradni. Ez a világ nem Kánaán, mégcsak nem is Tamási Ábel-replikáinak csillagszórós-hangulatú játéktere. A hargitai kunyhó súlyos, bazaltos hátterében nem havasi rigók, pintyek énekes han­gulata, hanem inkább a száműzetésé leselkedik. Mi végett vajon? Holmi vi­lágfájdalmas érzésbe kívánna hajszolni? Ellenkezőleg. Itt-ott hasadó réseken egy fényesebb világ küldi üzenetét. Szécsi lombta­lan vagy jórészt lombjahullott festői világa — csupasz, göcsös, vonagló tör­zsek mélygyökerű kapaszkodása —, homályba fullasztott ege, sóbányalehele- tű erdőrengetege épp arra késztet, hogy: néhol kopj át ültetve, másutt eget hasogatva, magunk világítsuk ki az ablakainkat. Moldvay Győző: Eroica Jegyzetek a 75 éve született Kohán Györgyről 1985 februárjában lenne 75 éves Kohán György festőművész, de már közel két évtizede a gyulai temetőben nyugszik. Nehezen ki­bontakozó pályáját, mélyből a fénybe ívelő, később Munkácsy- és Kossuth-díjjal is méltányolt festészetének alakulását kíséri figye­lemmel az a szűkre fogott, szubjektív hangvételű kismonográfia, amelyet a művész egykori barátja írt. Hódmezővásárhely, Gyula, Budapest az „Eroica” című írói munka fejezeteinek fő történés­területe, és a rövidesen megjelenő kötet — amelyből most előzetes ízelítőt adunk a Hevesi Szemle olvasóinak — arra is kísérletet tesz, hogy írott szóval kísérelje meg tükrözni a koháni piktura látvá­nyát, formai és tartalmi lényegét. Milyen a beérett Kohán György? A nyers, harsány pirosat, zöldet és kéket megszelídítő, harmóniába fogó festő-varázsló? Mindenek felett: következetes! Művészi hitvallását, elveit vállalja nyomor és rúgások közepette, vélt kudarcok taglói után, barátságok és előnyök meg­tagadása árán is. Ha nincs pénze lemezre, vászonra, kereteket szétfeszítő in­dulatát, monumentalitását igénylő álmait, látomásait nem csendesíti, nem mér­sékli, hanem filléres papírt szerez, azt is darabokból ragasztja össze, hogy e kegyetlen, nem alkuvó játékból élete talán legfőbb műve, a „Háború emléke” kerülhessen 1965-ös nagy pesti bemutatkozása alkalmával a Nemzeti Galéria falára. 41

Next

/
Thumbnails
Contents