Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szűcs László: Vallomás a hivatásról
doktorrá avattak, mégsem érezhetem magam tudós kutatónak. Ahhoz több kell. Még több idő, még több nyelvtudás és kizárólag csak a tudománynak élni, mást nem csinálni, mert az nem engedi meg. Én ezt nem tudtam teljesen így megtenni, de ami erőmből telt, azt úgy érzem, mindig teljesítettem a tudományok területén is. Kiegyensúlyozott és szerencsés embernek érzem magam. Az élettől, ettől a 40 éves új rendtől, azt egri tanárképző főiskolától és barátaimtól, tudományos segítőimtől sokat kaptam. Küzdelmeimet, a közel 10—15 éves felső- oktatási és aspiránsi tanulmányaim megharcolt eredményeit valószínűleg a szerencse is segítette. De azt is tudom, hogy amikor már beérik az ember, és úgy érzi, hogy megszerzett szellemi erejéhez évtizedek tapasztalata is párosul, akkor úgy is adódhat, hogy környezete bizalmából neve mellé több funkció is felsorakozhat. Ezeket felelősségteljesen és becsületesen kell ellátni, ha így már nem megy, úgy változtatni kell. Bennem ez a belső parancs saját magammal szemben is. Elégedett azért vagyok, mert egy olyan intézménynek segíthettem és irányíthattam az életét immár két évtizede, ahová 35 évvel ezelőtt egy lóden- kabátos és tanulni akaró, de a világról vajmi keveset tudó, sovány és mindig éhes diákként léptem be. Tanárokat képző intézményben dolgozom azóta is. s amikor ma hallgatóimnak a pedagógus pályáról beszélek, vagy a Szózat hangjai mellett a tanárjelöltek esküszövegét mondom előre, valójában mindig az jut eszembe, talán az az igazi pedagógusi hivatástudat, amikor az ember nem felszólításra válaszolja gépiesen, hogy igen, én már kisgyerek korom óta csak tanár akarok lenni. Mert ezt a tanári pályát, az iskola szeretetét sokáig kell élni és közben erősíteni, amit én is saját életemmel együtt tanultam meg, főleg Egerbéh. De ma egyre gyakrabban úgy érzem, hogy ezt a hitet és ragaszkodást nagyon nehéz fenntartani, és másokban is megtartani. Főleg akkor, amikor társadalmi értékzavaraink nagyrészt nem az iskola, a tanár, a nevelés és a keservesen megszerzett tudás malmára hajtják a vizet, hanem valami ügyeskedő, légiesen könnyű másra. Amíg taníthatom az ifjú tanárnemzedéket, biztos tudom, hogy nem múlik el az egri főiskolán szerzett megszállottságom, nem robog el tanári lelkesedésem vonata sem. És bízom abban, hogy e nekem mindig kedves és fontos évfordulók az embert emberré tevő értelemnek olyan megbecsülését vívják ki, amilyenre engem egri főiskolás éveim alatt oly sokan és oly hitelesen tanítottak. Szűcs László 59
