Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Mocsár Gábor: ... eleitől fogva
abban az épp kezdődő XVII. században, amely végre békességet, nyugodalmas életet kínál a hol török, hol német világ által megnyomorított, megszomorított és háborúkkal, hadjáratokkal a tizedére apasztott magyarság számára az édes hazában. Mit kezdjen ő — gondolta Bocskai — tízezer kalandorral a végre megnyugvó országban? Anti ösztöneiben viszont mintha a Bocskai előtti hajdúindulatok és ösztönök működnének. Persze, más irányokba, mert ez már a huszadik század. Alig várta, hogy érjen a búza, a rozs, nem kaszát ragadott, hanem hol egyik, hol másik cséplőgépnél bukkant fel, fűtötte a hosszú kéményből szikrát hányó kazánokat, gyönyörűséggel hallgatta a hol felbúgó, hol elapadón muzsikáló cséplődob danolászását, s ha füle gyanús zörejeket észlelt, menten ugrott, fogót, kulcsot, kalapácsot ragadott, s ment a bajt reparálni, ütni, vágni, reszelni, mesterkedni. Egy kora tavaszi napon, áprilisban ellátogatott a hajdúböszörményi rokonokhoz, merthogy ez az ősi hajdúfészek nevelgette immáron három évszázada a K. Nagy famíliát, innen rajzott ki a család a guti erdőre. A városháza előtt Antit megállította egy kiragasztott plakát. Megállt előtte, lássuk, miről van szó. A következőket olvasta Anti a plakátról: Toborzás a vörös lobogó alá Elvtársak! A vörös hadsereg lobogóját kibontottuk. Hatalmas tömegekben gyűl a proletárok légiója a vörös lobogó alá, amelynek régi neve helyett újat hozott a forradalmi szél. Tolongva sietnek a bizottságok elé a jelentkezők büszke öntudattal és boldog érzéssel, hogy a megváltó világforradalom katonái lehessenek. S amint nő a vörös hadsereg, úgy gyarapodik színben és életerőben az a csodálatos virág, mely a nyomorúságok esztendői után a magyar földön kivirult. — Éj, a szomorú istenit, de kicirkalmazták — motyogta maga elé Anti, feljebb tolva homlokán a sipkát, hadd hűsítse kissé az áprilisi szél. S olvasta tovább. ,,A vörös hadsereg minden katonájának a forradalmi öntudat acélosítsa a karját és szívét. Csak két út állhat előtte: győzni vagy elpusztulni! E harcban csak láncainkat veszíthetjük, de helyébe egy egész világot nyerhetünk!” — Hogy az ember esze ne álljon meg!.. . Egy egész világot... Hogy van ez hát tovább, lássuk csak. A zászlónkon ezt a jelszót lobogtatja a friss tavaszi szél, ezt jól vésse szívébe minden proletár: „Nekünk a láncainkon kívül csakugyan nincs más veszteni valónk”. — Még ez a valami! — álmélkodott Anti. A forradalmi áldozatkészség jutalma a világ proletariátusának felszabadulása lesz. Vörös katonák előre! Be a vörös hadseregbe! Jelentkezni lehet egész napon át a Dréher sörcsarnokban, kinek katona ruhája van, hozza magával. Hajdúböszörmény, 1919. évi március hó 31-én. A katonatanács 30
