Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 3. szám - KÖNYVESPOLC - Lisztóczky László: Világító álom - Molnár Pál: Zsolt Róbert - Sportolók, sporterkölcsök
szakban milliós a játékosvásárlások és -eladások forgalma, akkor legálissá, sőt szabályozhatóvá lehetne tenni ezt az adás-vételt.” Kérdés persze, hogy ezen adok-veszek lebonyolítói örömmel látnák-e a szabályozást, avagy éppen hogy a legszélesebb mozgásteret próbálnák megőrizni ebben a kényes teendőben (is). „A arányokat és a módszereket lehetne átvenni a profizmusból, nem pedig az összegeket” — vallja Zsolt. Talán egyet is lehetne érteni vele, hiszen pár fejezettel korábban behatóan taglalta néhány nyugati „csúcsklub” módszerét a játékosok ösztönzésében; akkora összegek nálunk valóban csak a vágyálmokban — vagy még ott sem — jöhetnek szóba. De a publicista érvelését kérdésessé teszi, hogy aksziómaként ír le ilyen mondatokat; „Emeljük a belépők árát? Nem lehet. Egyrészt azért nem, mert az állam igyekszik alacsony szinten tartani, a jegyárakat, hogy ezzel kedvezzen a nézőnek, aránylag kis pénzen nyújtva neki hétvégi szórakozást. Másrészt nemigen lehet az árakat emelni, mert nem maradna néző a lelátókon.” Nemcsak a mondatok, hanem egyes szavak után is piros tintával írt kérdőjel kívánkozik! Maga Zsolt írja le, hogy a Norvégia elleni VB-selej- tezőre a nézőik örömmel fizették a fölemelt helyárakat, mert a válogatott előzőleg, a Svájc elleni mérkőzéssel, keresletet ébresztett produkciója iránt. Furcsa, hogy erről elfeledkezik. Ugyancsak furcsán előlegezett „bizalom”, hogy szórakozásnak nevezi azt a látványt, amit a közepes tudású futballisták visz- szafogott iramú megmérkőzése jelent. Ennél jobb szórakozást érdemel a magyar közönség, s föltehető, hogy ha számíthatna rá, magasabb belépti díjat fizetne a várható show-műsorért. Világító álom Gulyás Pál költészete a felszabadulás előtti korszak magyar irodalmának legértékesebb hagyományai közé tartozik. A népi írómozgalom sodrásában kibontakozó életmű napjainkig nem kapta meg a méltó elismerést. Hiába voltak olyan jeles hívei és szószólói, mint Németh László, Kerényi Károly, Ferenczy Béni, Hubay Miklós, nevére időnként „a hallgatás, csend és közöny” hármas koporsója borult, ma is adósai vagyunk emlékének. Ezért is figyelmet érdemel a Móra Ferenc Könyvkiadó vállalkozása: az elmúlt évben Világító álom címmel válogatást tett közzé a „debreceni Vejnemöj- nen” költeményeiből. Először meglepetést okozott, hogy a kötet ifjúsági kiadóknál látott napvilágot. A szerző ugyanis nem gyermekeknek szánta műveit, gyakran a felnőtt olvasókat is zavarba hozza a Gulyás-versek szokatlan, sámáni hangvétele, misztikus és mágikus életszemlélete, olykor különös absztrakciókkal és nehezen megfejthető mitológiai jelképekkel zsúfolt világa. Olvasás közben aztán gyorsan eloszlanak kételyeink, ami az első pillanatban érthetetlennek látszott, később a felfedezés izgalmát és örömét kelti. Hamar rádöbbenünk, hogy Gulyás Pál „versnövesztő” fantáziája mennyire rokon a gyermeki képzelet természetével. A számára még ismeretlen, titokzatos valóság törvényeit. szerkezetét mohó kíváncsisággal kutató, a rejtetten működő erőket megérteni akaró gyermek hajlamos arra, hogy démonokat lásson a változások hátterében. A kérdésre, honnan jönnek a szeleik, inkább elfogadja azt a választ, hogy egy óriás szájából, mint a körmönfontnak tűnő fejtegetést, hogy a levegő mozgását a nyomáskülönbség okozza. Gulyás Pál költői reflexei is ilyen mesei színeket villantanak föl. Az orfikus költészetet idéző, az antropomor- fizmus ősi örökségére emlékeztető lírájával úgy próbál -a létezés végső titkaiba hatolni, hogy megkerüli az újkor ok-okozati világképét, a jelenségek természettudományos magyarázatait: démonikusan személyes lénnyé varázsolódnak képzeletében az eleven realitások. Mintha elölről kezdené a