Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - TUDOMÁNYOK - Bakos József: Nyelvi környezetvédelem - közelről
« Tudományok ______ j N apjainkban gyakran olvasunk és hallunk a természetet érintő szennyeződésekről, s az ellenük való védekezésről. A természetet, a környezetünket szeny-- nyező emberi felelőtlenségről, annak mértékéről már ritkábban beszélünk. A nyelvi környezetvédelemről mintha megfeledkeztünk volna, pedig az emberi' környezet védelmének körébe szervesen beletartozik a nyelvi környezet oltalma is, annál is inkább, mert beszédünk hangzása, nyelvhasználatunk módja és formája magán viseli a környezet hatását is. Az ember teremtette környezetben különösen a szinte már kibírhatatlan zaj, a fület hasogató, az ideget bénító hangoskodás olyan beszédkörnyezetet teremt, amelyben nemcsak beszédünk hangzásában és ritmusában jelentkeznek súlyos zavarok, hanem a beszédfegyelemben is. A zajártalom és a beszédbiztonság' kényszerű kapcsolatáról sem lenne szabad megfeledkeznünk. A decibelek egyre erősödő rohamában nemcsak hallásunk károsodik, hanem beszédbiztonságunk is. Riasztó mértékben áraszt el bennünket a zaj, a lárma, a harsányság. A hangoskodással, a zajjal való szennyezés elborítja környezetünket: zeng, harsog az utca, a lakókörnyezet. Egyre nehezebben értünk egymással szót, hiszen az öncélú hangoskodás ártalmára van az érthető beszédnek is. Az sem véletlen, hogy éppen költőink hívják fel a figyelmünket arra, hogy a „csitíthatatlan világzajban” (Csoóri Sándor), a „beton világ vad zajában” (Rónay György) nemcsak hallásunk és idegállapotunk gyengül és romlik, hanem zavar támad élőszóbeli kommunikációs kapcsolatainkban éppen úgy, mint értelmi és érzelmi tevékenységünk nagyon is emberi régióiban. Olvassuk csak el figyelmesen erre vonatkozólag az alábbi verssorokat: „Kibírhatatlan zaj lármáz fülembe: / mi bennem zengene / még azt sem értem, / hol kaphatnék csöndet ■— akár receptre — / hogy újból hallhassam a szívverésem!” (Végh György: A megváltozott Budapesthez.) — „Bent a lakásban . .. / vartyog a vécé, / s gépi ricsaj, fent és lent kiürítik a lelket sértő / hang-szemetet, / téboly rázza a szűkös légköb / métereket” (Csukás István: Áprily Lajosnak). Napról napra egyre nagyobb zajterhelés vesz bennünket körül: a felesleges harsányság, hangoskodás szinte életünk minden megnyilvánulásában jelentkezik, s lassan egyesek már jól is érzik magukat a zajos környezetben, s a céltalan hangosságot megszokják. Fülük a zajjal terhelt akusztikai hatásokat egy ideig még jól tűri, lassan azonban jelentkezik a halláskárosodás. A hallás romlását idegfeszültségek kísérik. Az állandó zaj, hangoskodás, harsányság nemcsak a vér adrenalinszintjét növeli, s a munkaerő teljesítőképességét csökkenti, hanem szűkebb és tágabb környezetünk elzajosodásának folyamatában a megemelt hangerővel beszélők száma is megszaporodik. Sajnos, a hangerősítők és a hangszórók korát éljük. A sok „zajláda’, a rádió, a lemezjátszó, a televízió céltalanul megemelt hangerejükkel otthoni „csendes” magányunkat is lehetetlenné teszik. A szinte bömbölő gépi zene ellen nincs még kellő védelmünk: a 80 Társada I mi összefogás szükségeltetik Nyelvi környezetvédelem — közelről
