Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - A HEVESI SZEMLE VENDÉGE - Pécsi István: Négyszemközt Dayka Margittal

valami — a szegény sorsú család áttételes útra való ja ez. A lentről raj tolók örök félsze környékez meg folyvást.

7.

. Már egyikőnk se emlékezik a kiinduló szituációra, csupán beszélgetünk, egymásnak adva át a terepet. Az alkotóműhely hangulata parázslik.

Elárulja, hogy tudatos művész, olvasott személyiség, nem ösztönös teremtő alkat, hanem igényes tolmácsoló.

— Bosszant minden stiláris pongyolaság. Ilyen természetű ellenérzéseimet egyáltalán nem rejtem véka alá, s ha kell, a nemes ügy érdekében kardra megyek a szerzőkkel. Aztán megkötjük a kompromisszumot, mert hisszük azt, hogy a nézőt, a hallgatót igazahb emberré formáló üzenet csak megfelelő, hiánytalan és hatásos tálalásban juthat el a címzettekhez.

Rendkívül tájékozott, jártas a hazai és a világirodalom berkeiben, s csak azokat az írókat sorolja, akiket hamisítatlan emberség sarkallt mind többre, akiknek kétségtelen tehetségükhöz nemes, veretes karakter is társult.

8.

Ekként emlegeti a színházat, a filmet, amelynek hazai hőskorától főszereplője volt.

— Az öncélú attrakcióknak, a keveseknek, az egyáltalán nem vájtfülű sznoboknak szóló mutatványoknak semmi értelme. A küldetésünk az, hogy használjunk a többieknek. Nemcsak a figyelem középpontjában, hanem mindenütt. Ezért utasítom el a jellegtelen szerepajánlatokat, a semmit érő darabokat. A pénz talán kevesebb, de az elégedettség nagyobb, s ez a fontos. Ezért volt nagyszerű Huszárik Zoltánnal, s Latinovitscsal dolgozni. Átlendítettek a buktatókon, s valamiféle eufóriában munkálkodtunk együtt. így született a Szindbád, s mennyire frissen él bennem a Csontváry is.

Az azonos óhaj emel fel minket egy magasabb szférába, s önkéntelenül is keresetlen őszinteségre hangol, talán nem is tervezett megnyilatkozásra arról, hogy többet kellene törődnünk egymással, hogy csak a megértésnek, a közelítésnek, az egymás felé nyújtott kezeknek van értelme.

Sejtette, hogy veszem a lapot, s most már én vallók, övé az irányítás. Kiragadja kezemből a mikrofont, mondván: interjút készít velem.

Engedek, hogyne tenném, hiszen effajta beszélgetésre vágytam.

Szinte megtisztultan csevegünk. Reagál ifjú munkatársam megjegyzéseire, mintegy bizonyítva, hogy számára csak egyfajta hierarchia létezik: a szellemi. Élvezi az ifjúság még hamvas naivitását, somolyog epés megjegyzéseimen.

Lelkesedik, bájosan érvel. Huszonéves pályatársait említi a szituáció kapcsán, akiknek akkor is segíti a kibontakozását, ha nem kérik rá.

— Valójában óhajtják, csak gátlásosak. Tekintetükben azonban az öröm jelez vissza.

Akárcsak a mienkben ...

9.

Hetek múltán ismét találkoztunk. Ezúttal a filmgyári öltözőben. A Nagymama című Csiky Gergely-darab öltözékeit szabták rá, azokat próbálta.

70