Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - HAGYATÉK - Gárdonyi Géza: A világ közepe
— A bor különb ital. Van ott bor haj, haj. — Igyál Iván. Isten éltessen Iván. Reggel tértünk haza. Másnap nem dolgoztunk. Sohse lesz nekem olyan jó módom! — Hát mikor mink Nikolájjal... — Hát mink Kender János urammal. . . Éjfélig beszélgették ki-ki a maga paradicsomát. Közben-közben bort rendeltek, János orosz papiroszival kínálgatta Ivánt. Iván letette a pipát és cigarettázott. János felvette a pipát és pipált. Aztán megint Iván pipált és János cigarettázott, meg megint János pipált és Iván szívogatta a cigarettákat. — Hát amikor mink Nikolájjal.. . — Hát mikor mink Kender János urammal... Danoltak is egyet. János orosz nótát, Iván magyar nótát. De mind a ketten danolták az orosz nótát is, a magyart is. Aztán megháltak, persze csak úgy a szalmán a kocsma földjén. Reggel mind a kettő korán kelt. Iván arra gondolt, hogy Jánosnál muszka pénz van, őnála meg magyar. Jánosnál valóban volt még száz és ötvennyolc rubel, Ivánnál meg ötszáz egynéhány korona. Iván örömmel váltotta magáénak két koronájával. A ruhát is megcserélték. A piros rubáskától János nem akart megválni, de Iván meg éppen azt óhajtotta a legerősebben. Odarakta János elé minden maradék magyar pénzét, hát János végre is ingadozott. Iván rátette a pénzre a pipát, dohányzacskót ás, hát akkor aztán János levetette a rubaskát. A pipáért ő meg hát a maradék orosz cigarettát adta oda. Belódítottak aztán egy csésze teát, egy kupica pálinkát is utána. Az ajtóban kezet szorítottak: — Isten áldjon meg, János. — Szvo karos, Iván. Iván ment a báránybőr süvegben napkeletnek, János a pörge kalapban napnyugodtnak — ki-ki a maga boldog szegénységébe. A kömlői hősi emlékmű urnatartó ajtaja