Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Sárhegyi István: Egy pszichografológus titkai
Szóra bírta a hallgatag betűket... Egy pszichografológus titkai Hitetlen emberek mindig voltak, vannak és lesznek is. Olyanok, akik aligha látnak az orrukon túl, és saját dogmává merevült nézeteik sáncai mögül riadtan, ellenségesen tekintenek minden újra, szokatlanra. Szavaikkal, tetteikkel lépten-nyomon akadályokat görgetnek az eredeti, a más, az egyedi érvényesülésének útjába. Ha rajtuk múlik, al:kor aligha fordul előbbre a világ . . . Jórészt nekik „köszönhető”, hogy hazánkban még most sem vert gyökeret, s kapott megfelelő elismerést egy izgalmas, érdekes, hasznos tudomány: a grafológia. 2. A tahi ásk odók — sajnos, nem egy közülük valamely humán szakterület I avatott képviselője — sarlatánságról, babonáról, jóslásról beszélnek ezzel kap- j csolatban. Helytelenül, hiszen józan értelemmel nehezen feltételezhető, hogy I egy okkult dolognak tanszéke legyen a Föld sok-sok országában, így a svájci, | ausztriai, svédországi, egyesült államokbeli egyetemeken. Igazuk van viszont akkor, amikor a gyakori visszaéléseket emlegetik. Csupán arról feledkeznek ! el, hogy ez mindaddig így marad, amíg a grafológiát némaságra, illegalitásra kárhoztatjuk. 3. A fejlődés korunkban hatalmas léptekkel halad előre, egyre-másra válnak közeli ismerősökké az eddig még fel nem tárt, fel nem fedezett területek. De az az érzésem, hogy magáról az emberről még mindig keveset tudunk. Pedig bármi, amihez csak a keze ért, róla vall. Ha értünk a megszólaltatásához. S az írás sem néma, hanem nagyon is beszédes „tanú”. A papírra vetett szavakból, gondolatokból kiolvashatók az illető karaktervonásai, tudattalan vágyai, legfinomabb lelki rezdülései, sőt egészségi állapotára is következtethe- | tünk. Nos, nem hiába hajt bennünket a kíváncsiság, hogy felkutassuk a magunk és mások benső életének titkait. Mert az írás árulkodik . . . 4. Talán ez a kíváncsiság volt az egyik oka annak, hogy az idei könyvhét kimagasló sikere Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk című munkája volt. A budapesti Vörösmarty téren a dedikációra várók hosszú sora egyértelműen jelezte, hogy az érdeklődők valami szépet, érdekeset, izgalmasat, egyszóval értékeset kaptak. Mert nem lebilincselő-e, ha a történeti pszichografológia segítségével kirajzolódik előttünk a magyar irodalom és történelem legnagyobb alakjainak színes, hiteles potréja, ha feltárhatjuk egy-egy kiváló egyéniség í jellemének eddig rejtve maradt pontjait, kitapinthatjuk tetteinek mozgatórugóit? Bevallom, szinte egy szuszra olvastam el a könyvet. Már az első oldalak után elhatároztam, lesz ami lesz, beszélni fogok a szerzővel. Tucatnyi, feleletre váró kérdés fogalmazódott meg bennem, s türelmetlenül vártam, hogy végre szemtől szembe ülhessünk. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet? Amolyan magába zárkózó, hallgatag szobatudós típus? Vagy éppen ellenkezőleg, harsány, kitárulkozó fajta? Majd meglátjuk . . . 5. A találkozásra hamarosan sor került. A róla alkotott képet azonban — belátom — némileg módosítani kell. Megnyerő, szuggesztív, erős egyéniség benyomását kelti. Távol áll tőle minden felesleges udvariaskodás, de közvet77