Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - JELENÜNK - Nagy Andor: Közoktatás-közművelődés

nek biztosítása érdekében megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a közoktatási és a közművelődési intézmények között a tartós és rendszeres, pedagógiai célokat is szolgáló együttműködés kialakítására. Az iskolákban és a közművelődési intézményekben egyaránt érvényre kell jutnia annak a meggyőződésnek, hogy az iskolák oktatási-nevelési céljaikat csak más kulturális tényezőkkel együtt dolgozva érhetik el, a közművelődési intézmények pedig csak pedagógiai tevékenységük fokozásával, munkájuk színvonalának emelésével válhatnak alkalmassá az ifjúság és a felnőttek nevelésében betöltött nélkülözhetetlen szerepük ellátására.”

Jelenünkben örömmel nyugtázhatjuk, hogy a határozatban foglaltak egyre inkább válnak valósággá. A kettősség helyét az egység váltja fel, a művelődési szemlélet kezd uralkodóvá válni. A megtett út elemzésére, a gazdagodó tapasztalatok átadására, a további feladatok számbavételére hívta meg Kazincbarcika hazánk e témában járatos szakembereit, akik három napon át vitatták a fejlődést akadályozó problémákat, mutattak rá eredményeinkre, gondjainkra.

E konferencia is, mint minden értelmes tanácskozás, akkor váltja be a hozzáfűzött reményeket, hogyha tovább él gondolatokban, újabb tettekre ösztönöz.

Kazincbarcika eddig is jeleskedett abban, hogy érzékenyen reagál az aktuális problémákra, hogy a három évenként megrendezett országos pedagógiai konferenciáinak témái tömegeket mozgatnak meg, a témaválasztása e konferenciáknak minden esetben számvetésre késztették, ötleteket adtak. Ez évben a korábbinál még nagyobb érdeklődésre tarthattak számot a rendezők, hiszen nem csupán a nevelő-oktató munka egyik rész- problémája képezte a konferencia tárgyát, de művelődésügyünk egésze. A rendezőknek sikerült megnyerni dr. Szabolcsi Miklós akadémikust, az OPI főigazgatóját, Drecin József miniszterhelyettest és dr. Kormos Sándor kandidátust, minisztériumi főosztályvezetőt a bevezető előadások megtartására, több kiváló országos szakembert a szekciók élére.

Gazdaság és kultúra

Napjainkban sokat vitatott összefüggések egyikéről, a kultúra és a gazdaság kérdéseiről a leg- illetékesebb, Drecin József szólt. Előadása valóban vitaindító volt, gondolatokat ébresztett. Beszédes számokat idézett, érvelt, problémákra mutatott rá, miközben a több százas hallgatóság adaptálta az országos adatokat a helyiekkel, a lehetőségeket a valós gondokkal. A miniszterhelyettes is kiemelte azt az értékcsökkenést, amelyről mostanában egyre több szó esik. Ez esetben a műveltség presztízsének értékcsökkenéséről van szó, amely számos újabb összefüggés feltárására ad lehetőséget.

Igaz és örvendetes, hogy 44%-kal nőttek a lakosság kulturális oélú kiadásai, de az is igaz, és az már egyáltalán nem örvendetes, hogy az ösz- szes kiadásokon belül még az 1%-ot sem éri el a lakosság ilyen célra fordított jövedelme. Az is tény, hogy a nehezebbé vált gazdasági helyzetünkben is kiemelt szerepet kap az oktatás — főleg az általános iskolai oktatás — anyagi támogatása, amelynek fejlesztésére 27 milliárdot fordít népgazdaságunk. Ugyanakkor tény az is, hogy a pedagógusok bére továbbra is szerény, hogy sürgős intézkedésre lenne szükség élet- és munkakörülményeik javítására, főleg a pályakezdők bérének növelése, az értelmiségi pálya presztízsének emelése érdekében.

Ismertes, hogy a kevesebbet még nehezebb elosztani, hogy a kultúra látszólag nem tartozik a „nyereséges szférába”, de a jövő szempontjából jelentősége nem vitatható. Jelenleg Japánról, mint a „gazdasági csoda” országáról olvashatunk számos helyen. Ezt a csodát sokan azzal az intézkedéssel hozzák összefüggésbe, miszerint a 60-as években megduplázták, majd tovább növelték a kultúrára a nemzeti jövedelemből való részesedést, s azon belül az oktatás anyagi támogatását.

Igen szépnek tűnő hazai adatunk is, hiszen arról értesültünk, hogy államunk nemzeti jövedelmünk 8—9%-át költi évente kulturális célokra, ebben azonban benne szerepel a tudomány és a sport támogatása is. Az arányok alakulása a kulturális ágazaton belül is rendkívül lényeges. Ügy tűnik, a közoktatás és a közművelődés most jobban rászorulna a nagyobb anyagi támogatásra.

Senki nem vitatja, hogy a kultúra csak később kamatozik, hogy nem válik azonnal anyagi erővé, hogy a holnap alakulása számos tényező függvénye nem csupán az iskoláé. De az iskoláé, az oktatásé, a közművelődésé is!

iMűvelődési anyag iskolában és iskolán kívül

Dr. Szabolcsi Miklós akadémikus vitaindító előadása is meditációra motivált az alcímben jelzett témával kapcsolatban. Abból az alapigazságból indult ki, hogy a korszerű műveltség anyaga nem adathalmazt, ismeretek tömegét jelenti csupán, de szerepelnek abban bizonyos képességek is, amelyek lehetővé teszik a már megszerzett ismeretek alkalmazását, további gazdagítását.

Erdey-Grűz Tibor akadémikus még az 1970-es évek elején — talán az első kazincbarcikai tanácskozáson — már hasonlóképp fogalmazott, mint Szabolcsi Miklós. A korszerű általános műveltségről nem mint állapotról, sokkal inkább mint folyamatról beszélt. Szerinte a különböző ismeretkörök tömegének birtoklásán túl az a személy mondhatja magáról, hogy korszerű általános műveltséggel rendelkezik, akinek fejlettek és állandó tréningben részesülnek értelmi képeségei, ill. motiváltak a korábban szerzett ismereteik állandó fejlesztésére, gazdagítására, a kor szintjére emelésére.

Alig vitatja valaki is, hogy már kisiskolásra sem jellemző, hogy csak egyetlen forrásból, tanítójától meríti információit, ismereteit. A tankönyv presztízse is módosult. Az „egykönyvűség” gyakorlat a múlté lett. Az iskola önmagában képtelen az egyre növekvő műveltséganyag elsajátíttatására, ugyanakkor tény az is, hogy hazánkban az iskolán kívüli művelődésnek korántsem

19