Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - HAGYATÉK - Gárdonyi Géza: A világ közepe

— Hát mennyire még a határ?

— Egy puskalövésnyire. Az a ház, amely amott fehérük, látod, ott a két nyárfa alatt, az már osztrák kocsma.

— Őrzik?

— Nem igen. Tudod tán, hogy békesség van már.

— Tudom. Dáj Bog császty.

S tovább ballagott. Felkerült már ő is a sínekre. A bakter utánakiáltott:

— Hé, szlis! Nehogy betérj a kocsmába. Egy magyar van ott, veszettül haragos. Én se mentem be.

— Magyar? Katona?

— Nem katona, csak valami paraszt. De igen veszettkedvű. Száz szál gyertyát parancsolt. Csak egyet tudtak adni neki. Bort is sokat parancsolt. Azt adtak neki. De káromkodik, hogy nem jó a bor.

A muszka már alig hallotta az utóbbi szavakat, kemény lépésekkel igyekezett a kocsmának.

— Aggyisten! — robbant be az ajtón magyar szóval.

A kocsma-asztalnál csakugyan egy magyarféle ember ült, kékposztóruhás, pörgekalapos. Vékony szőke bajsza mint két kemény drótszál az orra alatt, egyik fel, másik le. Egy bús faggyúgyertya mellett pipázik kurtaszárú és zöldbojtos cserép-pipájából. Előtte egy palack bor.

— Aggyisten — feleli meglepődéssel —, no jó, hogy jön már valaki, aki segít átkoznom ezt a lőrét.

A muszka csak néz.

— Hát hogy a fenébe kerülsz te ide cimbora?

A cimboráról csakhamar kiviláglik, hogy nem is magyar, muszka, csak épp, hogy négy esztendőre magyar földre rekesztette a háború. A béke hírére hazaindult — csakúgy mint Takács János ahogy hazaindult a muszka földről muszka süvegben, muszka ködmenben.

No a két ember egyszerre összebarátkozott, Iván úgy beszélt magyarul, mint Takács muszkául, hát beszélgettek hol magyarul, hol muszkául, hol keverve a két nyelv szavait.

— Hát honnan jössz, milyen tájrul? — kérdezi János.

— Ökécskéről — feleli Iván —, a Tisza mellett van az.

— Szihalom táján nem jártál?

Iván tagadóan int.

Koccintanak, isznak, Iván pipázik, János cigarettázik.

Aztán Iván kérdi, hogy János merre járt?

János Őreiben raboskodott, mégbeljebb nem járt. Hát megint hallgatnak egy sort. Koccintanak, isznak.

János aztán elmondja, hogy nem várhatta meg a hivatalos hazaterelést, mert neki felesége van otthon. Csak egyhetes házasok voltak, mikor elszakadtak egymástól a háború mián.

— Ej, ej — mondja a muszka.

János tovább beszéli a sorát, hogy harangozó és levélhordó hivatala volt neki a faluban. Nem nagy a fizetés, csak alig hogy egy südő került belőle télre. Mégis hát egy házaspár megélhet belőle szegényesen.

— Nono, — mondja a muszka.

47