Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Kerékgyártó István: Az önnevelés és lehetőségei serdülőknél
lók személyiségfejlődéséhez járul hozzá, inadek- vátnak pedig azok, melyek a pedagógiai célokkal ellentétes hatást eredményeznek. Bizonyára fölösleges is ezután külön hangsúlyoznunk, hogy minden szinten az önnevelés specifikus feltételeinek megteremtése a legfontosabb követelmény a nevelőmunka szempontjából. Ellenkező esetben — ha az általános feltételek adottak is — a már meglévő igények könnyen visszafejlődhetnek. A közösség nevében adott megbízatások kiválasztása, vagy az iskolai életben előforduló események értékelése (pl. a rendszertelen munkára való figyelemfelhívás) jó keretet nyújthatnak a konkrét indíttatások megvalósításához. Ebből eredően a közösségi viszonyok színvonala nagyon fontos feltételt képez, így egyebek között a jó munkakapcsolatok, az együttműködés, a kölcsönös segítés viszonyai a serdülő önbizalmát, saját erőfeszítéseinek objektív mérlegelését teszik lehetővé. Minél reálisabb a közösségben elfogadott normák egyéni álláspontokra gyakorolt befolyásolása, annál jelentősebbé válnak a közösségi viszonyok az önnevelés szempontjából is. (Noha nem lebecsülendő feltételt jelent magának a tanulónak az aktivitása és beállítottsága sem.) Ez utóbbi kifejezésre juthat a napi feladatok megoldásában éppúgy, mint a távolabbi célok megformálásában (életcél, pálya sitb.). Az önmagával elégedett tanuló keresd a változás módját, s ha a nevelőmunka egésze a saját erőfeszítéseinek fontosságát beláttatja vele. akkor az időleges elégedetlenséget könnyen felválthatja a tanuló képességei szerinti teljesítményeihez kapcsolódó sikerélmény. Ennek a sikerélménynek, s a teljesítmény mobilizáló hatásának legfőbb következménye a távolabbi (élet)célok kitűzése is lehet. Ez pedig már az önnevelő erőfeszítéseknek nem csupán előfeltétele, hanem első eredménye is. Ám a specifikus feltételek megteremtése már az önnevelés kereteinek, sőt az önnevelés formáinak átalakítását is áthatja, hiszen a nevelők és a tanulóközösségek együttes erőfeszítései vezetnek el az önnevelés konkrét gyakorlatáig. ______ A z öntevékenység és egyéni teljesítmény, továbbá azért válhat regulátorává és katalizátorává a tanuló önnevelésének,7 mert az egyéni képesség, a reális teljesítményszint próbái állandóan újabb korrekciókra késztetik. S ez nem csupán és nem elsősorban az iskolaváltás következménye; számtalan tapasztalat igazolja ugyanis, hogy az általános iskolából kikerülő életszakaszban lép fel a legtöbb konfliktus, megrázkódtatás. Az önnevelés fő problémája ezekben az években a sikeres korrekció megvalósítása; az egyéni életút eseményei mellé a tanuló által is elfogadott, egyéni életeszményeinek megfelelő, saját maga által aktívan szerzett élmény, tapasztalat kerül. Az eddig leírtakat összegezve — melyek leginkább csak felvetésszerűen utalhattak a felmerülő kérdésekre — megállapíthatjuk, hogy az önálló’ságra, az egyéni életre, s a jövendő életpályává való felkészülés akkor válhat zökkenőmentessé, ha a nevelés során az említett sajátosságok mindegyikével számolunk. A pedagógusok tehát csak abban az esetben fejthetnek ki eredményes tevékenységet, ha a tanulói öntevékenységre és az egyéni képességek kipróbálására történő ösztönzés _ során egyetlen nevelési feltételt sem tesznek kizárólagossá. Minden bizonnyal tagadhatatlan, hogy a társadalmi-közösségi megbízatás a serdülő erőpróbája. Épp ezért az önálló teljesítmény akkor válhat közösségi motiváltságúvá, ha ez együttjár az önnevelés eszközeinek gazdagodásával. A tanulói közösségben betöltött állandó, alkalmi vagy egyszeri funkció önmagában is jelentős azáltal, hogy a kapott feladatók értékelése, a feladatok végrehajtásához szükséges feltételek megteremtése, ill. a funkciók betöltésével szerzett tapasztalatok feldolgozása útján az önnevelés „szervezési elemeit” lehet gyakoroltatni a serdülővel. Az egyéni és közösségi vélemények összeütköztetése és kiegyenlítődése, a tulajdonságok és szokások fejlődésében jelenlévő közösségi motívumok az önnevelés perspektíváit, a személyiség gazdagodásának lehetőségét sugallják. Noha az önnevelés összes feltételét és lehetőségét (pedagógiait és pszichológiait) lehetetlen lett, volna ilyen rövid dolgozatban összegezni, annyit azonban érdemes megállapítani és kihangsúlyozni, hogy a nevelő követelményei — az imént felsorolt feltételek közül — mindig döntőek, s befolyást gyakorolnak a serdülés egész folyamatára. Persze a leírtakon túl még számtalan tényező járul hozzá egy-egy serdülő életútjának alakulásához. így számon tarthatjuk az osztályban elfoglalt hely jelentőségét, amely az önnevelés elindítója, ill. féke- zője lehet. Emellett a baráti csoportnak, az azonos gondolkodású osztálytársaknak hatása stb. sem játszik kis szerepet abban, hogy a tanuló képessé váljon önmaga jelentőségének felbecsülésére. Egyszóval: a nevelői követelmények, a nevelők és tanulók közössége, az egyéni ráhatás elvének fejlettsége, ill. fejletlensége, az egyén közösségi helyzete és ezen kívül számos individuális feltétel válhat az önnevelés katalizátorává, s a folyamat kísérőjelenségévé.8 S ez annál is inkább érthető, mert a nevelői követelések, a nevelőközösség következetessége, a nevelés által kialakított tevékenység- és viszonyrendszer vezető szerepet játszik a személyiségformálásban. A címben feltett kérdésre válaszolva úgy tűnik, az önnevelésnek számos lehetősége és formája van a serdülők életében. Ha ebben a cikkben nem is vállalkozhattunk a lehetőségek megközelítően teljes feltárására, annak az az oka, hogy még a szőkébb szakirodalomban is találkozhatunk egymásnak ellentmondó véleményekkel. Kerékgyártó István 28
