Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Fecske András: Kerekasztal-beszélgetés a Heves megyei művészekkel
jük azoknak. Mindamellett az itt dolgozók tisztes munkát végeznek. Egerben pedig csak a Gárdonyi Géza Színház felújított előcsarnoka alkalmas bemutatókra. K. Á.: — Negyven év óta minden lehetőség megvolt arra, hogy a feltételek meglegyenek. Itt volt a zsinagóga — ezt másfél millió forintért eladták. Pedig az volt a terv, hogy ebben rendezik be a kovácsoltvas múzeumot. Most az Unicornishoz került. Aztán ott volt az Érseki Udvar. Minden kulturális igényt egyszerre lehetett volna ott kielégíteni! N. E.: — Itt mindent eladnak. — Csaba, Te itt a Hivatalt képviseled. Az imént említetted, hogy a megye „átlagos” paraméterekkel rendelkezik. Amennyiben igaz az, hogy még kiállítási fórum sincs, tehát nincs meg az esélye annak, hogy rendszeresen lemérhesse tudását a megyei képzőművész-társadalom, akkor a lehetőségek nemcsak hogy nem átlagosak, de finoman fogalmazva is jóval szerényebbek. Ha jól tudom, Szekszárdon most adták át az új Művészetek Házát — volt zsinagógát. Nem tudom Szekszárd mennyivel tehetősebb város, mint Eger. Ott van pénz? Azt hiszem, az is lényeg, hogy milyen gazdája van egy adott helyen a múzsáknak? J. Cs.: — Persze, ahogyan én ismerem a dolgokat, nálunk is volt arról szó, hogy lesz Művészetek Háza ... N. E.: — ... körülbelül tíz éve van szó róla. Soha sem lesz kész! Túl sok terv volt már itt arról, hogy fölépül végre Egerben egy szép kiállítási központ. Aztán jött az árvíz, elvitte. így van ez majd mindig. Mert hiába tesz a megyei művelődési osztály évente javaslatot arra, hogy melyik épületet alakítsuk át kiállítócsarnokká, valamilyen „áron” mindig elúsznak az elképzelések. J. Cs.: — Későn kezdtünk odafigyelni kulturális értékeinkre. Így volt ez a Kispréposti palotában, az MHSZ székházában is, ahol a freskó közepében egy nagy gerenda éktelenkedett. Mármost ennek a „logikája” az volt, hogy a fogadótermet és a báltermet el kellett egymástól választani, méghozzá kerítéssel, ami ugye freskótól freskóig tartott. Főiskolás koromban láttam mindezt, de a hajam szála még a mai napig is égnek áll, ha rágondolok. Most már felújítják. A városra különben az utóbbi időben, főként a pincék elvizesedése elleni harcra rengeteget költött a tanács. És már van nemzetközi hírű műemlékvédelem is, amelyre büszkék lehetünk. N. E.: — Erről jut eszembe, a Panakoszta-ház. Nemrég Nagy László építész- mérnök terveket készített a ház restaurálására. Mivel az épület központi helyen van, a fiatal és tehetséges építőművész szerette volna, ha munkája nyomán valóban művészetek háza lett volna a műemlék. Most kezdődött el a restaurálás, de tudomásom szerint az építményt más célra fogják használni. # J. Cs.: — Bábszínház lesz. N. E.: — Ez akkor még a szerencsésebb eset: lesz művészeti funkciója. — A baljós csillagzat alatt mit tehet a művész, ha önmagára van utalva? Hogyan próbálja meg a körülményekbe való „belévetettségének” határait kitolni? N. E.: — A probléma hazainak is mondható, mégse kerüljük meg. Mindössze hárman-négyen szerepelnek országos tárlatokon Hevesből, s ez rossz arány. J. Cs.: — És a területi szervezetben is jobban kellene dolgozni. Nem igaz, hogy „alkotni kell, és nem konferenciázni”. Igenis van miről beszélgetnünk! L. J.: — Nemrég Vásárhelyen jártam, az egyik festő kollégánál. Azzal fogadott, hogy épp az imént ment el egy NSZK-beli galériás küldöttség, amelyet 43
