Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Ágh Attila: Marx a politika teoretikusa
„Az állam eredete és az állam viszonya a polgári társadalomhoz”. Vagyis először fogalmazza meg Marx saját, önálló politikaelméletét, ugyanakkor mégiscsak köztes mű annyiban, hogy ezt többnyire még mindig nem adekvát terminusokban teszi, hanem a hegeliánus örökséget megőrizve. Ezt a sajátos helyzetet fejezi ki az érintkezés kategóriájának központi szerepe, közvetítése az új kategória- rendszer (termelési mód, termelési viszonyok, termelőerők) és a polgári társadalompolitikai állam között. A polgári társadalom fogalma azonban itt már kellő ontológiai és történetfilozófiai keretbe van helyezve és ezért már csak alig korlátozza a mondanivaló adekvát kifejtését. Marx a polgári társadalom fogalmát úgy használja, hogy egyben megadja a kulcsot annak filozófiatörténeti értelmezéséhez, s ennyiben fejtegetése önkritikái, tehát saját korábbi fogalom- használatán túlmutató is: „A ’polgári társadalom’ szó a XVIII. században támadt, amikor a tulajdonviszonyok már kinőttek az antik és középkori közösségből. A polgári társadalom mint olyan csak a burzsoáziával fejlődik ki; de a közvetlenül a termelésből és az érintkezésből kifejlődő társadalmi szervezetet, amely minden időkben bázisa az államnak és egyéb eszmei jellegű felépítménynek, folyvást ezzel a névvel jelölték.” A polgári társadalom kifejezés eredetének és értelmezésének nyitja tehát az, hogy volt is a prekapitalista társadalmakban, meg nem is. Az anyagi termelés valamennyi társadalmi formációnak sajátja, de csak a kapitalizmusban szerveződik gazdasággá, mégpedig úgy hogy először az anyagi érintkezés ben történik forradalom az egyszerű árutermelés totálissá szélesedésével, s ezt a körülményt sűríti össze magában a polgári társadalom fogalma. Marx fogalomelemzése azonban itt egy olyan átfogó megállapítást vezet be, amely azt is jól mutatja, hogy a polgári társadalom és a politikai állam már nem egyenlő nagyságrendű és „terjedelmű” szférák, hanem mostmár a polgári társadalom kezdi elnyelni, saját visszfényévé változtatni a politikai államot: „A polgári társadalom átfogja az egyének egész anyagi érintkezését a termelőerők egy meghatározott fejlődési fokán belül. Átfogja egy fejlődési fok egész kereskedelmi és ipari életét, s ennyiben túllép az államon és a nemzeten, ámbár másrészt ismét nemzetiségként kell érvényesülnie, befelé államként tagozódnia.” Ez bizonyos mértékig a reális helyzet kifejlődése volt, hiszen ez volt az az időszak, amikor a francia és angol fejlődésben — amelynek nézőpontjáról Marx itt vizsgálódik — az evolutív periódusban is elég viharosan formálta a gazdaság a politikát. Ám ez egyben a marxi államelmélet kiindulópontja. Kiindulópontja, de mondhatni null-pontja is, hiszen elemzéseiben annyira az állami-politikai szféra levezetettsége és determináltsága dominál, s önálló mozgása annyira a null-ponton van, hogy minden további szakasz a marxi életműben ennek túllépéseként jellemezhető. Van persze ennek a marxi elemzésnek egy sajátosan polemikus vonatkozása is, hiszen Marx itt főleg a világtörténelmet alkotó állam-szubjektum hegeliánus és ifjúhegeliá- nus mítoszával polemizál, de ez egyúttal az egész életmű kezdetét olyannyira megszabja, hogy szükségképp felidézi bennünk az Engels öregkori leveleiből ismert önkritikus visszaemlékezéseket: „Hogy az ifjabbak néha nagyobb fontosságot tulajdonítanak a gazdasági oldalnak, mint amekkora megilleti, azt részben Marx és magam okozhattuk. Nekünk az ellenfelekkel szemben az általuk tagadott fő elvet kellett hangsúlyoznunk, és így nem mindig volt rá időnk, helyünk és alkalmunk, hogy a kölcsönhatásban résztvevő többi mozzanatnak is megadjuk, ami neki jár.” Ez a megállapítás legfőképp a Német ideológiára érvényes, ami nem jelent meg ugyan az 1920-as évekig, de reá épült az adott szakasz egész államelmélete a Kommunista Kiáltványig bezárólag. Nagyon fontos ezért a következő szakasszal való szembeállítása ebben a vonatkozásban, mivel az 1848-as forradalmi periódusban éppenséggel az ellenkező oldal, az állam önállóságának és sajátosságainak elemzése kerül középpontba. Nagyon világosan elválik tehát egymástól az első három szakaszban a polgári társadalom és a politikai állam „szétválasztásának” eltérő marxi értelmezése. Az első szakaszban még csak jogi aktusról, magánjog és közjog — tulajdon és politika — szétválasztásáról van szó, mégpedig úgy, hogy a szakasz végén, 1844-ben Marx az egészet a „vég kezdete” perspektívájából tárgyalja, mint a politikai emancipáción való túllépés közvetlen forradalmi programját. A második szakaszban már nem azon van a hangsúly, hogy a modern magántulajdon és a szabad magántulajdonos széttöri maga körül a korábbi közösségi kereteket, hanem azon, hogy a gazdaság világa megteremti a politika új világát is, mint az önállósult magántulajdonosok „illuzórikus”, azaz elidegenült közösségét. Az első szakasz a politika jakobinus beavatkozását mutatja a gazdaságosságba, a második a gazdaság „szabadkereskedői” (manchesteri free trader) beavatkozását a politikába, míg a harmadik újra a politika beavatkozását a gazdaságba a késői polgári forradalmak során, de ezúttal már az állam egyre jobban differenciálódó saját belső természete szerint. A harmadik szakaszban, a forradalom időszakában kitűnik, hogy magának a polgári államnak a kialakulása is rendkívül komplex, hosszadalmas folyamat, amelynek konkrét alakulása egyenesen döntő kérdéssé válik a permanens forradalom dinamikája, tehát a szocialista forradalomba való átfejlődése szempontjából. S amikor a „vég kezdete” 1844-es marxi perspektíváját 1852-ben felváltja a „kezdet vége” típusú felismerés, Marx már nagyon jól tudja, hogy a polgári állam fejlődése előtt még igen hosszú kifutás áll, sőt a bo- napartizmus elemzésével először mutatja ki az állam valóságos önállóságának egyik sajátos formáját, amely új utakra tereli egész munkásságát. A MARXI POLITIKAELMÉLET KIBONTAKOZÁSA Az 1848-as forradalmi periódusig — sőt, bizonyos vonatkozásban annak időszakában is — a 58
