Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Nemzedékek nevelője
vágyálmokat dédelgetnek a kicsik, így ugyanis értékviláguk síkjáról szerezhettem beszédes információkat. Az összes egri népiskolában írásban kértünk választ arra, hogy a fiatalok mit szeretnének kapni karácsonyra, minek örülnének a legjobban. A hétesztendős „úri gyerekek” 96,7 százalékban költséges játékokat és nyalánkságot óhajtottak, az ugyanolyan korú proletárfiúk 88 százalékban hasznos dolgokat igényeltek. iEnnyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a Károlyi-birtokról, a szatmári tanyáról indult hetedik gyerek céljait elérve sem feledkezett meg arról, hogy honnan rajtolt. Továbbra is hatott egyénisé~ gére a szociális érzékenység, s kötelességének érezte, hogy lehetőségeihez képest segítsen azokon, akik kevés útravalót hoztak otthonról, akik egyre nehezebben vették az akadályokat, akik támogatásra, felkarolásra szorultak. Ezt a tiszteletre méltó elkötelezettséget, ezt a nemes küldetést a későbbi évtizedekben sem felejtette el, s az ebből fakadó feladatoknak mind magasabb szinten tett eleget. A szunnyadó társadalmi lelkiismeretet akarta riogatni, s ennek érdekében ú'jább akciókat határozott el. A gazdag anyag arra ösztönözte, hogy egy gyermektanulmányi kiállítást hozzon létre. A vállalkozásra a sajtó is felfigyelt, s azt rangjához méltóan értékelte. A fogadtatás arra sarkallta, hogy még tovább lépjen. — Elhatároztuk, hogy a gyűjteményt megőrizzük, méghozzá úgy, hogy később is megtekinthessék a kíváncsiak. Főhatóságunk nemcsak elvi egyetértéséről biztosított, hanem a Lyceumban két helyiséget adott át nekünk, hogy itt rendezzük be az állandó tárlatot. Ráadásul a pénzzel sem fukarkodtak, így aztán tárlókat, szekrényeket csináltathattunk. Létrejött pedagógiai múzeumunk, s ez felkeltette nemcsak a helybeliek, hanem az országos hírű szakemberek érdeklődését is. Kár, hogy ez a kollekció 1949-ben — amikor Debrecenből a megyeszékhelyre költözött a tanárképző főiskola — teljesen szétszóródott. Később igazgatója lett annak az intézménynek, amelyet nem véletlenül neveztek a szegények egyetemének., hiszen itt zömében az alsóbb néposztályok tehetséges fiai készültek leendő hivatásukra. Mindent megtett azért, hogy felébressze bennük a lámpássors tudatát, és beléjük plántálja azt a hangoltságot, amely meghatározta egész életét. Oktatott, irányított, s még arra is futotta erejéből, hogy maradandó értékű tanulmányokat, tankönyveket írjon. A krónikás kötelességérzetével lapoztam bele ezekbe, amelyek 40—46 év távlatából is figyelemre méltóak, ám hamarosan érdeklődő olvasóvá váltam, elbűvölt a világos, az egyértelmű, a közérthető fogalmazás, a színes, a változatos stílus. A Népiskolai nevelés című vaskos munkájában nyoma sincs semmiféle túlzásnak, az itt megfogalmazott gondolatok zöme ma is aktuális. Értéküket hatványozza az, hogy 1943-ban születtek, amikor a nyíltságnak és az emberségnek nagy ára volt. A származásbeli különbségekről így ír. „A jegyző és a földbirtokos fiának éppenúgy alkalmazkodnia kell az iskolai rendhez, mint a legszegényebb gyermeknek. Hangúnk, beszédünk mé- legségéből érdem szerint jusson osztályunk minden tagjának.” A hátrányos helyzet továbbra is izgatja, érzékletesen szól erről, jelezve a hovatartozását. „A falusi gyermek jobban fél, mint a városi, és szegény gyermek iskább mint jómódú Vagy előkelő. Ennek művelődésbeli és társadalmi alapja van. A falusi, de különösen a szegény gyermek ki van szolgáltatva a sok ismert és ismeretlen hatalomnak. Ellensége a tél, á nincstelenség és a bizonytalan sors is.” f O Ez az alapállás magyarázza, hogy az új renddel rögvest rokonszenvezett, s egyetértését tettekkel is igazolta. — Számomra nem okozott gondot az eszmei átállás, megkönnyítette ezt szociális érzékenységem, s az, hogy lehetőségeimhez képest mindig a háttérbe szorítottak érdekeit képviseltem. Kollégáival, diákjaival méltóképp óhajtotta megünnepeltetni az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumát. A programsorozat központi gondolatává a szomszéd népekkel való együttműködést tette, azt a Vezérelvet, amelynek fontosságát az általa nagyra tartott Ady Endre is meghirdette. A Dunavölgyi Ifjúsági Hét eseményeinek minden részletét alaposan kimunkálta, bizonyítva azt, hogy a szervezők sorában is rangos hely illeti meg. A meghívott országok közül hivatalosan képviseltette magát Csehszlovákia, Románia és Lengyelország, ifjúsági küldöttséget delegált Jugoszlávia és Bulgária. A Szovjetunió színeiben az MSZBT helyi szervezete egy egész termet megtöltő kiállítási anyaggal jelentkezett. Az egyértelmű sikerre így utal az Igazság című lap 1948. június 13-i száma. „A Dunavölgyi Ifjúsági Hét nemcsak városunknak, nemcsak Magyarországnak, hanem az, egész Duna-völgyének kimagasló eseménye volt... A Duna-völgyi államok ma már testvérállamaink . . . Épp ezért meg kell ismernünk őket.. . Ezt szolgálta az a nagyon érdekes és magas színvonalú kiállítás, melyet az egri Lélektani Állomás az egész ország és a környező államok közreműködésével a Hét alatt rendezett a Lyceumban ... Ugyanezt írhatjuk a péntek esti nagyszerű „Dunavölgyi hangversenyről” és a vasárnap esti „Szabadtéri Ifjúsági Hangversenyről” is.” Tekintsünk el a hevenyészett megfogalmazással járó stílushibáktól, esetünkben ezek mellékesek. A lényeg az, hogy ez a tevékeny, ez a megújulásra mindig kész pedagógus olyan ötleteket dolgozott- ki, amely régi elképzeléseinek továbbfejlesztését hangsúlyozta. A negyvenes évek második fele sorsfordulók regimentjét produkálta. Nevezetes, százezrek jövőjét meghatározó események zajlottak ekkor. Államosították az iskolákat, ez érintette az érseki tanítóképző lelkiismeretes igazgatóját is. Direktori tisztében megerősítették, s később a Gárdonyi Géza nevét viselő intézmény nevelőtestületének tevékenységét irányította. OO
