Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Emlékek, tanulságok
Szervezete volt a különböző gyakorlati javaslatok, életrevaló közös tervek előterjesztője, égisze alatt indult meg a Képzőművészet Baráti Körének működése, a Szabad Művészet folyóirat kiadása. A közállapotok normalizálódásával differenciáltabb lett a művészek fellépése, csoportokba tömörültek, irányzatok, személyes rokonszenvek alapján társulatok, egyletek alakultak. Feltámadt az 1944-es német megszálláskor talaját vesztett Szinyei Merse Társaság, egykori folyóiratát, a Magyar Művészetet is életrehíva. Megszületett az Európai Iskola, a Paál László Társaság, majd a Rippl-Rónai Társaság. A vidéki városokban is összefogtak a helybeliek, tárlatokat rendeztek, katalógusokat, időszaki kiadványokat jelentettek meg. Az indulás — a drámaian ínséges körülmények között — minden képzeletet felülmúlóan sikerült. Talán ezen múlt, hogy az egyébként kívánatos differenciálódás szétforgácsolta a még igencsak szűkös lehetőségeket. A kommunisták ugyan igyekeztek a képzőművészeket együtt-tartani, közös fellépésre késztetni a szabad szervezetben, a pártok ellenben saját művészcsoportokat toboroztak, önállóan, a többiek nélkül próbálták ellátni, foglalkoztatni tagjaikat. A koalíciós kormány a Művészeti Tanács kinevezésével akarta ösz- szehangolt cselekvésre ösztönözni a különböző körökben és együttesekben dolgozó tehetségeket, de mivel a testület egyfajta bürokratikus exkluzivitás korlátái között tartotta intézkedéseit, a kívülállók óhatatlanul is elszigetelődtek egymástól. Az első esztendőkben így is sikerült két nagyszabású nemzeti kiállítást rendezni, ahol a résztvevők széles skálán mutatták be elképzeléseiket, a jövőre vonatkozó szándékaikat, a meggyőződésüknek megfelelő alkotásmódszertani programjukat. A művészeti intézmények közül az ostrom megkímélte a Fővárosi Képtárat, a Károlyi Palota ezért a képzőművészeti seregszemlék mellett másféle reprezentatív bemutatóknak is helyet biztosíthatott. Közülük az újjáépítési kiállítást oly szakszerűen, látványosan sikerült megoldani, hogy az illetékesek rövidesen már a hagyományos budapesti nemzetközi vásár megrendezésére is mertek vállalkozni. Erről azért érdemes megemlékezni, mert a Városligetben többé-kevésbé helyreállított pavilonok berendezésekor, dekorálásakor jelentős szerepet kaptak a képzőművészek; az ipar egyes ágazatait illusztráló hatalmas falképeket festettek, rajzoltak, néhány nap alatt megcsinálták a csarnok homlokdíszeit, gipszbe mártott jutavászonból négy-öt méteres munkásfigurákat raktak fel. Festőművészeink, szobrászaink, grafikusaink már 1948 tavaszán bebizonyították, hogy képesek az új igényeknek eleget tenni, felkészültek a monumentális feladatok elvégzésére. Sajnálatos, hogy ezeket a vásáron alkalmazott és csak rövid időre, romlékony anyagból készült, lebontásra ítélt felületeken elhelyezett műveket legalább fényképeken nem örökítették meg a rendezők. A Fővárosi Képtár nemcsak épületét állította a művészeti élet szolgálatába, de anyagi előirányzatait is, műtörténészeinek a szakértelmét is. Budapest választott vezetősége akkor még igen komoly gazdasági erőforrásokkal rendelkezett, a kommunista kultúrtanácsnoknak módja volt országos érdekű akciókat is támogatni, pénzügyileg éppúgy, mint a tennivalók érdemi végrehajtása tekintetében. A Képtár vásárlásai révén kerültek közgyűjteménybe, majd nyolc-tíz esztendő múlva az 1957-ben megalapított Magyar Nemzeti Galériába Derkovits Gyula, JDési Huber István képei, a Szocialista Képző4* 51
