Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Az Ötödik Országos Tájképbiennálé a Hatvani Galériában

szakmai konfliktusok kiélezésének az indulata, főleg a műhelymunka gondosságáról számolt be. Mégse mondható róla, hogy egyívású buzgalom bemutatkozás lett volna, a műfajon belül — ugyanis — igencsak sokféle módszer, magatartás jelentkezett.

Mint korábban, ezúttal is az alföldi festészetnek nevezett művelődéstörténeti örökség mai folytatói, továbbfejlesztői vállalták leg- önzetlenebbül a hatvani programot. Az a középnemzedék, amelyik pályakezdésekor annak idején a hódmezővásárhelyi telepen talált munkahelyet, munkaalkalmat és ott talált önmagára is, ma az országban szétszórtan, vagy épp az eszmélődés tűzhelyénél a helyi jelleg hivatott megjelenítője, a honismerő szolgálat szóvivője. Ezen az ötödik sereglésen Patay László kapta az aranydiplomát, olyan valaki, aki már több mint negyedszázada a vásárhelyi őszi tárlatok egyik jellegzetes alakja, „Villámlás” című képe viszont Duna-menti zivatart idéz, hiszen alkotni többnyire Ráckevére megy. Díjnyertes festménye összhangban van fejlődése jelenlegi állomásával, ugyanakkor életműve egészétől se idegen. A természethű ábrázolás nála mindig is gazdaságos, tömör színkészlettel valósul meg, ez esetben a szűkszavú szerkezetet szürkéskék párák oldják fel láto- másos ábránddá. Vecsési Sándor és V. Bazsonyi Arany ugyancsak átköltöztek a Duna-partjára, földrajzilag és lelkileg barátjuk, Patay László közelében munkálkodnak, de mert Vecsési talán kevésbé lírai alkat, „Alkony”-a is közvetlenebb optikai élmény megfestésének az eredménye. Szurcsik János is Patayval, Vecsésiékkel tart, Hercegszántón egy palánk- kapu barna színeiben lelt megörökítendő témára. A nemzedék tagjai közül Németh József továbbra is vásárhelyi lakos, „Vízparti füzes”-e Mártélyra utal. A tőzsgyökeres vásárhelyi Kurucz D. István hű maradt szülői házához, ám kedvére való alföldi tájat mostanság többnyire Hortobágyon keres. Csikós András és Csikós Miklós — bár nem rokonok — Vásárhelyen végzik alkotómunkájukat, a holt Tisza környéke, a tanyavilág páratlan bőséget kínál a festői tárgyválasztásra.

Hogy Hódmezővásárhely szelleme milyen vonzerő századunk eleje óta, azt Barcsay Jenő kitartása példázza legmeggyőzőbben. Ö, aki a „szentendreiség” egyik kialakítója, máig se szakadt el „paraszt Páris”-tól, a magyar konstruktivizmus atyjaként is részt vesz a vásárhelyi tárlatokon, s Hatvanba is elküldte a végső alakzatok jelentéstanához készített vizuális indokait.

íresik József szintén ott indult mértaniasan leegyszerűsített formákkal, de már hosszú ideje szülőföldjének, a Balaton vidékének házait fogja hasábok, gúlák körvonalai közé. A békésszentandrási születésű Lóránt János alföldi emlékeit magával vitte Somogyor- szágfoa, majd Palócföldre; a bo- rongós Mátra fakó árnyalatai a mindszenti határban beroggyant-t

Koszta Rozália: Körösparti táj

4