Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Diósy Antal és Hegedűs László művészete

A képzőművészet dolgaiban tájékozottabbak — minden bizonnyal csodálkoznak azon, hogy egy hetedik évtizedében járó festő ténykedésével- ilyen idős korában ismerkedik meg a közönség. Hegedűs László tárlata a Hatvani Galériában, efféle, elég későn sorra kerüli bemutatkozás, ám határozottan leszögezhető, hogy hatásában semmi se keltette azt a benyomást, mintha a kiállító művész kiaknázottnak tekintené lehetőségeit, a fejlődése- csúcsán tartana szemlét termése felett. Számadása olyan a megtett útról, hogy a jövő ígéretét, a további előrelépés kilátásait is magába foglalja. Hegedűs László és a hazai közvélemény találkozásának eddigi elmaradása életrajzi okokkal magyarázható.

Azok a korosabb műbarátok, akik már vagy öt évtizede szemmel tartják, hogy mi történik a magyar művelődés közterein, jól emlékeznek Hegedűs László indulására, első sikereire. A fiatal tehetség Aba Novák Vilmosnál kezdte tanulmányait, majd Szőnyi István növendéke lett. Rövidesen alapos mesterségbeli tudásra tett szert, aminek a birtokában már húszegynéhány évesen felhívta magára a figyelmet, nyilvánosság elé került műveivel tartós elismerést aratott, szakmai tevékenységével komoly tekintélyt vívott ki magának. Mint ilyent, a budapesti egyetem a második világháború idején a művészeti anatómia tanáraként alkalmazta. A felszabadulás után őt is magával ragadta az újrkezdés elsodró lendülete, s azokban az esztendőkben, amikor oly sok kezdeményezés, vállalkozás, egyesületalapítás született a romokon, ő is szabadjára engedte szenvedélyes szervezőképességét, s pályatársaival, kortársaival összefogva, a megmásult feltételeknek megfelelően, társulati kereteket, értékesítő lehetőségeket keresett. így lett a Focus, illetve a Művész Galéria igazgatója, a vezetése alatt álló intézményből alakult utóbb a Fővárosi Képtár Rózsa Miklós Szalonja. Sajnálatos, hogy a pesti Engels és Nádor tér közötti átjáróból nyíló kiállítóhelyiség működése megszűnt, hiszen a kezdeti program szellemisége reményteljes távlatokat nyitott. ■

Később majd harminc esztendeig külföldön dolgozott: Ausztráliában, Angliában élt, bejárta glóbuszunkat, művei láthatók voltak több földrész képcsarnokainak a falain. Ideje hát, hogy itthon, szülőföldjén is feltárja, mit végzett el, meddig jutott szándékai valóra váltásában, miként bontakoztak ki adottságai.

Hatvani kiállítása igazolta angol, francia, ausztrál kritikusait, gyűjtőit, akik szerint művészetének jellegét biztos rajztudása határozza meg: festményei, grafikái mind azt mutatják, hogy ábrázolóképesség tekintetében szilárdan áll a talpán, mindent megtanult, amit a hagyományos művészképzés századok óta a felkészülés folyamán nyújtani tud. Ez a biztonság megköny- nyíti a közlendők szabatos előadását, mert a kép megalkotása közben szakmai nehézség nem akadályozza a mondanivalóra történő figyelemösszpontosítást. Bármilyen eljárással bíbelődjék is, olajjal, temperával, tussal, s váltogassa a műfajokat, fessen, rajzoljon tájat, embert, cselekményt, virágot, a megjelenítés pontosságából semmi sem hiányzik, távlat, arány, valósághűség vonatkozásában minden a helyén van. A mű részleteinek csakúgy, mint az összbenyomásnak az egységéhez szükséges eszközök kifogástalanok, képei nem szorulnak arra, hogy a láttatás fogyatékosságait, bizonytalanságait az öntörvényi művészi igényesség fogalmával kelljen mentegetni, s hatásfokozó, szándékos torzításként dicsérni a formai ügyefogyottságot. A mesterségbeli gondosság nála mégse torkollik valamiféle akadémikus pedantériába, mert a megbízható szakszerűség éppen hogy a művészi megérzések szabad kifejtését biztosítja, s megkönnyíti a vallomásos őszinteség érvényesülését.

38