világ megismerését, a ráció által megfejtett igazságokat ismét rejtjelekké alakítja. Mágikus tudata nem okokat keres a változások mögött, hanem szándékokat, szellemeket, a jelenségeken át misztikus hatalmak szólnak Erre azonban sajnos még várni kell, mert a könyvből is, és sportunk nemzetközi eredményeiből is látszik, hogy az átfogó és világos reform még csak a belátható jövő távoli mezsgyéjén ködük. Zsolt írása is hatékonyságát veszti — a reform siettetése szempontjából — amiatt, hogy bizonyos módszerbeli egyenetlenségek rejlenek benne. Az olvasónak többször támad az a kínos érzése, hogy a könyv írásakor posztjukon levő tisztviselők annyira tökéletesek, hogy már csak a glória hiányzik a fejük körül. Szepesi és Mészöly szinte eposzi állandó jelzőket kap. Kijut a dicséret az OTSH-vezetőnek is, írván; „Az új sportállamtitkár kinevezése után, 1979-ben feloldódott a vezetés merevsége.” Ilyenfajta mondatok azt a képzetet kelthetik az olvasóban, hogy — és Zsolt, könyvének túlnyomó részével éppen ezt cáfolta — egyes személyeken múlik a magyar sport diadala vagy balsikere. A dolog nem olyan egyszerű, hogy személy- cserékkel megoldható lenne. Amíg átfogóbb szerkezeti átrendeződés nem megy végbe, addig — győzelmek, hírnév, himnusz helyett — az lesz inkább jellemző, amit a könyv Kiss László NB Il-es edzőről ír; „Vásárol szakkönyveket, elutazik minden jelentős mérkőzésre és már kétszer is elment tanulmányútra a saját pénzén. Amikor turistaként kijutott az NSZK-ba, ott nem nézett meg semmit, minden idejét Csernai Pál mellett töltötte a Bayern Münchennél. Hihetetlenül sok tudást halmozott ösz- sze, és mire viszi? Kinek kellenek az ilyen fanatikus, megszállott edzők? Jobb egy könnyen kezelhető hivatalnokkal együtt dolgozni...” (Sport, Budapest, 1983.) Molnár Pál hozzá. A mérhetőn méri a mérhetetlent, a láthatón a láthatatlant. Így jut el — a gyermekekhez hasonlóan — az örök kérdezés állapotáig. Megválaszolatlan kérdései a metafizika egébe, a misztika mágneses terébe szökellnek: Ki hege'dül a fákon át, e dal forrása hol van? (Hegedűszó az erdőn) Honnan jönnek e színek, e szép csillogó színek? (Szeptemberi szivárvány) Saját költői törekvéseiről is beszélnek a Lenau szonettjeihez írt bevezető sorok: „Természetlátásának alapja ... mindig valami mélabús pantheizmus ... Költeményeiben a természet valósággal személyes életet él: a vadon, a fák, a szél... Víziószerűen elevenednek meg teremtő képzeletében a hallgatag tárgyak s úgy nyüzsögnek, mint a démonok.” Gulyásnak kezdettől a panteista szemlélettel ábrázolt természet az igazi miliője: az egész mindenség az emberhez válik hasonlatossá nála. A költő testvéri harmóniában olvad össze a szüntelenül megcsodált, ezerarcú természettel: „együtt karikázik a sugarakkal, együtt trillázik a madarakkal”. A bogárka imádkozik előtte, a nap „csókja rátapad” „a földrehajló jázminok hajára”. Gyakran ír a fákról, amelyek a legváltozatosabb emberi cselekvésre képesek; szelíden mosolyognak, szívüknek „a múlandó időben nem hallatszik dobbanása”, járni is tudnak, ragaszkodó hűséggel meg- éneklőjük nyomába erednek, kaput kell nyitni nekik. Ez a gyöngéd szeretetet árasztó, antropomorf vonásokat mutató természetlíra minden bizonnyal utat talál a fiatal olvasókhoz. A könyvet a Gulyás-életmű kiváló kutatója, Borbély Sándor szerkesztette, és látta el a költő helyét, jelentőségét érvényesen kijelölő utószóval. Elősorban az ötletért, a fölfedezésért illeti eüsmerés: Gulyás Pál költészete — lényegéből adódóan — az ifjabb korosztály számára is sokatmondó, időszerű szellemi üzenetet közvetíthet. A válogatás során nem elégedett meg a korábbi gyűjteményekben megjelent versek újraközlésével, általa előbányászott alkotásokkal is gazdagította a kötet világát. Szabados Árpád rajzai művészien fejezik ki a gulyási líra sejtelmes hangulatát. Lisztóczky László 64
