Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Jelet hagytak maguk után

túrával, az irányítókkal, a közönséggel együtt fénytörés nélkül szemléljük" Nincs módunk, helyünk a leghűségesebbeket, a legjobbakat egyénenként és értékük felől jól kifaggatván jellemezni. De azért nem árt néhány színt, néhány markánsabb vonást felvillantani, az időből ideidézve azt, amiért egy- egy művész van, él és dolgozik: hogy megörökítse az őt körülvevő világot, azt a pillanatot, amelyről úgy érezte, hogy élni érdemes.

András Gizella és férje, Kocsis Árpád még mindig tevékenyen jelen van az egri képzőművészeti életben, kiállításokon. Baskayné Dienes Klára ma már nem állít ki, de akkor festette és vitte közönség elé portréit, amikor az a tett nemcsak szokatlan volt, de félreértési veszélyeket is hordott magában. Blaskó János egri működése festői változásának korszakát is jelentette. Az absztrakció lelki-szellemi tornáját gyakorolta, ragyogó színekkel, szilárd emberi tisztasággal. Jakuba János előtt még Bíró Lajos alapozta-erősítette azt a befolyást és szellemi szintet, amelyet akkor a főiskola szakemberei szükségesnek tartottak elérni, vagy meghaladni. Kastaly István az; egri hóstyák dombnak futó utcáit, pincesorait, a bükki falvakat, tereket festegette, kevés szűrt fénnyel, mintha a rejtőző szelídség itt is el akarta volna mesélni azt a kedves világot. Kátai Mihály, az apa, az idősebbik éppen a fénnyel átitatott eleven színekkel metszette emlékezetessé a falusi házakat, a fehérre meszelt falakat; vették-vitték is képeit túl a határon, mintha sürgős képi mesemondás lett volna az ő festői előadása. Kishonthy Jenő nagy gonddal megmunkált képein mindig minden a helyén van, érzékletes, hangulatos műveiért díjazták is. Nagy Ernő lírai legendákat terjesztett azokról a noszvaji fehérre meszelt házakról, amelyek már a múltba menekültek az újabbkori, divatos-komfortos, egyenruhásított falusi földszintes paloták elől. Trojan Marian ex librisei sok kiállítás anyagát gazdagították.

A felsorolás, az egymondatos jellemzés, előhívás mindenképpen igazságtalan; főleg azokkal szemben, akikről nem is esett eddig szó. Pedig itt volt még Orbán József, aki Egernek a Petőfi-szobrot készítette; Molnár József is, Nagy- réde szülötte, aki freskót festett a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal Szarvas téri székházának. Meg itt lenne Platthy György is, aki három évig tanított a rajztanszéken és legutóbbi éveinek termését Egerbe hozta bemutatni. De a holnap biztató ígérete Herczey István, aki több kiállításon szerepelt színes grafikáival. A szobrászok közt sorakoznak fel Dargay Lajos, Király Róbert és Szabó László. Dargay Kalocsán kötött ki és a mobiloknál: Király Róbert változatlan erőssége ma a kisplasztika; Szabó László még a nagyobb lehetőségek miatt választott más tájat a hazában, mert itt nálunk, a hatvanas években még nem tudott megélni.

A legújabb korhoz tartozik Pusztai Ágoston egrisége. Köztéri alkotásai, a kiállításokon látott szobrai azt bizonyítják, hogy személyében jógyökerű honosítás történt.

Csak utalnánk arra, hogy Eger a kiállításokat hol a színházban, hol a vármúzeumban, a Megyei Művelődési Központban, hol hirtelen felkínált helyeken, mint a postánál, a Vörös Csillag moziban, vagy az Ifjúsági Házban, vagy a Helyőrségi Művelődési Otthonban, vagy a Líceumban rendezte, rendezi meg. Jó tárlati lehetőség volt megnyitása óta, 1968-tól a Rudnay-terem, ahol az országos nevű művészek tárlatai mellett, sokszor helyet és megkülönböztetett figyelmet kaptak az egri vezető művészek is, köztük Blaskó János, Kishonty Jenő, Kastaly István, id. Kátai Mihály, ifj. Kátai Mihály, Király Róbert, Nagy Ernő és Seres János.

Szólhatnánk még a közönség tétovaságáról, a kritika olykor bátortalan, vagy tévesztő hangsúlyairól is. Azokról a szerteágazó és aprólékos informá62