Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Törőcsik Miklós: Akár jelkép - vagy adalék és részlet egy nemzedék arcképéhez-ből
Akár jelkép... vagy adalék és részlet egy nemzedék arcképéhez-ből (Bevezető megjegyzés. Az első rész, sajnos, közhelyízű. Nem biztos, hogy ez mindenki számára láthatóvá válik, mivel a kezemben a KÖDÖSÍTÉSRE alkalmas KÖDÖSÍTŐ és természetesen a KÖD, amivel mindent BEBORÍTfhaíjOK. Persze, senki semmiben nem lehet biztos; lehet, hogy MOST CSALOK. Egyébként is: nőmén est omen, de ez nem jelent semmit.) (Második bevezető; nem megjegyzés, hanem egy didaktikus beszélgetés a tükörről. — Milyen tükörkép ez!? — Én csak fogtam a tükröt és az arcotok elé tartottam... — TÜKRÖD TORZÍT! — Lehet. Tőletek kaptam, ti csiszoltátok... a tükör én vagyok.) A kirándulást régen eltervezték, egy tél végi estén, kellemes szobában, valamelyikük lakásán, bo- rozgatva-iszogatva, négyen, jó társaság, maguknak, amolyan hét végi hangulatban, amikor gyorsan megy az idő, meg minden ilyesmi, el lehet képzelni; a részleteket is eltervezték, az első igazi tavaszi napra vártak; az első tavaszi nap, föld- szagú tavaszi nap, enyhén nyirkos még, de már zöldell a rét, fakadnak a fák, felszáradt az út, nincs sár, nincs pocsolya, nincs harmat, teljes a komfort, a levegő zsong, a kismadarak csicseregnek, kellemes rovarok röpködnek, nyüzsögnek, kék az ég, enyhe a szél és tovaűzi (!) a felhőt, a kertekben füstölve ég a gaz, kapával a vállán a határban ballag... íme, a köd rózsaszínűvé vált, cenzorért kiált, most kellene kihúzni. KIHÚZNI! Aztán a tél tovább tartott. Vártak a tavaszi napra, a tavaszi nap egyre késett. A várakozás ilyen gondolatokat szült: talán nem is lesz az egészből semmi, fölösleges volt kitalálni, csak nyűg az egész, még egy program, egy nem teljesített feladat, erre is időt kell szakítani, minek kell mindenfélét kitalálni... sat. Megfeledkeztek róla, hogy valamikor valami kellemesre számítottak: a tél után feloldóra, felszabadítóra, fellélegeztetőre, kezdetre és nem végre, első lépésre és egyben felejtésre. Óvatosak lettek, amikor találkoztak, a beszélgetésben kerülték a tervet, a terv elmosódot- tá vált, tabu lett a téma, fél szóból is értették egymást, hallgatólagos megegyezés volt közöttük. Különben is: elhúzódott a tél, nem jött az első tavaszi nap, nem jött a földszagú tavaszi nap, az enyhén nyirkos... ... illetve jött. Több héttel azután, hogy eltervezték, egy napsütéses vasárnap délelőttön, midőn (?) a jó idő kicsalogatja a gyerekeket (hon- nét, hová?), ételszag terjeng a lépcsőházakban, nagy a nyüzsgés az utcán, az erkélyeken, mert mindenki felszabadultnak érzi magát, ezért hangoskodik), már végzik a kerti munkát, szóval egy ilyen délelőttön az egyik kettő kocsiba ült, elment a másik kettőért; a házuk előtt tülköltek (ti. autó-hangjelző készülékkel). [„Óvakodjék attól, hogy fölöslegesen (pl. csak türelmetlenségének kifejezésére, sürgetésére) (sic!) vagy megokolatlanul, hosszan tartóan működtesse hangjelző készülékét.” Közlekedési ismeretek. Tankönyv. sat.] ... szóval dudáltak, csapkodták az ajtót, csengettek, nem csoda hát, ha itt is, ott is kinéztek: —- Ki az? Biztosan más is, talán mindenki, titokban valamire, valakire várt. Most csalódottak lehettek, hogy nem értük jötték ... ... tulajdonképpen semmilyen észérv nem szólt a kirándulás ellen, bárki és mindenki természetesnek találhatta ezt a nagyszerű kezdeményezést, bennük mégis volt némi kellemetlen érzés, lel- kiismeret-furdalás, mert hátha amazok nem jönnek szívesen, csak az erőszaknak engedve, rájuk kényszerítik az akaratukat, kész helyzet elé állítják őket, nem jó az időpont, mást terveztek, olyan kényszer jellege van az egésznek ... ... ezt a kényszert (a fent említett) amazok is érezték, de jogosnak tartották, csak az volt kellemetlen, hogy úgy tűnt, mintha lelepleződtek volna: a szószegők, a megbízhatatlanok, a következetlenek, az otthonülők, a kispolgárok ... Majd, mindezek után a legnagyobb vidámsággal elindultak, senki nem akarván a másik számára teher lenni, minthogy volt bennük tapintat és jólneveltség, nem akarta egyikük sem vélt vagy valós bűnét, rossz érzését a többi kellemes hangulatával vegyíteni, a többiek kellemes hangulatát bűnével, rossz érzésével fertőzni, a többiek örömét elrontani... ... szóval kellemes utazás volt... (Egy megjegyzés. E néhány sor, bár a közhelyeket igyekeztem ködbe burkolni, az általánosság kellemes, langyos és biztos állapotában leledzik: igaz is lehet, hamis is lehet. Ráadásul ezek nem is ide való kategóriák! Elképzelhető részleges megoldás is egyébként: részben igaz, részben hamis, részben nem. Sokat elmond vagy elmondhat, de felelősséget érte aligha vállalna valaki. Ki láthat bele a másik fejébe? A viselkedés pedig csak távoli támpontot nyújt a lényeg — a lélek — felderítéséhez. Nem sokkal jobb a helyzet a cselekedettel sem; de hol itt a cselekvés! Ezért át kell térnem az adott nézőpontú előadásra, bár, fájdalom, így elveszítem az általánosság mindenre érvényes igazságát. De talán megmarad a közhely és a köd.) ... ül az autóban, hallgatja a beszélgetést, tá- volodik(-nak) a várostól, mint E. P. (az ábécé korántsem tetszőleges két betűje) mester könyvjelzői egymástól, mivel úgy érezte, a város utána mozdul; hallgatja a beszélgetést, beleszól, kérdez, válaszol, megjegyzést tesz kiszólásai (is) vannak, visszavág, elbeszél, elmesél, ismertet, bemutat, véleményét mondja, itt nem hallgatja el, úgy viselkedik, ahogy a helyzet megkívánja, ahogy szokás, ha hasonló, mondhatnám, meghitt társaság van 20
