Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szakonyi Károly: Dixieland
Csont István illusztrációja Odabenn, a bolthajtásos kis presszóban a kávéfőzőnő meg a pincérlány. Támasztják a pultot, dis- kurálnak. Már mentem volna, de megszólalt ez a zene. A part néma. A teraszon ködtől nedves, kopott pléhasztalok. Rácsos székek. Falevelek. Lőhet, hogy esni fog. Terem, drapériákkal. A zenekar a színpadon. Szálkás padló. Vörös függönyök az ablakon. Tél. Vagy késő ősz. Piszton meg szakszofon. A szakszofon mélabús altja. Meg a dob. Megbillen a székem, csendül a pohár a hamutartónak ütődve. A sötét bolthajtás alól előjön a pincérlány. Van az arcában valami közönséges, már amikor beültem ide, megfigyeltem. És erős a hasa meg a combja. A szűk szoknyában. De a feszes pulóver meg a kis, fehér kötény mégis izgat. A fényesre kopott szövetszoknya meg a ha- risnyás láb. Minden pincérlány kívánatos. De ha záróra után végig kellene mennem vele a parti fák alatt. Ha jönne velem várakozva a sötétben? Fűízű csókja volt! A fogak. A száj puha melege, és az a fű íz! — Parancsol? — Hogyan? ja... egy konyakot még. Hozzon. — elmosolyodom, hogy szövetséget kössünk. De nem veszi a lapot. Fázósan megdörgöli a karját, odabenn meleg volt. Indul vissza. Elmegy a nő mellett, lassít, közönnyel nézi. A nő nem tekint fel. A haja eltakarja az arcát, amint előredőlve ír. Újabb szám a kazettáról. Ének. Yes Sir, that’s my Baby... Autó közelít az úton. Megáll a fék alatt. Ketten kiszállnak. Két férfi. Öltönyben. Az egyik visszahajol a kocsiba, beszél valakihez. Nevetés. Távol vannak, nem értem őket. Nevetés. A férfi ellép a kocsitól, kiszáll egy szőke lány. Hosszú combok. Fehér bunda, fehér csizma. Hatalmas szőke haj. Kocsiajtó csapódik, jönnek. A lány hangosan nevetgél, siet, a férfiak loholnak mellette. Bemennek a bolthajtásos helyiségbe. A fekete nő fel sem pillant. Látom a kocsit a fák alatt. Ezüstszínű. Lapos. Hazai rendszám. Peregnek a falevelek, befedik a tetejét. Befedik a sétányt. Zongora, bőgő, bendzsó. 1G
