Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Vaszlej Mitta: Elégia - Kerguri Krasznov-Kezenyin: Fénylik az ének
VASZLEJ MITTA A szívem iránytűje remeg, keresem, hol a Golgota-hegy. Az öröm ideje letűnt már. búcsút int remegőn a kezem, kirabolva lelkem: a kincstár. Üde lény, utamon sose vársz. A hegyek hidege, a tajga, a vad ár hidege a hiányt kitölti. A vadak nyoma csillaga már a szememnek — rest tündökölni. Kavarog fagyosan a folyam, agyagos vize zúg gonoszán. A ködöt lehelő völgybe leszaladok: nem a Volga-e az? Csak az Ob — Észak Jég-gyökere. Valahogy dühösebb ma az ár, fenyegető, fekete zuhogás moraja fogad itt a parton. S a kar... az ölelésre kitárt? Idegennek alit a csaldon? Bátyáim — bimbózó ághegyek, húgaim — fátylas, fehér füzek; kristályos vízként csörgedez fogaim közül az énekem: titeket köszönt. Sötét verem mélyére lökhet-e gyötrelem; mikor mindenütt fény remeg? Elégia Zokogom panaszom, de kinek? Zakatol üresen a szívem: anyanyelvemet elfeledtem. Viperasziszegés, ha zizeg a fenyők sűrűje az estben. Lemenőben az alkonyi nap: életem napja. Jaj, mi marad a reményből? Fehér mitrálba csavarod be, akár fiatal tetemet a halottas házba’. A kínok keresztjét cipelem. Üticélom a Golgota-hegy. Ne kísérj oda fel. Sötétlik komoran a magas. Ne legyen tanú majd a barát, ha kérdik. 1950. KERGURI KRASZNOV-KEZENYIN Fénylik az ének Társaim — érett búzaszemek; mint szellő az ért kalászfejet, együtt ringat minket az idő. Hó lesz-e versem, vagy nyári hő? vakító égbolt, vagy szemfedő? Minden szava hónál fehérebb — arcotoktól fénylik az ének. 2* 19
