Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 3. szám - Kiss Sándor: Üzen a szülőföld - KÖZÉLETÜNK KÉRDÉSEI - Dráviczki Imre: Kongresszus után

gyan jutottunk idáig”, és a „hogyan tovább” kérdéspár összetartozását az is jelzi, hogy a negyven év történetének két legtöbbet kérdezett időszaka az első évtized — a nekilendülés és a válság évei —, és a nyolcvanas évek. Ideológiai nevelőmunkánknak konkrét, valósághű, meggyőző válaszokkal kell kielégíteni az ifjak érdeklődését.

Negyven év távlatából visszatekintve az első évtizedre, azt kell megállapítanunk, hogy szerencsére — a nagy törés ellenére is — sikeres évtized volt. A háborús évek sötét, gonosz szellemeit a szabadság és a demokrácia friss szelei hamar szertefoszlottak. Tömegek energiája szabadult fel, és teret nyert a közvetlen társadalmi cselekvéshez. Az akkor induló generáció — az úgynevezett „fényes szelek” ifjúsága — példátlan lehetőséget kapott a közéleti szerepléshez. Joggal érezhette minden tagja, hogy „tarsolyában hordja a marsall- botot”. Nem egy közülük húsz-harminc éves fejjel gyárigazgató, főosztályvezető, egyetemi tanár, magas rangú katonatiszt lehetett. A végső győzelem — a „holnapra megforgatjuk az egész világot” — közelinek tűnt.

A „fényes szellők” égboltját azonban igen gyorsan tornyosuló, komor felhők kezdték elsötétíteni. Arról volt szó ugyanis, hogy a gyors sikerek — a jogos büszkeség mellett — elbizakodottságot, hamis illúziókat is szültek, és talán a legtöbb bajt előidéző kérdést: ki ezek szülőatyja? Irreális célkitűzések keletkeztek, elharapóztak a szektás-dogmatikus hibák, mind súlyosabb formát öltött a személyi kultusz. A hibák és tévedések okozta csalódások miatt megbomlott a párt és a tömegek kapcsolata, a bizalmat bizalmatlanság, a lelkesedést kiábrándultság váltotta fel. Így fordulhatott elő, hogy néhány év leforgása alatt a szocializmus jól induló ügye válságba jutott Magyarországon.

A magyar nép szerencséjére a szocializmús szilárd hívei fegyvert fogtak azokban a válságos napokban, és a Szovjetunió segítségével leverték az ellen- forradalmi kísérletet, megvédték a szocializmus vívmányait. Az MSZMP — Kádár János vezetésével — kivezette a nemzetet az ötvenhatos válságból. Ezt megújulás és fellendülés követte. Megújult a kommunisták pártja, a forradalmi magyar munkásmozgalom, a munkás-paraszt szövetség, a népi-nemzeti összefogás. A párt szilárdan, a Lenin által mutatott útra lépett. Fellendült a gazdasági élet, emelkedett a lakosság anyagi és műveltségi színvonala, fejlődött a szocialista demokrácia. A kimutatható gazdasági, szociális és kulturális fejlődés mellett (talán előtt) a legnagyobb eredmény az, hogy a magyar nép visszanyerte hitét a szocializmusban.

Az MSZMP helyesen nem önmaga születésnapját tekintette az időszámítás kezdetének. Mint a magyar munkásmozgalom forradalmi hagyományainak örököse vállalta az első évtized szocialista vívmányait, ugyanakkor élesen elhatárolta magát a korábbi vezetés hibáitól és tévedéseitől. A korszak megítélésében a folytonosság és megszakítottság dialektikus kategóriapárját alkalmazta, és nem tévesztette össze a politikai rendszer formáit, formaságait, a társadalmi lényeggel, a tartalommal. Ilyen tartalmi kérdés volt — történelmi szükségszerűség, nemzeti érdek — a szocializmus építésének napirendre tűzése. Igaz, hogy ezt a feladatot az az évtized nem oldotta meg, sőt számos megoldási kísérlete tévesnek bizonyult, de ez nem semmisíti meg érdemét, hogy a feladatot kitűzte, és megoldását megkezdte. Igaz, hogy voltak hibák a szocializmus építésében, a gazdaságpolitikában, de maga a szocializmus építése nem volt hiba, és nem volt hiba az ország iparosítása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Ennek örököse és folytatója a párt és a mai magyar társadalom. Ez adja meg annak a felemásra sikerült évtizednek — az 1945-től 1949/50-ig tartó nekilendülését, majd a következő évek elbizonytalanodását és válságát—, belső egységét. Végeredményben az első évtized nagy iskolának bizonyult, a szocialista építés következő évtizedei szempontjából felért egy egyetemi végzettséggel.

5