Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Szecskó Károly: A Népújság elődje - az Igazság

együttműködésre törekszünk az őszinte demokratikus pártokkal, a szakszer­vezetekkel, elsősorban a Kommunista Párttal, mert e két párt még szoro­sabb együttműködése jelenti a demokratikus fejlődés gyorsulását, megszilár­dulását és annak hathatósabb védelmét. Ezt az igazságot barátnak és ellen­ségnek egyaránt meg kell értenie.” Az összefogás jegyében gyakran olvashatunk a lapban a két párt közös pártnapjairól, összekötőbizottságuk üléseiről. Például az 1946. március 2-i számból megtudjuk: a február 26-i ülésen a két párt elhatározta, hogy „...a legerélyesebb harcot fogj ák folytatni a reakció . . . próbálkozásai ellen”. Di­csérte Kállai Gyulának, az MKP államtitkárának egyik egri előadását, amely: „. . . olyan volt, mint amilyennek elvártuk ettől a nagyképességű baloldali embertől.. A lap az MKP-vel együttműködve kivette részét a Kisgazda Párt jobb­oldala elleni harcból. Bírálta a párt soraiból kikerült főispánt, aki egyben megyei közellátási kormánybiztos is volt, a közellátás problémái miatt. Jog­gal marasztalta el őt azért, mivel pártjából való kilépése után a jobboldali Szabadság Párt (Sulyok-féle párt) helyi megalapítója lett. 1946—47 folyamán szinte nincs olyan hónap, amikor ne polemizálna a Kisgazda Párt helyi lap­jával, az Egri Barázdával, annak túlzó, néha rágalmazó megállapításai miatt. Az újság felháborodottan utasította vissza azt a támadást, amely szer­kesztőjét, Lénárd Sándort érte. Erélyesen verte vissza a lap a Barázda egyes jobboldaliakat védő. a rendőrséget elmarasztaló megállapításait is. A szer­kesztőség abban a harcban, amelyet a helybeli, újonnan földhöz juttatottak, az elkobzott szőlőjét visszaperelni akaró özvegy Petró Kálmánné ellen vívtak, a gazdák mellé állt, és bírálta a Petróné ügye mellett kardoskodó kisgaz­dapártiakat. 1947 nyarától kezdve azonban, amikor az MKP országszerte, így me­gyénkben is, egyre intenzívebben készíti elő a két munkáspárt egyesítését, az Igazság irányvonalában törés következett be. Ettől kezdve a lap — főleg ve­zércikkeiben — olyan hangot ütött meg, amely nem szolgálta következetesen a két munkáspárt egyesítésének ügyét. A fúzió kérdésében a kommunista párti lapok és az Igazság között szinte állandó jellegű sajtópolémia dúlt, amely 1948 elejéig tartott. A politikai és gazdasági építőmunkán kívül a kulturális élet változásai is helyet kaptak a lapban. 1945 augusztusában hetekig cikkezett az újság az országos jelentőségű egri nyári egyetemről és a pedagógusképző tanfolyam­ról. Több elvi jelentőségű írásban világította meg az általános iskola kiépí­tésének jelentőségét, a népi kollégiumok megteremtésének fontosságát. Istá- polta a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság égisze alatt folyó, a szovjet kultúrát népszerűsítő tevékenységet. 1948 tavaszán hosszú tudósításokban szá­molt be a nemzetközi jelentőségű egri Dunavölg'yi Gyermek- és Ifjúsági Hét eseményeiről, amelynek megnyitóján Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter is megjelent. Szót kapott a megye sportélete is, különös tekintettel az akkor is nép­szerű labdarúgásra. A két munkáspárt 1948. május 17-i egyesítő konferenciája után az Igaz­ság, az MDP megyei lapjaként a párt júniusban elfogadott programnyilatko­zata megvalósítását szolgálta. Ez egyet jelentett a szocializmus építésére való 74

Next

/
Thumbnails
Contents