Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cs. Varga István: In memoriam Julow Viktor

kuló valósággal; Tagadhatatlan, hogy az új képek egyike-másika (Víztükrök, Ködös vízpart, Télvége a vízparton, Felhő és víz, 1981 stb.) festői szemszögből nézve már a nonfiguratív pikitúra fogalomkörébe tartozik, a lényegi kérdéseket illetően azonban Vecsési sosem megy át a stilizáltságokba, gondosan ügyel arra, hogy megtartsa kapcsolatát a reáliákkal. Ez magyarázza, hogy képeinek egy másik csoportja hangsúlyosan és erőteljesen figurális, mi több: akut társadalmi problémákat érint (Magányos szülők, Ketten, 1981; Szülők, Apa és fia, önarckép, 1982).

Történelmi távlat híján még korai lenne végleges érvénnyel minősítenünk Vecsési munkásságát, rendkívül intenzív szakmai- művészi fejlődése is arról győz meg, hogy még számottevőek erőtartalékai. SummáZatként így csak Bolgár Kálmánnak, e festészet egyik legjobb ismerőjének megállapítását ismételnénk meg, aki már 1964-ben az alábbiakban nyilatkozott Vecsési jelentőségéről: „Legjava munkáiban eggyé olvadt a közelmúlt magyar festészet vezérága az alkotó népi szemléletével; összeötvöződtek az egyetemes európai festészet képi törvényei és a művész sajátos egyénisége. Ennek eredménye nem kevesebb, minthogy természetes előrehaladással folyamatossá teszi képző- művészetünk fejlődését s feltárja korunk valóságát, mikor sajátos hangján megjelenít egy-egy életformát”.

Az idézett gondolat a mai Vecsésire, az érett festőre nézve is igaz!

Tasnádi Attila

In memóriám Julow Viktor

Karácsony előtt még nála lehettem, lakásán, a hármas társbérletben. Derűsen, életigenlő öntudattal szőtte terveit, ébren álmodott a nyugdíjaskorról, az elmélkedés és emlékezés csendes alkotó- műhelyéről. Nemrég még levelét olvastam és már nincs közöttünk, eltemettük. Sírjánál nemzedékek találkoztak: tanítványok, tanártársak, kucsmás debreceni mesteremberek adóztak főhajtással. A professzort tiszteltük, de a tudós tanárban is az embert szerettük. Haragosáról nem tudok, irigyei se sokan lehettek. Nem is volt tőle mit irigyelni. Végigszenvedte a háborút és a fogságot, az újrakezdés próbáit.

Ezernyi társammal tartom életem szerencséjének, hogy tanítványa lehettem. Részese annak a szellemi műhelynek, amelyet Barta János, Bán Imre és Julow Viktor hármas csillaga jelöl. A tudást és emberséget növelő debreceni triptichonból pótolhatatlanul hiányzik immár a legfiatalabb: Julow Viktor. Emberségét, szelídségét már életében legenda övezte. Még a portásnak is előre köszönt. Ha tehette, diákjait is megelőzte a tiszteletadásban. A köszönni tisztesség, fogadni emberség elve őbenne megvalósult.

Köszönteni készültünk nyugdíjba vonulása alkalmával. A köszöntő szavak fájdalmasan változtak búcsúszavakká.

Tavaly nyáron még tanítványai, kollégái társaságában érkezett Egerbe. Szerette ezt a kedves, álmos, barokk kisvárost. Rajongott Patakért, Sopronért, történelmi múltú kisvárosainkért. Ismerte Eger múltját, falakban, tornyokban is megmaradt történelmi értékeit. Egykor, a Dobó-bástya leomlásakor szelíden megjegyezte: ,.Tudják-e az egriek a bástyaomlás okát? Vigyázzanak, a régi magyar irodalommal nem lehet packázni, a puritán kálvinista Heltai Ponciánus históriájából büntetlenül malacaágot csinálni!” (Ekkor a várban tartott nyári előadások igénykielégítését még a magyar reneszánsz dráma színreviteli szándékával palástolták.)

Gyalog járta be a Szalajka-völgyet. Felszabadultan mesélt sok megpróbáltatással terhes életének vidámabb eseményeiről. Láthattuk, mennyire szereti a természetet. Benne csodálhattuk az ember „növényi” természetét. A Földi Jánosok, Fazekasok, Csokonaik, Tóth Árpádok és Gulyás Pálok fajtájából való volt. Mindenkivel, még a legszerényebb képességű és legvékonyabb szorgalmú diákjával is, mint egyenrangú szellemi társsal beszélt. Hozzá szégyen volt készületlenül szemináriumra vagy vizsgára elmenni. Segítő jóságának sokan életük végig adósságtörlesztői maradnak. A szeretet követelményével kötelezett mindenkit lehetőségeinek minél teljesebb kihasználására.

Egyik legutolsó, nyilvános szereplése Egerhez kötődik. Nagy sikerű előadása után, a Dobó gimnázium diákújságja számára adott interjút az őt körülvevő „szellemi unokáknak”, tanítványai tanítványainak. Az interjú fölé címként írták vallomását: „Könyvvel a pokolban is kibírom”. Sok szenvedést, földi poklot látott életében, oly sokszor kellett nélkülöznie a szellemi-lelki táplálékot: a könyvet. Az élet hatalmas igénye, a lét olthatatlan tudásszomja volt meg benne. A gondolat igaza, szépsége éltette a magyar felvilágosodás értékfeltáró kutatóját, Fazekas, Csokonai monográfusát, a Tom Jones magyar fordítóját, a Bacon-esszék avatott tolmácsolóját. Jelképesnek érezzük azt is, hogy íróasztalán egy Fielding-esszé maradt félben, amelyet a Tom Jones új kiadása elé szánt előszónak. Neki köszönhetjük Balassi nagy versének, az egri élményvilágot, a végvári vitézek életét remekműben kifejező Egy katonaéneknek (In laudem confiniorum) a legteljesebb elemzését.

Ezreléknyi-százaléknyi esélyeket tisztán látva vállalt súlyos operációkat, hogy sokat szenvedett testének fájdalmaitól szabaduljon. A kórházi ágyon is mosolyogva beszélt terveiről, érdeklődött tanítványok sorsáról. Ez a fegyelmezett ember nagy érzelmi-gondolati végpontokat tartott egyensúly19