Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Fejezetek az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet történetéből
nek, akik számára csak átmeneti állomás a szakmunkásbizonyítvány, akik az érettségire, majd az egyetemi vagy a főiskolai belépőre összpontosítják energiáikat. Mi tagadás ebben van valami, dehát az effajta szemlélet terjengésében közrejátszik az egyes iskolák kirakatpolitikája is. Most viszont nem kell ilyesmitől tartanom: ifjú partnereim nem kiválasztottak, nem szuper- képességűek, nem eminensek. Látszatra a közös bennük csak az, hogy harmadévesek, s emiatt erőteljesen foglalkoztatja őket holnapjaik sorsa. Az egri Németh Judit könyvkötőnek készül, egykori elhatározását így magyarázza. — Négyes átlagommal gimnáziumba is mehettem volna, de én kenyérkereső szakmát akartam, olyat, amelyben nap mint nap örömömet lelem. Édesanyám nagybátyja ajánlotta ezt a megoldást, s számomra rögvest rokonszenvessé vált. Nem csalódtam később sem, a gyakorlat ma is varázslatos számomra. Ne tessék csodálkozni, ezen, mert egyáltalán nem túlzók. Annyira tetszett a dolog, hogy amikor némi jártasságra szert tettem otthon is kísérleteztem. Olyan elégedett voltam, amikor sikerült a kötés. Különösképp izgalmas a kézi tevékenység, valahogy színesebb, fantázia- gazdagabb. Csakazértis előhozakodom az érettségivel, meg a felsőoktatási intézményekkel. A megnyerő fellépésű lány mindjárt veszi a lapot. — Mindkettőről szó lehet, de ettől a hivatástól soha nem óhajtok elszakadni, legfeljebb ebben az irányban képzem magamat tovább. A higgadt Sugár Feri az egri KAEV-nél géplakatosjelölt, először ő is kiegyensúlyozottságának összetevőit taglalja. — Poroszlói vagyok, már otthon megszerettem a különböző gépeket, s izgatott javításuk valamennyi titka. Épp ezért nem utolsó lehetőségként, hanem önszántamból jöttem ide. A gyárban segítőkészek voltak az idősebbek, ezért is vállaltam a társadalmi ösztöndíjat, illetve azt, hogy ott maradok pályakezdőként. Felvetem a magasabb szintű képzettség lehetőségét, ő így felel. — Ez legfeljebb nagyon távoli, de korántsem határozott elképzelés. Dolgozni kívánok, úgy, ahogy a többi ifjúmunkás, hiszen eddig sem ismertem az unalmat, az egyhangúságot, minden tennivalóban megláttam az újszerűt. Így lesz ez később is. Remélem anyagilag is boldogulok, egy biztos: kezdetben nem lesz aranyéletem, hiszen az egri albérlet drága. Talán idővel ilyen szempontból is megnyugtatóan rendeződik sorsom. Az alma mater ajándékáról faggatom, nem elégedve meg a jól fésült, az annyiszor ismételt mondatokkal. Rájövök: érdemes volt messzebbre mennem, hiszen a sablonok mögött érzékletes tények rejlenek. — Megszerettem a színházat, az olvasást, ez akkor is valami, ha közel állnak hozzám a jól megírt, a fordulatos krimik. Nagyra tartom nevelőtanáraim segítségét. Most a tételek kidolgozásakor sehogy sem értettem az ipari forradalmat. Megmagyarázták, s most már minden világos. Talán jobban tanulhattam volna, de ezt az adósságot felnőttként is törleszthetem. Van benne valami... Elsietnek ezek a szimpatikus, ezek a tisztelettudó, kétségkívül gonddal formált karakterű tanulók. Egyedül maradok Kameniczky Antallal, aki három évtizede tevékenykedik a szakmunkásképzésért, akivel annyit diskuráltam már pedagógiai sikerekről és kudarcokról, akit — többek között — nyíltsága miatt becsülök. öreg este telepszik körénk, meghitt hangulatot teremtve, afféle számvetéssel fűszerezett záróakkordnak. — Szeretem ezeket a gyerekeket, hozzám nőttek. Akkor is, ha olykor renitensek, zajosak, szertelenek. Kedvelem őket, mivel szellemük és jellemük alakítható, szomjúhoznak a jóra. az igazra, az őszintére. Tisztelem azokat, akik alkotásvágytól sarkallt munkásokká akarnak válni, s becsülöm azokat is, akik készek az újabb erőpróbákra, a még megerőltetőbb körökre. Kollégáimmal együtt az eddiginél is többet óhajtunk tenni értük, hiszen hálásak a törődésért, a benn- sőből fakadó segítőszándékért. Másokkal együtt bízom e iskolatípus jövőjében. Akkor, ha meggyőződésem, hogy a gazdasági élet egyre fokozódó követelményeinek megfelelően magasabb szintűvé lesz, átalakul, bár a lényege nem változik. Ügy hiszem az értékemelkedés erőteljes szelekcióval jár majd. Ha így történik, akkor mai gondjaink egy részét múltként emlegetjük valamikor. Ezekből persze akad bőven. Máskor is így volt, mégsem léptünk vissza. Jó lenne, ha mind több fiatalban kialakulna — erről jelenleg aligha beszélhetünk — az intézményhez, a hagyományokhoz való kötődés. Ezért is fordítunk nagy figyelmet a jubilemumi ünnepségsorozatra. Hadd tudatosuljon egyre töhbükben az, hogy a hajdani Joó János rajzmester örökségét nemcsak elődeink ápolták, nemcsak mi fejlesztettük tovább, hanem bizonyos vonatkozásban rájuk is ez a küldetés vár. Akárcsak a mindenkori stafétaváltókra... Pécsi István 28
