Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Dénes Zsófia: Talán Hellász küldött
• Könyvekről Dénes Zsófia: Talán Hellász küldött Szokatlan, legalábbis a tömör, határozott fogalmazásért rajongók között, hogy egy köteteimben az első — és ezért a leghangsúlyosabb — szó a talán. Fel is merül a kérdés az írónő neve után a „talán”-nal kapcsolatban, ennyire határozatlan lenne vagy minket megtréfáló éz a köteteim? Éppen a száz éven túli Dénes Zsófia válnék bizonytalanná küldetését, írói hivatását, sorsát, megélt életét illetően. Egyik sem! A köteteim idézet Adytól, Adyért, Adyról, Ady miatt és abból a kapcsolatból származtatóan, amely őt vele, ama mindenképpen sorsdöntő idők-évek viharában összekötötte. Nem /rejtett, leplezett, vagy áttételes formában, tartalommal beszél a kései utókornak arról, ami a tízes években Adynak is, Dénes Zsófiának is a fiatalságot, a szerelmet, az élet elsőrangú lelki kalandját jelentette. A kötet alcíme szerint is mértékadó, hiteles lelki leltár: Ady, Csinszka, Dénes Zsófia levélváltása és a költő néhány visszhangzó verse. Ezzel a pontossággal, a fontossági sorrend tiszteletteljes betartásával szerkesztett mű közreadja azokat a ma már irodalomtörténeti értékű leveleket, amelyek időközbein kerültek elő. És amelyeket az irodalomtörtétnetírás, a tudósi szorgalomvizagálat, -értékelés tárgyává tett. Beleáldí tóttá a levélrészleteket, a szövegrész-kiemeléseket olyan összefüggésekbe, feltételezésekbe is, amik talán erőszakoltak, végső kicsengésüket tekintve akár igaztalanok is lehetnek. A szövegeiket innen-onnan összehasonlítgatva- ellenőrizgetve lehet megállapításokat tenni, amelyék a tudósi szándék őszin-, teségót, esetteg jóindulatát kétségessé tehetik. Az írónő ez ellen a tudósi álláspont és értelmezés ellen is felemeli szavát a most már második kiadásban iaz olvasók elé kerülő munkájában. Nem tudja elviselni, hogy az Ady-tanuknányok tényeket másítsanak meg, vagy némely szövegeket úgy értékeljenek, ahogyan azokat kellő alapossággal-gondossággal áteiemzett kortörténeti kutatás alapján magyarázni nem lehet. Az olvasó birtokában van annak a kiadványnak is, amely Dénes Zsófia emberi, asszonyi, etikai, szellemi, netán politikai magatartását mintha más optikába állítaná, mint amilyen látószög szerint azt az utókornak értenie kellene. A tudós joga és kötelessége, hogy képzettsége, tárgyszeretete, olykor a téma miatti rajongása okából hősét, az egyre inkább esziményíthető költőt a nemzeti pantheonban még magasabb fokra, még magasabb helyre emelje. Ehhez az esendőségeket, az esetlegességeket le kell bántania a testi alakjában elmúló személyiségről, azt kell a fénybe helyeznie, ami a nemzet emlékezel téré tartozik. Azt is méltósággal és az igazságnak kijáró tisztelettel, alázattal. Azon azonban már lehet vitatkozni, mikor, mivel hasiznád a tudós Adynak, a század két első évtizedében üstökösként Itt járó zseninek. A,zzal-e, ha rendbe rakja körülötte, érte, a róla fel- és meglelhető adatokat, adalékokat, főleg az írásbeli bizonyítékokat — ilyenek a' levelek is! —. amelyből felépíthető az igazság, az akkori valóság hű képe, törekedvén a teljességre mindenütt, még akikor is, ha a teljességben a színskála minden árnyalata megtalálható? — Vagy válogat a rendelkezésére álló anyagban és azt úgy teszi, hogy egy előre elképzelt kép számára keresi ki az általa fontosnak, jellemzőnek tartott részleteket ? Dénes Zsófia — ma már századik születésnapján is túljutva — élő történelem. Amit a kötetben a levelezésekből közöl, amit az akkori kapcsolat ilyen-olyan szférájából megír, amit szinte mapilószerű pontossággal írásba fektet, összefüggő egésznek látszik. Megákkor is, ha az a bizonyos látószög egy szerelmes asszonyé, aki igencsak hadban áll mindazért, amit jobb szó híján az emberék boldogságnak szoktak hívni. A „Talán Hellász küldött” nem változtatja meg a verseiből magasba nőtt 90
