Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: A XVIII. századi országgyűlési paspuillusokról

tartozók, az elismerésben, dicséretben részesülők is. A hang komoly, gorombaság elvétve fordul elő helyenként.”

Az imént jellemzett „kollektív gúny versek” mellett a XVII. században egyre gyakoribbak lesznek az „egyéni pasquillusok” is. Ilyen típusúak voltak pl. „a Brandenburgi Katalin és udvara ellen írt gúnyversben (Pasquillus ad proceres regni Hungáriáé) megtámadott Csáky István és Prépostváry Zsigmond védelmére készült ellenénekek”, továbbá az 1644 utáni években való Confessio Rako- cziana, majd az 1649-es keltezésű, a műfaji megnevezést már címében viselő mű, a Pasquillus contra Johannem Reviczky is. A század vál- dik felében egyre általánosabbá lesz mindkét változat, s ekkor — már szinte minden esetben — a pasquillus műfaj megnevezést találjuk a címben.'

Jól kitapintható, e XVII. századi pasquillus- anyag értékrendje is. A versek kétségtelenül nem a legmagasabb rendű esztétikai értékek hordozói, de nem is minősülnek azokat teljesen nélkülöző alkotásoknak. Többségükre érvényes Varga Imre

megállapítása: ........helyenkénti gorombaságaik

e

llenére sem alacsony művelődési szintű termékek, hanem a provinciális jellegű nemesi műveltségnek a kor társalgási nyelvén való (többször latin— magyar keverék nyelven) kifejeződései. Tartalmazzák a XVII. századra a hazai iskolákba lecsúszott humanista műveltség mozaikjait. Az antik elem lépten-nyomon keveredik bennük a bibliaival, az adagiás stílus összeolvad a pórias durvasággal”.

A műfaj népszerűségére vall, hogy a kor naplóiban, levelezési anyagában, emlékirataiban is igen gyakran olvashattunk a paskuillus-költészetről, annak elterjedéséről, Cserey Mihály Históriája éppúgy említhető, ' mint Teleki Mihály levelé- se, ’ avagy Teleki Mihály levelezése pedig arról informál, hogy a kor nemessége valóságos pas- quillus-cserét bonyolított le a XVII. században. Maga Bethlen Miklós is küldött Pasquillust Telekinek, de Kende Gábor és Szepessy Pál Telekihez írott levlében it azt olvassuk, hogy „az minemű pasquillusok onnan kiül jöttek, is specie beküldtük Uram, Kegyelmednek.”"

A műfaj népszerűsége megmarad egészen a század végéig, s mind Erdélyben, mind Magyarországon költőileg is számottevő pasquillusok születnek. Erdélyben főleg a II. Rákóczi György által indított és kudarccal végződött, a török büntető jellegű szankcióit is előidéző lengyelországi hadjáratot követő évek feszült politikai légköre kedvezett a pasquillus-költészetnek, a magyarországi részeken pedig a kurucmozgalomnak. Ez utóbbiakhoz kapcsolódó pesquillus-anyag értékben elmarad az erdélyi mögött, mennyiség tekintetében viszont egyáltalán nem.'

A XVII. századi erdélyi pasquillus-költészet fejlettségére vall, hogy itt lépett a színre — Szent- páli Ferenc személyében — egy olyan költő is, akinek tehetsége és felkészültsége jóval az átlag fölötti volt, s a században a műfaj reprezentánsa lett.’’ Szentpáli az erdélyi fejedelmi udvar közegében serdült poétává: apja II. Rákóczi György levéltárosa és követe volt, ő maga ifjú nemesként Apafi Mihály udvarában szolgált. Tizenkét éves korában — megszökve a fejedelmi udvarból — a kolozsvári unitárius kollégiumba is beiratkozott, innen azonban a fejedelem katonái visszavitték az udvarba. Műveltsége alkotásaiból rekonstruálható, összetevők között a bibliai ismereteket s az anti- trinitárius szemléletet éppenúgy megtaláljuk, mint a werbőczyánus jogot (a Tripartitumot meg is verselte). Mindez poétikai jártassággal, a latinos kultúra bizonyos fokú birtoklásával párosult, de kiegészült a fejedelmi udvar szokásrendjének ismeretkörével is. Kortársai egyébként „poéta és pas- quillistaságáról híres ember”-ként tartották számon.

Szentpáli ránk maradt pasquillasai (Speculum consuetudinis et imago veritatis, 1672; Machiavel- lus pokolban születtetvén és onnan Daciaba jővén es ott magának vasallust szerezvén néminemű instrukcióval bocsátotta volt azon vasallusát Erdélyben; Kriván havassának keserű gombája..., 1703 stb.) egyértelműen bizonyítják: a műfaj legjobb magyar mestere volt. Leghíresebbnek tartott pasquillusában (Speculum conseutudinis et imago veritatis) Apafi fejedelmi udvarának önzését állítja pellengérre — bírálva az ország valamennyi rétegének tagjait: a katonaságot, a főurakat, a görög kereskedőket, a Magyarországról Erdélybe menekült bujdosókat és magát a fejedelemasszonyt is. A Machiavellus... kezdetű mű a Teleki Mihállyal való „leszámolás ” pasquillusa, benne a szerző Telekivel szembeni személyes indulatait növeszti közérdekűvé. A történetírás tanúsítja: Apafi fejedelem kancellárja nem volt hibátlan ember, Szentpálinál viszont hibái — a gonoszság, a fajtalanság, az árulás vétkeivel, mint Teleki alapvető tulajdonságaival tetézve — erősen felnagyíitatnak ,ami egyfelől a költő indulataival, másfelől szándékolt „költői túlzással” magyarázható. Szentpáli ügyesen kiaknázta a műfaj kínálta ábrázolási lehetőségeket s az így rajzolt kép nyomán éri el Teleki „erkölcsi megsemmisítését”. Külső vonásai és belső tulajdonságai egyaránt felvonulnak a ver- sezetben. Egyszer „kopasz Jupiter”-nek csúfolja, más helyen testi fogyatékosságain gúnyolódik:

Asdodban lakozó ördögi bélyeggel

Mert meg volt jegyezve kényes fara süllyel,

Szájában egy foga ..em vala kent rendel Mégis csontot rágott, mint farkas, inyevel.

Hasonló módszerekkel, indulattal és szenvedéllyel ostorozza Kriván havassának keserű gombája című pasquillusának „hősét”, Szász János szebeni királybírót is, akivel éveken át volt ellenséges viszonyban. Az alábbi példa szemléletesen illusztrálja, mennyi rátermettséggel, leleménynyel sűríti egy-egy strófába a műfajban a jellemzésre használatos nyelvi alakzatokat:

Rut, parázna, tolvaj, gyilkos, istentelen,

Hamishitű, hazug, lator, embertelen,

Az statusok között kocsódó, szemtelen,

Dér-dúr, lélek nélkül szörnyű, rút s kegyetlen.

Valál ez házban gyilkos Julianus,

Sok szásznék fenekén vamlo publicanus,

Koslato rut bak eb, futkározó banus,

Kurvák után járó s czikázó Nizanus.

49