Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Fülöp Lajos: Gyöngyösi diákok voltak

Gyöngyösi diákok voltak

Bugát Pál (1793-1865)

A miagyar nyelv és irodalom történetének kevés nevezetesebb és mélyrehatóbb eseménye van, mint a nyelvújítás. Ez az irányzat, amely csaknem egy évszázadig tartotta forrongásban a közvéleményt, szorosan kapcsolódik a magyar polgári demokratikus mozgalmakhoz. Révai József elemzése szerint1 a haladás hívei számára három út kínálkozott ekkor: „Az egyik Martinovics és Hajnóczy, a másik Berzeviczy Gergely, a harmadik Kazinczy nevéhez kapcsolódik. Mindháromnak a felvilágosodás forradalmi világnézete az alapja, de mindhárom más-más következtetésekre jutott...” Ismeretes, hogy e három út közül egyedül a nyelvújítás, az irodalmi és tudományos újjászületés útja bizonyult járhatónak. Kazinczyék, a neológusok voltaképpen győzedelmeskedtek a szépirodalom terén, az ortológusok pedig — legalábbis egyelőre

— viszavonultak. A reformkorszak kezdetén azonban újra felvetődött a kérdés: vajon alkalmas-e a magyar nyelv a modem tudomány és művészet, a gazdasági, kulturális és politikai élet valamennyi fogalmának a kifejezésére.

Bugát Pál (1793—1865)3 orvos, egyetemi tanár volt az első, aki bebizonyította a magyar nyelv használhatóságát az orvosi és természettudományi irodalomban. Amikor a pesti egyetem orvosi karára kinevezték (1824), a tanítás nyelve még a latin volt. Kísérletek ugyan már korábban is történtek a magyár nyelvű orvosi szakirodalom megteremtésére (az első próbálkozások Rácz Sámuel és Bene Ferenc professzorok nevéhez fűződnek), de ezék csak kísérletek maradtak. Bugát az egyetemen magyarul adott elő, sőt tanártársait is erre buzdította. Előadásai méllett fordítói tevékenységbe kezdett, és magyar nyelvű műveket jelentetett meg. Munkássága — a szakembereken kívül — az irodalmi körök figyelmét is felkeltette. Ekkor csatlakozott hozzá Toldy Ferenc, a kiváló irodalomtörténész is, és 1831-ben közös vállalkozásuk eredményeképpen megjelent az első magyar nyelvű orvosi folyóirat, az Orvosi Tár. Merész vállalkozás volt a lap megindítása, de Bugát akaratereje nem ismert korlátokat. Tizennyolc év alatt magyarul beszélő és író orvosgárdát nevelt ki. Toldy mellett kapcsolatot tartott Kazinczyval és Bajzával, velük beszélte meg törekvéseit szakterületének magyarításáról.

Bugát nyelvújító, irodalmi és közéleti tevékenysége egyetemi kinevezésiével kezdődött. Az Akadémia 1830 novemberében választotta rendes tagjává. 184)l-ben pedig — mintegy eddigi tevékenységének betetőzéseképpen — megalapította a Természettudományi Társulatot. A reformeszmék megvalósulását ugyanis csak a legnagyobb szervezettséggel lehetett biztosítani. Ezt a célt szolgálta

— Bugát elképzelése szerint — a Társulat is, amelynek megalapítása után „alig mulasztott el egyetlen szakgyűlést, buzdított, lelkesített, agitált,

élénken részt vett a vitatkozásokban, maga is tartott előadásokat a legkülönbözőbb tárgyakról, tele volt új eszmékkel, indítványokkal... ”3

A Társulat első elnökének Bugátot választotta, aki 1849-ig viselte tisztségét: 1860-ban azután újra megválasztották. A „dicső öreg” ahogy Kátai Gábor nevezi, 2000 Ft alapítványt tett pályamunkák jutalmazására, bár az önkényuralom idején „sok évekig tartott mostoha sorsa után, nemcsak hivatalától, hanem más keresetétől is megfosztva”1 anyagi gondokkal küszködött.

*

Bugát — mint említettük, előadói, szerkesztői, szervezési munkáján túl, nyelvújító törekvéseit fordításokban és magyar nyelvű művekben fejtette ki. Első írását Bonctudomány (1828) címmel szokták jelölni. Tulajdonképpen Hempel Adolf Anatómiáját fordította magyarra, mivel az orvosi műnyelv alkalmazására az emberi test tudományos leírása látszott legcélszerűbbnek. Művéhez szótárt mellékelt. A bevezetőben utal arra, hogy forrásul az előző évtizedek csekély műszókészletének „szerencsésebb szüleményeit”, Diószegi, Fazekas, Földi alkotásait és szétszórt töredékeit is felhasználta. Munkálkodása azonban csakhamar ellenhatást váltott ki.5

Bugátot ez sem riasztotta vissza. Az Orvosi Tár mellékletéül megjelenteti az Orvosi Szókönyvet (1833), ezt pedig a Sebészség (1836) követi — latin—magyar—német és német—magyar—latin műszógyűjteménnyel. Nem sokat késik a Tapasztalati Természettudomány (1837) c. műve sem.

Szakírói tevékenységére az jellemző, amelyet Benkö Loránd — az irodalmi nyelv fejlődésére vonatkoztatva — más, hasonló összefüggésben fejtett ki: „ ... az íróik némelykor bevisznek írásaikba teljesen új, egyéni teremtményeket, tehát olyan nyelvi formákat (egy-egy új szót, szójelentést, sajátos szókapcsolatot stb.), amelyek az irodalmi nyelvben, de más belső nyelvtípusokban sem léteznek ... ”6 Ezt mutatja Bugát legjelentősebb műszógyűjteménye, a Természettudományi Szóhalmaz (1843) is. Húsz esztendeig gyűjtötte hozzá az anyagot, s mintegy 40 000-re szaporodott fel a címszók száma. Természetesen nem minden szónak Bugát a szerzője. Az Akadémián akkoriban ún. „szócsináló” üléseket tartottak hetente (éppen Bugát elnökletével), és innen is sok szó került be a Szóhalmaziba. Az viszont bizonyos, hogy Bugát volt az egyik legtermékenyebb „szógyártó”. Saját szavait b-vel jelölte, és kb. ezerre becsülhetjük a számukat. Manapság talán százat tekinthetünk élőn ék közülük,7 mint pl. adag, agy, ájuldoz, áthjasonít, bálna, bonc- és összetételei, búra, cseppfolyós, csipesz, delej, dögvész, dúdor, ellenszenv, elnök, eredmény, földgömb, földtan, ga43