Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kecskés Péter: A gazdaság és társadalom összefüggései a Gyöngyös környéki szőlőkultúrában

Szőlőműves céh „beálló könyve” (1787)

zsellér, jórészt saját közigazgatásában polgár, a parasztvármegye felé jobbágy vagy paraszt volt.

Az országos fejlődéstől több vonatkozásban elütő szőlőmonokultúrás gazdasági-társadalmi alakulást a XVI. század közepétől a következőkben foglalhatjuk össze.

Gyöngyös környékén a XVI. század közepén a 30 százalék szántóművelővel szemben a szőlőművelők aránya 60 százalék. A több mint ezer jobbágy és zsellér szőlőgazdaság 350 darab ezer négyszögöles szőlőföldön gazdálkodott. A termelt bor mennyiségének 70 százaléka Gyöngyösön, Gyöngyöspüspökiben, Gyöngyössolymoson és Gyöngyöspatán művelt szőlőkből került ki. E helységekben már ekkor az elszegényedett jobbágyok és zsellérek gazdasági súlya volt meghatározó: a lakosság 65 százalékát és az előállított termények 60 százalékát ők adták. E kép tendenciájában a XVII. század végéig hasonló, azonban a szőlőföldek pusztulása, a gyakoribb terméskiesések és a lakosság gazdasági erejének csökkenése gátló tényezők voltak. Gyöngyösön és Gyöngyöspatán a népesség nem cserélődött ki, inkább a beköltözések révén felduzzadt.

A XVIII. század elején a gazdasági újjáalakulás a Mátraalján a szőlőművelés és céhes ipar fellendülésének irányába hatott. Gyöngyös határában az úrbérrendezést megelőző helyzetről készült megyei összeírás szerint nincsen szántóföld. A rendezés nyomán kialakult helyzetről készült összesítés viszont 600 hold szántót tüntet fel. Nem

elírásról van szó: a hatszáz hold ugyanis megvolt, de nem hasították telkekre, az oppidánu- sok földközösségben, minden negyedik évben újraosztás alapján használták. E helyzeten 1771 után sem változtattak. A 600 hold szántó 900 családfőhöz viszonyítva még nyolcadnyi telkek kiszabásához sem lett volna elegendő. A szántóföldet tehát földközösségi használatban hagyták, s zsellérek maradtak mindannyian. A mezőváros lakosságának megélhetést az oppidum határain belül művelt 400 hold szőlő és a külső, extraneus birtokként meglevő 300 hold szőlő jelentette.

Az összeírások és közvetett számítások szerint Gyöngyösön ekkor 250 család céhes iparos, vagy félig iparos — félig szőlőműves élt, akiknek átlagban mintegy fél hold szőlejük volt. Ötven családnak volt két-négy hold szőlője. A céhek, egyház és város közösen művelt szőlője mintegy 50 holdat tett ki. A fennmaradó közel hatszáz család a városon belül száz hold, a környező községekben pedig kb. háromszáz hold szőlőt birtokolt.

A szántóföldi gazdálkodás és állattenyésztés hiányában (a kevés szántót kertszerűen művelték, az állattartást a kocsis-fuvaros réteg lótenyésztése jelentette), tehát az intenzív szőlőművelés jelentette az „életet”, vagyis pénzt, illetve csereárut.

Figyelemre méltó, hogy a Mátraalja falvaiban 1770—1840 között a zsellérek száma ötszörösére Gyöngyösön közel tízszeresére nőtt. E látszólagos elszegényedés azonban főként jogi burok volt, amiben több gazdasági és társadalmi folyamat