Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - KÖNYVESPOLC
KÖNYVESPOLC Forradalom után A Székf ű-cen tenárium éve végre eredeti mű újbóli kiadását is meghozta. Csaknem egyidőben kerülhetett olvasói kezekbe az 1929-ben kiadott Bethlen Gábor- monográfia, és hasonmás kiadással az 1947-ben közzétett Forradalom után című munka. A kiadás egyidejűsége inkább tekinthető véletlennek, mint tudatosnak. de a rendkívülien gazdag és sokrétű szekfűi életmű reprezentáns bemutatásának éppúgy elfogadható, mint egyfajta tisztelgésnek. A két mű születése között csaknem húsz év távlata feszül, a megírás személyes körülményei éppen úgy, mint a politikai miliő, lényeges eltéréseket takarnak. Míg 1929-ben az ellen- forradalmi Magyarország történetének talán legszilárdabb éveit élte, addig az 1944—47-es időszak a magyarság történetének egyik legdinamikusabb változásait pergette. Ezt az utóbbi „kihívást” Szekfű Gyula ugyanúgy nem kerülhette el, mint ahogyan a történelem más korábbi kihívásait sem az első világhá- bosús katasztrófától, egészen az 1944-es összeomlásig. Szekfű Gyula 1945. áprilisában a pedagógusok szak- szervezetében nagy visszhangot kiváltó beszédet mond. Nem csupán a közszereplés viszonylagos frissessége, az üldöztetés után vállalt gyors kiállás érdemel figyelmet, hanem a mondandó is. Szekfű a magyar értelmiségnek ahhoz a részéhez szólt, akiknek új szerepvállalásra, az elmúlt időszak hibáinak és tévedéseinek felmérésére kell vállalkozniuk. Ekkor is, mint mindig a nemzet sorskérdéseiről beszél. Megállapítja, hogy régi ideáljainkat fel kell adni, a magyarság Kárpátmedencei vezető szerepének további igenlése, több mint anakronizmus. Nemcsak Magyarországon belül kell, hogy átrendeződjenek a viszonyok, de a körülöttünk változó világ is erre késztet bennünket. Talán maga sem gondolta, hogy milyen visszhangot vált ki beszédével. Egyező és vitázó, helyeslő és bizalmatlanul tartózkodó megjegyzések egyaránt kísérik. A kommunista táborból Révai József szólal meg, a népiesek közül Darvas József, Illyés Gyula hallatja hangját. Szekfű beszéde egy „Űj Szellemi Front” nyitánya lehetne, de természetesen egy harmincas évektől lényegesen eltérő történelmi szituációban, s ami még ennél is fontosabb, sokkal radikálisabb és progresszívebb társadalmi reform megvalósítására. Révai a Szekfű beszéddel kapcsolatos véleményét a kővetkezőkben summázza: „az értelmiségnek nem a vádlottak padján, hanem a magyar nemzeti egység táborában van a helye.” Így Szekfű Gyula kiállása sem egyfajta múlttal való szembefordulás, hanem a tevőleges és cselekvő kiállás dokumentumaként is kezelhető. Szekfű Gyula szellemi pályája során három alkalommal került olyan helyzetbe, amikor úgy érezte halaszthatatlanul szólnia szükséges. Az első alkalom az 1918/19-es forradalmak utáni helyzet megítlése, a második, a harmincas évek válságperiódusának kirívó kényszere, s a harmadik, a világháborús vereséggel záruló nagy nemzeti tragédia, s az azt követő demokratikus kiútkeresési időszak. Mindhárom vállalko. zásból jelentékeny művek, átfogó értékelő tanulmányok sora született. 1920. májusában a Három nemzedék. majd 1934 késő tavaszán a Három nemzedékhez Ötödik könyvként hozzáírt kortörténeti elemzés, s az 1947, Forradalom után címmel kiadott cikkgyűjtemény. Természetes, hogy sem a történeti koncepciót, sem a szakmai-tudósi tájékozódás vezérfonalait adó eszmei-ideológiai keretet nem tekinthetjük azonosnak, de ezek a kísérletek mindezek ellenére felfűzhe- tők azonos történetírói törekvésekre. A Forradalom után címmel kiadott könyv több cikksorozatot ötvöz kötetté. A mostani hasonmás kiadás első tanulmányait Szekfű Gyula még 194.3 44 for. dulóján vetette papírra. Valahol utat vesztettünk címmel, vállalva a cikk megírásával azt a merészséget és bátorságot, hogy kimondja: a háborút elvesztettük, hiú ábránd minden győzelembe vetett hit, A nemzetnek be kell rendezkedni arra, hogy új politikai formák, s várhatóan új szomszédok között kell majd életét folytatnia. A kötet későbbi darabjai, amelyek már a felszabadulás után íródtak, részben egy önként vállalt és nagy megtiszteltetésnek szánt politikai megbízatás szomszédságában (ő lesz Magyarország első moszkvai nagykövete) már a demokratikus kibontakozás eseményeit, pontosabban lehetséges alternatíváit taglalják. Ezekben a tanulmányokban Szekfű világosan látja: minden korábbi illúzió elveszett, a közép- osztálynak rá kell döbbennie arra, a régi Magyarország, a szentistváni birodalom visszaállítására nincs többé remény. A középosztálynak nem tragikus sorsa feletti kesergéssel kell foglalkoznia, hanem új formák kimunkálásán kell fáradoznia. Hiszen Magyaror- szágón forradalom indult, s ennek nem csupán az a feladata, hogy új politikai formákat és lényegbevágó társadalmi reformokat hajtson végre, hanem az is, hogy az országot beillessze a formálódó új európai hatalmi rendbe. Természetes, mint ahogyan ezt maga Szekfű is hangsúlyozza, forradalmon nem szocialista típusú átalakulást ért, hanem olyan evolúciótól elütő változást, amelyben szükségszerűen felismert reformok keiülnek gyors megvalósításra. Nála az alkalmazandó reformoknak mindig van preventív jellege, amelynek ki kell védenie a nagy társadalmi kríziseket kiváltó forradalmakat. A Forradalom után-ban is olyan korábbi politikai formák, s intézményi reformok újbóli alkalmazását tekinti járható útnak, amelyben a nemzet szerves fejlődése, a társadalom viszonylagos gyors átalakítása megoldható. Ezért fordul a 48-as polgári forradalom centralistáihoz, mint olyan politikai példaképhez, amelynek aktuális feladatai lehetnek. A politikai demokrácia intézményi keretének előképét látja a centralisták korábbi ajánlatában. A demokrácia és a várható társadalmi reformok tartalmának és mértékének elemzése fontos kérdésköreit jelentik a munkának. Szekfű, egyenlőre bízva abban, hogy a kibontakozó forradalmi átalakulás az általa értelmezett „forradalmi” keretben megtartható, egy sajátos „keleti”, az az nyugatitól eltérő polgári demokrácia megteremtésének szükségességét hangsúlyozza. Elveti ugyan a proletárdiktatúra azonnali megvalósításának gondolatát, de azt világosan érzékeli, a társadalmi reform véghezviteléhez szükséges politikai vezetőrétegek organikus szerveződéséhez, minden osztálynak hozzá kell járulnia. Ebben a felfogásban Szekfűnek az a sajátos koncepciója fogalmazódik meg, amely minden társadalmi változás előfeltételét egy tehetős, hordképes középosztály kitermelődésétől teszi függővé! A Forradalom után, merész vállalkozással megírt könyv. Nem elemző történeti mű. inkább töprengő, önmaga hibájával és tévedéseivel is számoló jövőbe tekintő vállalkozás. A könyv bevezető sorai crocei té60
