Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Sugár András: Tigrishőség Pekingben

nyosát” alig gyászolta a kínai nép. Hol volt Mao népszerűsége Csou En-laj hatalmas tekintélyétől? És a négyek bandája, meg sem várva a hivatalos gyász leteltét, katonai puccsot készített elő október 13-ra. Mao egyik rokona a szomszédos Mandzsúriából, „helyőrségcserére” menetkészségbe helyezte a hadsereget, hogy Peking felé induljon. És ebben a helyzetben „lépett” Je Csien-jing, a 79 éves marsall, akinek vejét, Liu Su-kunt, a nagy kínai zongoraművészt kifejezetten azért tartották börtönben a „négyek”, hogy előbb-utóbb az idős katona ellen is koncepciós pert indítsanak. Je marsall megparancsolta a 8341-es hadosztálynak — a vezetők lakhelye, a Csungnanihaj-negyed őrzőinek —, hogy tartóztassák le a „négyeket”. Csiang Csing rikoltozott: „Nem vihetitek el Mao elnök özvegyét!”.

Elvitték.

És innen számíthatjuk a 'kínai népet sújtó lidércnyomás felszámolását, az egyre szebb eredményeket hozó újabb korszakot, amelyet nevezhetünk „pragmatikusnak”, „dogmátlannak” vagy akár „nyitásnak” is. De ne az elnevezésen vitatkozzunk. Annyi kétségtelen, hogy bármilyen újaibb problémákat is hoz felszínre az új korszak, a felszabadulás és a nyitás jelenségei félreérthetetlenek ezen az 1983-as pekingi nyáron.

Ezt elsősorban azon lehet lemérni, hogy mindenfelé a „nagy proletár kulturális forradalom” borzalmairól mesélnek az emberek. Szinte hihetetlen, miféle rettenetes kegyetlenségekről és eltévelyedésekről hallani lépten-nyomon.

A büdös kilencedik

Az értelmiség, az írástudó réteg, a külfölddel viszonylag ismerős intelligencia volt a legfőbb célpont. Csiang Csing az értelmiségieket nevezte el a „büdös kilencedik” ellenség-kategóriának a többi nyolc mellett (földesurak, zsírosparasztok, reakciósok, huligánok, tőkés úton haladók, régi •nemzeti burzsoázia, párton belüli burzsoázia, kémek és külföldi ügynökök). A „büdös kilencedik” kategóriához tartozó embereket a „tömegek”, vagyis az őrült jelszavakkal feltüzelt „vörösgárdista” sihederek mindenfelé „kicibálták”, azaz a nyilvánosság előtt meghurcolták és sók esetben meg is ölték.

A köztiszteletben álló írókat, művészeket, politikusokat, a „hosszú menetelés” veterán résztvevőit általában „lökhajtásos repülő pózban” állították a „tömegek bírósága” elé. Karjukat hátrafelé tartva, lehajtott fejjel kellett tűrniük a megaláztatást. A „szörnyetegeket, démonokat, bikafejű ördögöket, kígyólelkeket” általában napokig kínozták, váltott csoportoik faggatták imperialista vagy „revizionista” kapcsolataikról, miközben gyakran péppé verték az idős embereket. Vallatás közben szerették a hajukat ráncigálni. Jen Ven-csing író ezt látva —• és saját „kiabálására” felkészülve -— kopaszra borotváltatta a fejét. Rosszul járt: haja helyett a fülét húzták, ami sokkal fájdalmasabb volt... 1966 tavaszától októberéig, egyedül Pekingben 86 000, Sanghajban 400 000 „ördögöt” cibáltak ki. hurcoltak el lakásából. Egyikük vallomása szerint „hat hétig a lakásomban tanyáztak a vörösgárdisták, egymást váltva, éjt nappallá téve faggattak, úgyhogy alig heti 2—3 órát alhattam . . . Könyveimet, leveleimet vizsgálgatták és azt a vallomást akarták kiverni belőlem, hogy külföldi barátaimmal kémkapcsolatban állok .. „ Végül elhurcoltak és évekig latrinát kellett takarítanom . ..

A lakótelepi „tanvej”, azaz felügyelő bizottság adta meg mindenütt a „burzsoá elemek” címét a kínvallató brigádoknak. Ilyenkor a legközönségesebb emberi irigység is szerepet kaphatott. Egy pekingi lány például az elegánsabb sanghaji táskával járkált az utcán, és ezzel fölkeltette szomszédai irigységét. Lakását felforgatták, mindenét ellopták, még asztalát és szekrényét is. Egy hazafias családot, amely hazatért az Egyesült Államokból, azért kínoztak, hogy „kiderítsék” miért, miféle „aljas” céllal települtek haza Kínába.

A hagyományos pekingi opera színpompás kosztümjeiből, díszleteiből, kellékeiből rakott barbár tábortűz rőt fényénél kínozták, vallatták, alázták meg a „feudális” opera énekeseit és táncosait. Bohócsipkát húztak orvosprofesszorok fejébe, de a doktor — ha túlélte a megaláztatást — azonnyom- ban visszaszaladt a kórházba operálni... Szégyennek számított az értelmiség köreiben, ha a vörös- gárdisták valakit nem bántottak.

A „hosszú menetelés” hőseit Csiang Csing külön szenvedéllyel gyűlölte és üldözte. Ennek nagyon is konkrét oka volt: Mao felesége ifjú korában közönséges prostituált volt Sanghajban. Lan Ping néven kétes színdarabök és filmek szereplője, akit szülei eladtak, egészen fiatalon egy gazdag ember ágyasává tettek. A szép, ifjú színésznő megjelent Jenariban. a kínai kommunisták akkori területén, megismerkedett Mao Ce-tunggal. azonnyomban beköltözött Mao sziklába vájt barlangjába, és hamarosan teherbe is esett tőle. Jenán puritán légkörében, a „szűz katonák” között óriási felháborodást keltett, hogy a még fiatal Mao Ce-tung emiatt az „elhordott papucs” (azaz prostituált) miatt hamarosan elvált köztiszteletben álló feleségétől, Ho Cu-csentől. Érthető, miért ellenezték a harcostársak a válást: Ho Cu-csen éveken át megosztotta a küzdelem minden nehézségét férjével, három gyermekét veszítette el a „hosszú menetelés” alatt... A párt akkori vezetői csak azzal a feltétellel egyeztek bele Mao válásába és újabb házasságába, hogy Mao megígérte: Csiang Csing sohasem vállalhat politikai szerepet.

Később, 1966-ban, állítólag Lin Piao mesterkedései révén — amikor Csiang Csing a Népi Felszabadító Hadsereg kulturális főnökévé lépett elő — ezt a kikötést sutiba dobták. Csiang Csing — az egykori Lan Ping („Kék Alma”) — nyilvánvalóan üldözési mániáiban szenvedett, bosszúvágya féktelen és csillapíthatatlan volt. Ezért igyekezett elsősorban a „hosszú menetelés” résztvevőivel — mint kelletmetlen tanúkkal — elbánni. Sanghajban, 1967 novemberében, minden könyvtár, újságarchívum, sok magánlakás papírtömegét feltúrták, különösen Lan Ping régi ismerősei körében, hogy felkutassák a húszas-harmincas évek kellemetlen emlékeit. Lin Piao fia, Lin Li-kuo vezette a „kutatóbrigádokat” C.siang Csing régi ismerőseinél razziát tartottak; legtöbbjük koholt vádakkal bör53