Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Dr. Ringelhann Béla: Az utolsó "tájkóros" megbetegedés, a malária eltűnése Heves megyéből
ja a szójárás: Debreceni szeme van. Ezzel minősítik a gőgös, a hencegő embereket is. Erre is utal tömören a költő e versmondatában: „Ha már szemed olyan debreceni fajta..(A nagyidai cigányok). A mondanivalót szemléletesebbé és nyomatékosabbá Varázsolja Ahány egy-egy szólás versbe emelésével is. A váratlanul betoppant jelentéstartalom kifejezésére, továbbá, ha ezeket a fogalmi értélkeket kell közvetíteni; valami nincs rendben, valami baj Van, valami veszély fenyeget; fondor- kodík, e szólások szemléltető erejével dúsítja fel a versbeli beszédhelyzeteket: „Hanem aztán hallgass! / Mert lesz ugatás, hogy kert alatt a farkas” (Toldi szerelme 12). — „De a lyány sejté, hogy kutya van a kertbe” (Rózsa és Ibolya). — „Fújják oda-át a követ alattombán” (A Buda halála). Olykor az egyugyanazon szólásformát Arany több versébe is beleszerkeszti és ezzel éppen a versbeli valóságháttér hatására a szólás jelentés- impulzusának változatait hozzá létre: „Kebelén kenyere, hátán volt a háza” (Toldi VII.). „Hordja hátán házát, kebelén kenyerét” (Toldi szerelme 11.) — „Sebaj ! kinek hátán a háza / és kebelén kenyere”/Vándor cipó / . . . ’’Rövid búcsút vészen a kapufél-fá- tul” (A nagyidai cigányok). — „S búcsúzni akartak már a kapuféltül” (Toldi szerelme 11.) — „Ne hidd, hogy a sas néz a napba’ / Tamás voltam, leszek is abba” ” (A sárkány). — „Am hisz’ próbálja meg, aki Tamás benne” (A nagyidai cigányok). 4. Arany János meleg emberi derűjéről, bölcsességéről árulkodnak azok a verssorok, amelyekben a közeli vég érzete és a halállal szembenézés sejtelmes valósága csodálatos művészi erővel fogalmazódik meg. A halála évében, 1882. március 2-án írt Sejtelem című költeményéről Van szó: „Életem hatvanhatodik évébe’ / Köt engemet a jó Isten kévébe1’ ! Betakarít régi rakott csűrébe, / Vet helyemre mák gabonát cserébe”. E megrendítő vers képi világában benne sűrűsödik Arany művészetének minden jellemző jegye, még akkor is, ha tudjuk, hogy a bibliai Jób könyvének 5. részének szövegrészlete is benne rejtőzik Arany költői megfo^ galmazásában, s a nagy magyar prédikátor, Czeg- lédi István is felhasználja az aranyi képalkotásnak szinte valamennyi elemét. De ahogyan ezek a képek egésszé szerveződnek a költeményben, azon Arany művészi alkotó erejének várázSá is áttűnik. A költőutódolk is újra próbálják ezt a varázslatot. Lévay csak éppen a próbálkozás kezdő lépéseit teszi meg: „Gabona vagyok, jól megértem, / Az arató mégse jön értem” (LéVay József: Kilencven év). Kányádi Sándor is Aranyra gondol, amikor papírra veti ezeket a verssorokat: „Kévém bekötni majd az isten / mellemre térdel” (Arany Jánosra gondolva). * Reméljük, hogy Arany halálának 100, évfordulója alkalmával megjelent írások is segítik közelebb hozni a szélesebb körű olvasóközönséghez Arany alkotásait, hogy a költő „tartson szép nyelvből iskolát” (Jobbágy Károly), s az olvasó elmondhassa Hegedűs Gézával minden magyar ember, ifjú és felnőtt, hogy „Toldival kezdettem, Budával folytattam, / balladák rémsége borzongatta lelkem, / bihari gyermekként csodát éltem, számost, / s öregnagybátyámként tudva Arany Jánost, / tőle tanultam, hogy ábránd is az élet, de sivár valóság formál „Őszikék”-et. / Röppennek az évek, múlhat emberöltő!, változik ízlésem, / de aki nem múlik, 'aki példaképem, / tanítva mikép kell jóra szólni szépen; / Ő az a világos fogalmakra edző / néhai nagybajszú szalonba! jegyző” (A léleknevelő). Bakos József Az utolsó „tájkóros” megbetegedés: a malária eltűnése Heves megyéből Ha a XVIII. század végén, vagy a XIX. század elején megvizsgáljuk Magyarország és elsősorban Heves és Külső Szolnok vármegyék térképeit, feltűnik, hogy milyen hatalmas területeket öntött el a víz. Nemcsak a folyók, patakok tavaszi vízkiöntései szerepelnek, amelyek ősszel visszatérnek medrükbe, és amelyek sok országban találhatók, hanem óriási földek vannak állandóan víz alatt. Mindnyájan tudjuk, mit jelentett az Ecsédi Láp, a Sárrét, a Hanság és a többiek, azonban ezeken kívül is jelentős részben víz alatt állott az ország. Visszatérve azonban a kettős megyénkre, feltűnik, hogy állóvizek, mocsaras területek és átnedvesedett földek veszik körül a falvakat, különösen a Tisza mentén. A mellékelt Magyarországot mutató térképen (Erdély vízviszonyai hiányoznak) feltűnő, hogy a Zagyva és Tárná folyók mentén jelentős tavak, mocsarak húzódnak végig. A hegyes vidék, a Mátra és kis részben a Bükk többé-kevésbé mentesek a víztől (1. 1. sz. képet). A visszamaradt nedves vagy víz alatt álló területek kiszárítása, termővé tétele óriási feladat, mint ahogy korábban Hollandiában hatalmas területeken szorították vissza a tenger behatolását a szárazföldre, gátak építésével. Mélyen a tudat alatt szunnyadtak ezek a gondolatok, de sem a földesurak, sem a parasztság nem gondolt a vizek elvezetésére, a földek kiszárítására, beültetésére. 1840 —45 években Magyarországon megindult a belső erjedés és a gazdasági kincsek értékesítésére való 53
