Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Cs. Varga István: Csuvasföld üzenete
selői mindmáig minden tavasszal összegyűlnek Ivan Jakovlev moszkvai sírjánál, hogy leróják kegyeletüket és erőt merítsenek példaképük „lelki hagyatékából”, amelyet így összegezett a nagy előd: „Legyetek barátságosak és szerények .. . Mindig haladjatok előre a kijelölt úton, s a többieknek is segítsetek bevenni a magaslatokat. Aki elsőnek emelkedik fel és már szilárdan áll, nyújtsa segítő kezét a lemaradóknak .. Ezt a szellemiséget vitte tovább K. V. Ivanov, az első kiemelkedő csuvas költő, drámaíró, műfordító, festő, történész, etnográfus. A csuvas költészet korai, ivanovi periódusában a csuvas nép világnézete, lelki-erkölcsi arculata legjobban az úgynevezett „vendégváró dalok”-ban tükröződött, amelyek évszázados hagyományt sűrítettek magukba, nemzedékek lelki gazdagságát, tapasztalatait hordozták, a nemzetiségeknek, a faluközösségnek, az egész népnek a lelki-szellemi közösségét fejezték ki. A szovjethatalom lehetővé tette a csuvas kultúra megújulását, csuvas- föld újjászületését. 1920-ban az OSZSZK Népbiztosok Tanácsa rendeletére — Lenin irányításával — létrehozták, majd 1925-ben újjászervezték OSZSZK Központi Bizottsága Elnökségének határozata értelmében a Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot. A „csuvas szó és föld” feltámadásában és gyarapításában töretlenül hitt Mihail Szeszpel (1899—1922). A forradalmár csuvas költő rövid ideig a Csuvas Autonóm Terület egyik legkiemelkedőbb komszomol- és pártaktívája volt. Mindössze 23 évet élt, de zsenialitása révén a csuvas költészet klasszikusa lett. Forradalmi újító volt a költői kép, gondolkodás és eszközök területén is. A poétautód, Gennadij Ajgi így ír róla: „Mély intuitív megérzéssel dolgozta ki a csuvas nyelvben a különféle hangsúlyok és képzésük törvényének rendszerét, s ennek alapján megalkotta a csuvas költészetben a szillabikus verselést felváltó szillabikus-tonikust. Az új verselés erősen közelítette a csuvas költészetet az oroszhoz, ezen keresztül pedig a világirodalomhoz: „költői nyelvünk képes lett befogadni a legújabb európai költészetet is”. Minőségileg újította meg a korábbi „közösségi-kollektív” világnézetet, amely egészen a részletekig hatoló egységes esztétikai-etikai nézeteivel jellemző volt a csuvas kultúra minden területére. Sorsa tragikusan rövid alkotópályát szabott ki a számára. Rosszakarói megrágalmazták, kizárták a pártból, ezért lett a hatalmas ország vándora. Életének utolsó éveit Ukrajnában töltötte. A Volga mentén 1921— 22-ben iszonyú éhínség tombolt. Fájdalmasan írja önéletrajzi feljegyzéseiben: „Hazám, hazám, a pusztulás szélén állsz”. Szeszpel az éhezők megsegítésére Ukrajnában alakult bizottságában dolgozott irányítóként. Látta 1922 januárjában a Volga vidékről az éhhalál elől menekülők ezreit, akik az erős hidegben az utcán fagytak meg. A mezítlábas, sebhelyes emberek százai az éhségtől végelgyengülésben pusztultak el. 1922 júniusában, élete mélypontján egy kis ukrán faluban, nem messze Csemyigovótól, Mihail Szeszpel öngyilkos lett. Beteljesedett rajta a közép-kelet-európai költősors, de élete példájával és műveivel örökül hagyta jövőreményeit. Hitének, elkötelezettségének örökösei közt kiemelkedő személyiség Peder Huzangaj (1907—1970), Jakov Uhszaj (1907—), Vaszlej Mitta (1908—1957), Gennadij Ajgi (1934—) és mások. 2 .17
