Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom

ő is, a víz is. Végtelen békesség veszi körül, látszik, béke van benne is. Az aprójószágot nyilván megetette, most estig semmi dolga. Zsuzsa szomorúan és elgondolkodva nézi. Az öreg felpillant. Balázs ráköszön, amaz biccent, és hallgat tovább.

Alacsony, de csaknem függőleges a meredek part. A fagyökerek, melyekről a víz leszagggatta és elhordta a földet, szégyenteljes, szokatlan meztelenségben tárulkoznak a szem elé. Kikerülnek egy kopasz fát, amely már nem tudott levelet hozni, gyökerei nem bírták iszonyú súlyát, és belefordult a vízbe. Ekkor lassan, de megállíthatatlanul, fenyegető, surranó-freccsenő zajjal, belezuhan a vízbe egy hatalmas földkolonc. Balázs idegesen kapja oda a tekintetét, odábblendíti a csónakot, és rámered az agyagtömegtől felkavart, piszkos, zaklatott vízre. Az asszony csöndesen, szomorúan fordítja fejét a part felé.

— Egy évvel ezelőtt... milyen ép volt minden.

! — Hol jár az eszed — csattan rá Balázs, és

kikerül egy nagy uszadékfa-halmot.

★

Balázs előrenyúl, megmarkolja a kajak egyik alkatrészét.

— Ez a rohadt borda, egyre jobban lazul. Menjünk ki a partra.

Vagy százötven méterre egy parányi hajóállomástól kikötnek, felszaladnak a sóderes partra. Mellettük homokhegyek tornyosulnak, vontatók dohognak körülötte, rakodók kiabálnak egymásra és száll a por. Balázs megtörli a homlokát, iszik. Kiszállnak.

— Körte nincs?

Zsuzsa kotorászik, megrázza a fejét.

— Hozok. — A kulacs után nyúl, amelyből Balázs ivott — Víz is kell.

A férfi kipakolássza a csónakot, kihúzza a partra, Zsuzsa belebújik a melegítőjébe, és elmegy.

Fönn, az állomás parányi büféje előtt, egy nagy, portól szürke lombú fa alatt, három-négy asztal. Körülötte férfiak ülnek, nyilván a vontatótól jöhettek, mert izzadt mellükön sárgállik a homok, ebédelnek. Távolabb tőlük, egy vérmes, kövér bácsi elégedetlenül vizsgálgatja a sört, kilöttyint belőle, hogy a zuhanó folyadék, mint egy bomba, apró felleget vág a porban.

— Az anyátoknak a ... csupa egy adta por.

A rakodók ebédelnek, szalonnáznak, paradicsom, paprika csoportosul az asztalon.

— Szóljon a szélnek, Jancsi bácsi! Hogy ne fejlőlünk fújjon.

— Menjetek a ... — elégedetlenül iszik.

Zsuzsa mosolyogva figyeli a szóváltást, pohár

sört rendel, egy pillanatig kíváncsian figyel, ho- igyan fogadják, mit tesznek vagy mondanak majd a férfiak. Azok azonban megtekintették, és nem jtörődnek vele. — Egy csinos nő, egy jó nő, gondolták, egy jó nő rendelt egy pohár sört, kész.

Zsuzsa a fülkében fövő, nagymellű, izzadó, vidámarcú nőhöz fordul.

— Gyümölcsöt szeretnék venni. Kaphatnék valahol?

— Hát kapni éppen kaphat. Van uborka is.

— Nekem körte kellene.

— Az is van. Uborka is van.

— Jancsi bácsi — szól az egyik vontató — tud valahol körtét?

— Tud a... — az öreg meglátja Zsuzsa kezében a sört, mérges résztvéttel nézi. — Magának is tele van a söre ezzel a ...

— Králikéknak lesz — mondja a másik von- tatós, — menjen oda, fiatalasszony.

— Van is azoknak — int a kövér nő. — Ba- zsóékat keresse, osztán kész. Uborka is van.

Zsuzsa biccent, fizet, az öreg dühödten nézi a sört, és kiloccsant belőle a porba.

★

Balázs a kajak mellett térdel, izzadva erőlködik, hogy helyére illessze az elcsúszott bordát. A töltés tetején, amely fölött vibrál a forró levegő, megjelenik egy biciklis ember. Ott volt a hajóállomáson, és látta Zsuzsát. Leszáll, és a süppedő, bokáig érő homokban maga mellett gurítja a kerékpárt. Megáll Balázs mellett, nyitott ingéből kilátszik porral lepett melle. Érdeklődve figyel. Balázs felpillant, s akkor a férfi a kalapja felé bök.

— Aggyonisten.

A férfi érdeklődve nézegeti a számára szokatlan vízi alkalmatosságot.

— Meghibásodott?

— Meg.

— De most már rendben lesz, mi?

— Most már rendben.

— Vékonyka kis jószág. S ezzel honnan jönnek?

— Pestről. — Balázs érdeklődve pillant fel — Honnan tudja, hogy „jövünk”?

— Ugye a maga .. . felesége volt az előbb a büfénél?

— Igen.

— No, lám. Hát egyszerre gondoltam.

— Miből?

— Hát, ugye, a ruházatáról, meg hogy csak úgy egymagában odaállít, és kér egy pohár sört.

Balázs elmosolyodik.

— Itt ez nem szokás?

— Itt nem. Ám már itten is változik az asz- szonynép, de nem nagyon szokás. Asszonynak nem kocsmában a helye.

— Hát...-— Amúgy is elég gond kordában tartani őket. Változik az asszonynépség is. Nem olyanok már, mint a nagyanyjuk, meg az anyjuk volt.

— Szerencsére.

A férfi meglepetve néz Balázsra.

— Nono. Tudnék én magának mondani olyat... például ugye... itt vagyok én. Egyszerre ukmuk- fukk, otthagyott.

— Rosszul éltek?

— Hát. .. ugye . . . úgy éltünk, mint mások.

— Akkor miért hagyta ott az asszony?

— A nagy jó isten tudja. Leányt, asszonyt kiismerni ... nehéz mesterség az. — Megvakar- gatja a hátát, vizsgálgatja a kajakot — S ezzel a hitvány kis jószággal, már nem sérteni akarnám, kimennek a vízre?

17