Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Sztyepan Scsipacsov: Versem nem hangos... - Balogh Béni: Tavaszi történet

Mégis sikerült hazaérnie, s most itt van. .. Mintha álmodná az egészet, a fanyar március végi tavaszt, az égbenyúló nyárfák picinyke új zöld lombjait, s a haloványkékkel átszőtt szürke távolban a parányi tanyákat.

Két évig itt élt közöttük. Itt kezdte a munkáját, itt alapított családot.

— Vajon, mi csinál most Kati... és Marci, a kislegény? Két év alatt bizony, sokat nőhetett. Egyéves volt, mikor ki kellett mennem a frontra ... Talán meg sem ismer?

A dűlőút szántók között vezetett. Némelyiken már az őszi búza jó araszo- san hullámzott, míg a másikon még ott ágaskodott a tavalyi szürkésfekete kukoricaszár.

Fütyörészni kezdett.

„Majd a háború után,

Boldog leszek én is teveled . ..”

— Igen, boldognak kell lennünk, hiszen még alig éltünk együtt. . . Most bizonyára meglepődik majd, hogy betoppanok . . . Valószínű tanít is már, hiszen úgy hallottam, errefelé megnyíltak az iskolák ... Ha nem, akkor megnyitjuk ... Előbb azonban alaposan kimosakodom. Jó meleg vízben megpuhítom a bőröm.. . Kiázik vajon belőle a kétévi kosz?... Csak lesz tán egy darab szappanja az asszonynak?... Aztán jóllakom... Végre... Ha lesz miből?... Valószínű... Kati ügyes asszony. Még tyúkot is ültet. Nem röstell semmi munkát tanítónő létére ... Ha más nem kerül, hát fazékba dob egy vén kakast... És már szinte a szájában érezte az erősen zöldséges húsleves ínycsiklandozó illatát.

Hamarosan a Lapulj nevű kiserdő következett- Kis akácos, s a hajdani betyárvilágban a szegélylegények ideig-óráig tartó búvóhelye. De lám, futóárkok is vannak a szélén.

— Szóval itt is volt egy kis csetepaté — gondolta. Máris fáradt, pedig alig jött még. Leült a földhányás szélére. Két agyongyűrött honvédcigaretta lapult a zsebében, az egyiket meggyújtotta. A kékes füst vidáman szállt az ágak között.

A kiserdőn túl 4—5 tanyai ház fehér fala villant elő. Ez az úgynevezett Kis- Hosszúárok. Emögött van a Nagydomb, a Hosszúárok dűlő közepe, a héttantermes tanyai iskolával . . . Innen még nem látszik, de az utolsó háztól már szépen kivehető.

A második tanya egészen az út mellett áll. Udvarán valaki egy ekevas szerelésével bíbelődik . . . Odaköszön neki.

— Aggyisten — feleli az vissza mogorván, és fel sem néz. Száraz, hosszú asszony lép ki a ház ajtaján, kezében vödör, s a kúthoz igyekszikSzeme a kopottruhás vándoron akadt meg. Meglepetve csapta össze a kezét.

— Te jóságos szűzanyám — szólott suttogva, s rohant az urához. — Jani, képzeld, meggyött a tanító úr. .. Beke tanító úr ... Ó, a szegény. De vajon megmondták mán neki?

A férfi felegyenesedett s vállat vont.

— Mit tudom én?

— Ó, te... te .. . te keményszívű ember — s azzal máris rohant a szomszédba.

Hamarosan két asszony beszélgetett a kertben. Gesztikuláltak, sápítoztak, sajnálkoztak. Nemsokára tudta az egész dűlő-.. Tanakodtak, mit tegyenek?

— Hallottam, hogy vót mán olyan, aki a meglepetéstől szörnyethalt — vélte egy öregasszony.

— Valakinek meg kellene mondania — tette hozzá az éltes Kezes Ferenc.

22