Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hermann Róbert: Megjegyzések egy perújrafelvétel ürügyén
mát. Tehát nem 310 000, hanem 374 380 fővel állt szemben a magyar hadsereg. Az egyesülésről csak annyit, hogy az összpontosítás első színhelyeként Komáromot, majd később Szegedet jelölte meg a magyar kormány. Az előbbi kétségkívül jobb választás volt, ezt bizonyítja a július 2-i ütközet lefolyása is, utóbbi viszont az elképzelhető legrosszabb választást képviselte. Nemcsak azért, mert Szeged védhetetlen volt, még az újonnan hányt sáncok ellenére is, hanem azért, mert ezzel az egész évi termést egy kardcsapás nélkül átengedték az ellenségnek, arról nem is beszélve, hogy Szeged környékén a sereget még tisztességesen élelmezni sem lehetett, hiszen a Délvidéken folyó harcok hatására egészen idáig minden elpusztult a környéken. A kormány ezt követően jelölte meg Aradot az összpontosítás színhelyeként. Tény, hogy Görgey megérkezett. Az is tény, hogy Dembinski Arad helyett Temesvár felé fordult a meglehetősen csúfos sző- regi vereség után. Az is tény, hogy az általa vezetett hadsereg Temesvárnál gyakorlatilag felbomlott. Bem már augusztus 6-án a nagycsűri csatában elveszítette egész seregét. A helyzet tehát az, hogy Görgeynek Arad környékén egyszerűen nem volt kivel egyesülnie. Görgey a haditanács határozata alapján és a temesvári vereség után vetette körül seregét az orosz csapatokkal, de miért? Mert kedvezőbbnek ítélte az oroszök előtti fegyverletételt, mint az osztrákok előttit, s ebben igaza is volt. Az egyezség lehetőségét az orosz hadvezetés már a temesvári csata előtt is kizártnak tartotta, hát még utána, szabadjon itt arra utalnunk, hogy Görgey seregének nem volt lőszere, s ezenfelül Aradon még hatezer fegyvertelen újonc is csatlakozott hozzá. Arról nem is szólva, hogy egy nyílt mezőn táborozó, utánpótlási lehetőséggel nem rendelkező, ötszörös túlerőtől fenyegetett hadsereg és egy jól felszerelt, modern, védhető, élelmiszer-tartalékokkal rendelkező vár őrségének stratégiai helyzete között alapvető különbségek vannak. Klapka nem utolsósorban annak köszönhette Haynau tárgyalási hajlandóságát, hogy az osztrák hadsereg még egy olyan presztízsveszteséget, mint amilyet a világosi fegyverletétel jelentett számára, nem engedhetett meg magának. A komáromi megadási egyezményből mellesleg kifelejtették a korábban a cs. kir. hadseregben nem szolgált honvédeket, így ezeket a vár feladása után ugyanúgy besorozták, mint a Világosnál, Lúgosnál, Borosjenőnél, Zsibó- nál magukat megadókat. A fentiek alapján megállapítható, hogy újabb bizonyíték „a vádlott” ellen nem merült fel, ezek alapján tehát a perújrafelvétel nem indokolt. Egy új szempont: a katonai jog Kovássy az ide vonatkozó résziben hosszan ismerteti az országgyűlés, a kormányzó és az egyes hadvezérek között fennálló függelmi viszonyokat, az ide vonatkozó törvényekkel egyetemben. Az okfejtés szerint Görgey azzal, hogy szembeszegült az országgyűlés és a kormány határozataival, legalábbis mulasztást, de csaknem lázadást követett el a fennálló törvények értelmében, s így „elítélésének” nemcsak morális és politikai-katonai, hanem jogi alapja is van. A Kovássy által idézett pontok közül Görgey ténylegesen megszegte azt, mely szerint engedelmeskedni tartozik az országgyűlésnek és a kormánynak, illetve „az álladalom elleni káros hatású” beszédeket, írást nem tűr. Kovássy szerint tehát legfőbb fogyatékossága e tekintetben az, hogy „nem lépett fel elég határozottsággal azokkal szemben és nem ellenőrizte kellően egyes tisztek tevékenységét, akik ellenforradalmi érdekekért tevékenykedtek”. Először egy ténykérdés. A magyar szabadság- harc katonai vezetőinek nem tartozott legfőbb erényei közé az engedelmesség. Elég itt Perczel hírhedt, botrányos jelenetére utalnunk a szegedi haditanácson, esetleg Dembinski Arad helyett Temesvárra való vonulására; de Bem is jó néhányszor félredobta a hozzá érkezett rendeleteket. Ilyen alapon tehát e három tábornok is az engedetlenek közé sorolható. Míg azonban az első kettő esetében ez az engedetlenség káros hatásúnak bizonyult, addig Bem elsősoriban azért cselekedett így, mert a kormány által küldött rendeletek nem feleltek meg a tényleges követelményeknek és a helyzetnek. „A háború a politika folytatása más eszközökkel” — mondja Clausewitz. E tételben implicite benne foglaltatik az, hogy a háború és a politika nem egészen ugyanaz, az egyik a másikat váltja fel. A más eszközök egyike maga a hadsereg és a fegyveres harc. A hadsereg tehát háborúban nem a köznapi értelemben vett politika eszköze, hanem a háborús politikáé. 1848 októberétől Magyarországon háború folyt. Egy háború kimenetelét több tényező is befolyásolja, így pl. a szembenálló erők minősége és meny- nyisége, a terepviszonyok, időjárás stb. A szembenálló erők minőségi részéhez tartozik azok tiszti kara, mivel az a hadsereg vezetésének legfőbb eszköze. Ez viszont azt jelenti, hogy egy olyan élet-halál harcban, mint amit Magyarország vívott, minél jobb szakmai képzettségű tiszti karra van szükség. A politikai megbízhatóság ez esetben mellékes szempont, a legfőbb az eredményesség. Ha e szempont szerint nézzük Görgey seregének tiszti karát, egészen más kép kerekedik ki. Tény, hogy ez a hadsereg soha nem szenvedett olyan katasztrofális vereséget, mint Bemé, Pereseié, Detmbinskié vagy Mészárosé. Ez a hadsereg egy hónapig feltartotta Haynaut Komáromnál (hogy a kormány valamivel ésszerűbb intézkedései esetén meg is verhette volna, azt most ne firtassuk), átmanőverezett a többszörös orosz túlerő szorítása közepette Váctól Aradig. De ez a hadsereg csinálta végig a tavaszi hadjáratot is. S e hadsereg tiszti karának nagy többsége nem volt republikánus, csak egyszerűen olyan ember, aki úgy érezte, ha egy ügy mellett letette a voksát, akkor azt az ügyet illik végig becsülettel szolgálnia. Görgey valóban nem lépett fel még a szélsőségesen monarohista tisztekkel szemben sem, de ezt elsősorban nem ..kapituláns” mivolta magyarázza, hanem az, hogy az eredményes hadviseléshez neki (s a magyar államnak is) jó tisztekre és nem republikánus képviselőkre volt szüksége. E tisztikar 43
