Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - HAGYATÉK - Gárdonyi Géza: Petőfi büszkesége (Korompai János)
Sokszor hallottam, hogy Petőfi büszke legény volt. Jókai zsarnoknak mondja. De a verseiből is kitetszik, hogy úgy nézett az emberekre, mint a sas a ludakra. Sokáig azt véltem, hogy a büszkesége a kálvinista nevelésből sarjadt. A kálvinista iskolákban azt hangoztatják, hogy az ember — úr. A pápista iskolákban: Az ember szolga. Innen van, hogy a kálvinista ember, mind méltóságos úr, ha paraszt is. A pápista ember meg, csak akkor úr, ha legalábbis esperes. A luteránusok hol egyikkel tartanak, hol a másikkal. De Petőfi büszkeségét Pápán kezdik feljegyezni. Mondom, sokideig a református levegőben láttam Petőfi büszkeségének az okát. De aztán őszülő fejjel, mikor már tisztán látom az élet országútját, és nem kicsinylem az élet kicsinységeit sem, Petőfi büszkeségének is megtaláltam a mentő okát. Visszaemlékezem egy tanulótársamra. Első-osztályú gimnáziumos tanuló voltam — szintén református iskolában —, s egy kofának a fia is velünk tanulóskodott. Komolyképű barna gyerek volt, szinte cigányosan barna. Hosszú lompos nadrágot viselt és vastag piros nyakkendőt. A hátulsó padban ült. Nem barátkozott senkivel. Félénk volt és lógó fejű, mint a falusi kutya, mikor városba kerül. Molnárnak hítták. Egy márciusi napon lefutottunk az óraközi szünetre az iskola udvarára. Valakinek labda volt a zsebében. Hamarosan megalakult a két kis csoport. Egyik a falhoz állt, a másik szembe vele. A faliak elkapták a labdát egyenkint. A másik csoport futásnak eredt. Folytattuk aztán ezt a mulatságot mindennap. Egy alkalommal páratlan számú lett az egyik csoport. Ki kellett egészíteni. Molnár ott ácsorgóit mindig, és érdeklődéssel szemlélte a játékunkat. Valamelyik fiú megszólította: — Játszol? Bólintott. Beállt a sorba. A faliakhoz került. Bámulatosan sújtotta a lapdát. Akit egyszer megcélzott, vághatott az akármilyen figurát a levegőben, ki nem kerülte Molnár kezét. Ha meg ő volt a futók között, el nem lehetett találni, olyan furcsa szökemlésekkel védekezett. Csodálták. Másnap már ő volt a választó vezér. Harmadnap már boldog volt, aki az ő csoportjába kerülhetett. Attól kezdve a fiúnak a magaviseleté megváltozott. Emelt fejjel járt köztünk, mint valami fejedelem. Lenéző pillantásokkal beszélt velünk, még a báró fiával is, aki pedig nagytekintetű gyerek volt köztünk, mert ausztráliai sündisznó tüskéjéből való tollszárral írt. Egy hónap múlva már pofozkodott is. S Molnár a következő osztályokban is a hősök hőse maradt. Lomposan járt és nem tanult, de olyan büszke volt, mint valami spanyol trombitás. Petőfi nem volt büszke, mikor Aszódon és Selmecen iskolázott, sem Ostfi- Asszonyfán, a rokonainál, sem a katonaságnál. De Pápán fenn viseli a fejét. Hogyisne: obsitos katona és volt vándorszínész tizennyolcz éves korában! Egy fiú, akinek hadi múltja van, aki látta Vörösmartyt, Bajzát, Egressy Gábort! Aki látta a világot Selmectől Sopronig és Soprontól Károlyvárosig! Aki benne forgott Sekszpír világában is! S körülötte a csupa éretlen siheder, 28
