Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Losonczy Miklós: Csontváry öröksége
Kosztkáék patikája Tiszaiakon (mai állapot) más, hogy Csontváry a színház azon legfelső fokára áll, onnan nézi a tájat, onnan festi a környezetet, ahol egykor Goethe figyelte Taorminát elragadtatással — mindketten a részletek azonos bőségével. Goethe taorminai naplójegyzete nemcsak azért jelentős, mert született valaki később Csontváry személyében, aki szavakban megfogant eszméjét képben megfestette tárgyilagosan és szárnyalással. Az igazi felismerés az, hogy a goethei jegyzet akaratlanul is Csontváry igazságát elemzi —" az értelmezés előbb születik meg, mint a mű. Goethe és Csontváry egyaránt megtalálta Taormina optimális pontját, ahol a maga teljességében tárulkozik fel a táj és az építészet — színházzal, Etnával, tengerrel. Nemcsak a goethei látószögből festette meg Taorminát, hanem azzal az igénnyel, hogy minden monumentális táj optimális nézőpontját kereste Taorminában és a Tátrában is, hiszen ezt a két esztétikai magaslatot egyszerre festette. Erről Csontváry így elmélkedik: „Ott van a Tátrában a Szilágyi Dezső emlékénél a tarajka, ahonnan a világ legmonumentálisabb tájképe tárul szemeink elé, lent a nagy vízesésnél a lomnici csúcs, az öt tó a közép ormon, a Nagy- szalóki csúcs a Nagy Tarpatak szállóval, ezredek óta senki által meg nem festett motívum, nekem kellett megtalálnom, s élő nagyságban lefestenem. Azután ott van a festőművészek Mekkája — a híres Taorminai Etna, a görög színházzal, kétezer év óta festené az egész világ, s vajon csak egy is megtalálta-e az élethű perspektívát? Tehát ezt is nekem keleti festenem.” Csontváry az, aki először találta meg ezt a perspektívát — Taormina esetében goethei nézőpontból, a Nézőpontból. Ugyanis, szerepel itt az „élő nagyság” fogalom. Csontváry ezen nem a teljes nagyságot érti, hanem azt a festői méret-optimumot, mely hiánytalanul kifejezi a való igazságot. Ezt értette félre kora, amikor tévesen nevette Csontváryt, miszerint az eredeti nagyságban akarta megfesteni a világot. Amit bolondériának tartott: zsenialitás volt, hiszen Csontváry az „élő nagyság”-ot festői értelemben kereste, szemlélte, ábrázolta. Csontváry megkérdezi ezen passzusban — „vajon csak egy is megtalálta-e az élethű perspektívát?” Egy valaki igen —' Taormina esetében Goethe, ami a Tátrát illeti, vonulatának egyetemességét Ady és Mednyánszky megközelítette. Epidaurosz is megszentelődik Taorminában, főleg az építészet, de a táj is, s Csontváry képén sem ijesztő az Etna, akár Goethénél — az Ö jelen idejükben békés hatalom —, így esztétikai magaslat. A lágy légkör, a kígyózó út mindkettejük látomásának tartozéka, Goethe is, Csontváry is jelzi, hogy a névtelennek maradt építész-óriás a maga Michelangelo minőségével méltó a természethez, nem kompromittálta azt. Az elérhető esztétikai optimum magaslatát kifejezte Csontváry, nincs és nem lehet hiányérzetünk — Goethe is így kiáltana: Én is így láttam, így gondoltam művészetté lendíteni ezt a látomással utolérhető látványforrást. Goethe is, Csontváry is hordoz magában olyan elemeket, melyeket e taorminai elemzésben utórezgésként felidéz. Goethe a tüskés aga9
