Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jókai Anna: Ürgeöntés

— Négyet — mondta Takács — vagy négyhármat.

— És a kedves felesége? Illetve, bocsánat, mennyit kapott a szegény Mag- duska, amíg élt? A szövőgépnél?

— Háromezerkettő—háromezeröt...

— Na. Ennek, testvérek között is húsz darab ezres a nettó bevétele, havonta ... Hát lehet ezt tűrni?

— Hát nem tudom ... — sóhajtott megint Takács.

— ... mert lekvárjancsik vagyunk. Azért. Tudja?

— Talán ha leszúrnánk egy botot... — mondta kitérően Takács — Le a földbe .. . Nincs-e alul valami...?

— Az anyjuk jó istenit... — hagyta rá Kovács.

Két hónap múlva, amikor a tövek maguktól kifordultak a földből, le is vágott az ásóval, jó mélyen.

— Hé — kiáltott át Takácsnak, aki most töltötte az évi rendes szabadságát, mind a tizenhárom napot. — Ezt valami tényleg megzabálta. Gyökerestül . . .

— Nálam a napraforgót. Nem is lesz télre szotyolamagom ...

— Maga szotyolamagot csemegézik. Amíg egyesek . . .

Nyalták a fagylaltot. Ez a maszak-fagylalt istenien jó volt. Könnyű, kré- mes, az ostyája illatos. Szeremfia Ágoston fehér sipkát viselt, négy gyereke szintén, az asszony fehér nylonköpenyt, alatta pirospettyes bikinit. Már ötkor ott nyüzsögtek a bódéban.

Kovács nem tudott aludni, gyakran meglepte őket, hogyan érkeznek a nagy kocsin, hogyan cipelik be a nehéz kannákat. A mozdulataik harmonikusak, összeműködnek, nem beszélnek. Figyelmes arcukon hét óra öt perckor jelenik meg az első mosoly, az első vendéggel együtt, vezényszóra.

Ez külön ingerelte.

— Hát nem embertelen? — okította Takács, miközben ácsorogtak a sor végén. — A rohadt, büdös pénzért furtonfurt vigyorogni.

Délutánra a mosoly kissé megereszkedett, este nyolckor épphogy csak lógott a szürke szájszegletében. A négy gyerek közül — úgy hírlett — három középiskolás, egy még az általánost végzi.

— Baromi munka ... — kockáztatta meg Takács. Nézte a legkisebb fiút, folyik róla a verejték, s néhány másodpercre, kezében a gombócnyomóval, hátra-hátrarándít ja vállát. — Legalább negyven fok ... a hullámpala alatt. Baromi meló .. .

— És a magáé? Vagy az enyém?

A sorban állók helyeslőén zúgtak.

Minél jobb volt a fagylalt, minél szélesebben mosolygott Szeremfia, minél buzgóbban ugrándoztak a fiai, annál jobban nőtt a fogyasztók ellenszenve.

— Állítólag házat épített a tóparton — mondta valaki — garázzsal.

— Ezeknek mindenre telik . ..

— Ahány karmozdulat, annyi forint. Ki lehet számítani... De csak egyszer legyen fagylaltmérgezés ... lecsukják, hogy belefeketedik . ..

— Piszkos adócsalók. Ügy játsszák ki az államot, ahogy akarják. A mérnök úr is megmondta.

41