Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A Bordos-Abaúj-Zemplén megyei nép szólásainak világa (I.)
megfogalmazták: Vagy jön valahonnan, vagy megy valahová, mint a karcsaiak teknősbékája. A Bodrogközt Rigóországnak is emlegetik. Nem véletlenül kötődik ehhez a tájhoz ez a szóláshasonlat: Ostoba, mint a bodrogközi rigó. Meg is okolják, miért. Mert nem tanult meg énekelni. (Vö. Bakos József: Zempléni tájak és emberek a néphagyományok tükrében. Sárospatak, 1948. 42. 1.). A nyárádiakról azt tartja a csúfolódó ráfogás, hogy meglúgozták a Krisztust. A zsérciek azt fogták rá a cserépiekre, hogy felszabták a gyalogutat gatyának. A cserépiek így feleseltek rá: A zsérciek felpofozták a malacot, mert nem érte fel a vállut. Az alsógagyiak kivágták a gyenge bort termő szőlőket, és darált sóval vetették be (Vö. Nyr. 1886. 569.). Zsolca környékén ismeretes ez a szóláshasonlat: Neki ment, mint a zsolcai asszony a szentnek. Ere. delének háttere: A piacozó zsolcai asszony morfondírozott, becsukta-e az ajtót. Végül úgy határozott, hogy visszamegy meggyőződni róla. Zajdáját rábízta Nepomuki Szent Jánosra, illetőleg letette a szent szobra mellé. De közben valaki a zajdában talált tejfelt ellopta, s a maradékkal bekente a szent száját. Ezt látva az asszony neki ment fakanállal a szentnek, illetőleg a szobrának. A tak- taszadaiakat is haragra gerjeszti, ha valaki megkérdezi tőlük: Hogyan gombozták meg a bikát Szadán? E csúfoló kérdés hátterében is az a ráfogás húzódik meg, hogy a művelet eredménye: a bika megdöglött. A rideg, fehér szőrű, kormos nyakú szadai bikák rézgombot hordtak szarvuk hegyén. Egy alkalommal nehezen teperték le az erős állatot, ezért egy vendégoldalt tettek a nyakára, néhányan még rá is ültek, s mire elkészültek a gombozás műveletével, a bika kilehelte páráját. Borsodszerte ismeretes az a szóláshasonlat: Felvitte Isten a dolgát, mint a gesztelyi lónak. Az egyszeri gesztelyi gazda vékonyan abrakolta lovát, le is soványodott. A vásáron túladott rajta. De az új gazda jól tartotta, és parádés ló lett belőle. Egy alkalommal találkozott a lóval régi gazdája, s így köszöntötte: Serbusz, lovam! De az rá se hederített. Hogy a népi jellegű szóláskincs „rímekben is szembetűnő kedvtelléssel dúskálkodik” (Szvoré- nyi), a versbe szedett rátótiádák is ezt tanúsítják. A „furcsa” faluk versbe szedett példáival mi is találkoztunk gyűjtésünk folyamán. A legjellemzőbb példáját olvashatjuk abban a versezet- ben, amely Mezőkövesd és vidékének faluit sorakoztatja fel, megverselve azokat a ráfogásokat is, amelyek a falvakhoz, lakóihoz kötődnek: Keresztesen a lisztes hordót csapra verték, Gelejen a papucsot káposztával főzték, / Nagymihály határában szarkák kadácsolnak, / A nyárádi malomban verebet patkóinak, / Váralján a darálón csontokat őrölnek, / Darócon meg a vargák ködmönt köszörülnek, / Mezőcsáton a dámáknak úgy veszik a sorját, / Hogy bálba hívó helyett puttonyokba hordják, / Keresztesi boltokban oly élesztőt adnak, / A püspöki emberek tőle megdagadnak, / Szentistváni tehénnek szarva közt a tőgye, / Poroszlón a szíjgyártók járnak legelőre, / Bogácson krumpliból szilvalekvárt főznek, / Tardon vakot, süketet tesznek dinnyecsősznek, / Cserépben rigófüttyöt likőr helyett isszák, / Zsér- cen meg a kezükön viselik a csizmát, Egerlövőn a fukarság úgy ritkítja párját, / Hogy fejik a kocsiszínt, meg a kapufélfát, / Szemerén az ürgét, mikor szállt, meglőtték, / Farmoson a zabot is tűfokon hegyezték, / Dorogmán az árnyékot a puskával lőtték, / Bábolnán a harangot szúnyog előtt verték, / Ároktőn a kéményen libát költ a gólya ...” (Vö. Mezőkövesd és Vidéke, 1904. febr. 28.). 6. Érdemes lenne a nép emlékezetéből még kibányászni azokat a „tréfaszóval átformált” megnevezéseket is, amelyeknek típusából most csak két példát idézünk: Alsógatya, Felsőgatya: Al- sógagy, Felsőgagy. — Mezőkeserves—Mezőnyavalyád: Mezőkeresztes—Mezőnyárád stb. A népi jellegű szóláskészletben sajátos típust képviselnek a szemantikai adaptáción alapuló nyelvi alakulatok. A helységnevek népetimológiás változataiból, illetőleg a nép emlékezetében még ma is élő értelmezéseiből sok hasznos információ olvasható ki nemcsak a helységek megnevezéseivel kapcsolatosan, hanem az önkényes szószármaztatáshoz fűzött helytörténeti, néprajzi vonatkozású adatokat illetően is. Nem véletlen tehát az, hogy a Vasárnapi Üj- ság már 1863-ban érdekes példatárt közölt a nép helynév-magyarázataiból. Ha megfigyeljük az egyes példákat, kitűnik, hogy a helynevek ,,ér- telmesítésének” útját követik a népi szószármaz- tatók: Ugornya: ugorj ma, Namény: na, menj, Matolcs : ma tölts stb. Az abaúji, a borsodi és a zempléni nép ajkáról is lejegyezhettünk ilyen „önkényes” szószármaztatásokat a helynevek magyarázatával együtt. Ugyancsak a Vasárnapi Űjság hasábjain (1892. 646. 1.) jelent meg a Tokajhegy- alján található Mád, Szerencs és Tállya helynevek szemantikai adaptáción alapuló „értelmezése”: „Csaknem minden nap hallani itt, hogy Árpád a szerencsi magaslaton ezt mondta volna: ,Ma ád Isten szerencsét e tájon, s innen vette volna elnevezését Mád, Istenhegy, Szerencs és Tállya”. Közleményünk szempontjából is szerencsésnek tartjuk, hogy Pesty Frigyes Helységnévtárában (1864) az ő kérésére az adatszolgáltatók falujuk nevének népi eredeztetésére vonatkozólag is adatokat szolgáltattak. Abaúj, Borsod és Zemplén megyék helynévtárát tartalmazó kötetek ma is kéziratban vannak az Orsz. Széchényi Könyvtárban (Föl. Hung. 1114.). Számomra is meglepő volt, hogy a kötetek lapjain olvasható népi eti- mológiás formák és hozzájuk társított magyarázatok még ma is élnek az idősebbek emlékezetében. Témánk szempontjából is hasznosnak ítéljük éppen az ezekből való válogatást: „Dédes neve, majd déd-es, vagy déd apától származott, majd a de édes összetételből magyaráztatik. Ezen utóbbi vélemény mellett szólhat azon néhány tréfás szójárás mely mai nap is fennvan: „Mit árul, kiend, iédes? Iédes ómát iédes, Hogy adja kiend iédes? Nagyon ócsón, iédes. Ezen párbeszédből látható, hogy itt felettébb édesen beszélnek.” Mai adatszolgáltatóim arra a kérdésre, 47
