Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lisztóczky László: Magyar Kalevala-fordítások Vikár Béla előtt
Magyar Kalevala-fordítások Vikár Béla előtt A Kalevalának világirodalmi önértékén túli különös jelentősége van a magyar kultúra számára. Ez kiváltképpen abban a sokrétű ihlető-terméke- nyítő hatásban mutatkozik meg, amelyet az eposz modem költészetünkre gyakorolt. Az utóbbi negyedszázad Képes Géza által kezdeményezett kom- parativisztikai kutatásai sokoldalúan bizonyították, hogy a századunkban újjászülető magyar irodalmi népiesség tartalmának meghatározói közé szervesen beépül a Kalevala és általában ősi finnugor örökségünk is. TJjabb líránk olyan kiválóságai, mint Gulyás Pál, József Attila vagy Juhász Ferenc igen jelentős indítást kaptak rokonaink népi eposzától, amely Vikár Béla fordításában (1909) valósággal „magyar művé” vált. Az eposz és a magyar művelődés szoros kapcsolatát igazolja, hogy a közelmúltban két új fordítása is elkészült: Nagy Kálmán átültetése 1972- ben, Rácz Istváné 1976-ban jelent meg. Ezek a fordítások egyrészt hitelesebben tolmácsolták a Kalevala eredeti szépségeit, másrészt közelebb hozták a mai olvasó gondolkodásához, nyelvi és esztétikai igényeihez. Ha az eposz Vikár átköltésóben ösztönzést adott a modern magyar líra kialakulásához, ez a költészet túl is haladt rajta, s a hősköltemény új koncepciójú, korszerűbb megszólaltatását tette szükségessé. A Kalevalával kapcsolatos legújabb fejlemények nyilvánvalóvá teszik, hogy annak hazai fogadtatása, sorsa izgalmas fejezete irodalomtörténetünknek. Egyben azt az igényt is fölkeltik, hogy ne ragadjunk meg a jelenkori összefüggések elemzésénél, próbáljunk a távolabbi időkbe is visszanyúlni. Dolgozatunk a Vikár Béla fellépését megelőző korszakot vizsgálja meg, Reguly Antal fordítástöredékétől (1840) Barna Ferdinánd első teljes átültetésének megjelenéséig (1871) tekinti át a magyar Kalevala történetét. Munkánkra azért is szükség van, mert az eddigi kutatások elsősorban az eposz XX. századi recepcióját és hatását érintették, kissé háttérbe szorult a XIX. századi előzmények feltárása. Bár a múlt század magyar irodalmi életében nem játszott olyan kivételes szerepet a hősköltemény, mint századunkéban, nem vitatható a felfedezők, az úttörők érdeme sem. Az irodalomtörténetben is a mennyiségi változások vezetnek el minőségi változáshoz. A Kalevala XX. századi térhódítását, irodalmi hatását előkészítették a XIX. század ez irányú munkálatai. Az eposz magyarországi története egységes, összefüggő folyamat, amelynek vannak ugyan kiemelkedő állomásai, de a folyamat egészére is tanulságos odafigyelnünk: a kimagasló eredmények is ebbe illeszkednek, ebből születnek. A Vikár-fordítás „csupán” összefoglalója, kiteljesítője, korszakzárója a korábbi törekvéseknek, ezért hatásával együtt a fejlődés szerves részévé válik, annak teljességébe épül. Vikár műve az elvben már meglevőnek, az irodalmunkban benne rejlőnek és a belőle hiányzónak a megvalósulása, tehát szükségszerűen új, magasabb szintű törekvések kiindulópontja is. Bízunk benne, hogy dolgozatunk — néhány kérdés exponálására szorítkozó vázlatossága ellenére is — hozzájárulhat a Kalevala és a magyar irodalom kölcsönösségét vizsgáló teljesebb irodalom- történeti kép megformálásához. Reguly Antal (1819—1858) Rerguly Antal a Kalevalának nemzetközi viszonylatban is a legelső méltatói és fordítói közé tartozott. Húszéves volt mindössze, amikor „bölcsőkereső” útjára elindult. 1839 novemberétől 1841 májusáig tartózkodott Suomi földjén. A finn fővárosban a Régi-Kalevala megjelenése (1835) nyomán kibontakozó mozgalmas és termékeny szellemi élet fogadta. Regulyt magával ragadta a finn értelmiség rajongása a népköltészetért, ennek hatására tudatosult benne is a népi kultúra fontossága. Eszmélkedésre ösztönözte, hogy az ébredező finn nemzeti mozgalom a folklór nemrég fölfedezett kincseivel próbálta bizonyítani, hogy a finnek nem alacsonyabb rendűek a többi nemzetnél, nekik is joguk van az önálló nemzeti léthez. Tudós határozottsággal és következetességgel használta föl ő is a finn népköltészet értékeit a finneket lekicsinylő nacionalista elfogultság elleni küzdelemben nyelvtudományi törekvéseinek védelmére. A Kalevaláról eddigi ismereteink szerint 1840. szeptember 8-án szüleihez írt levelében tudósított először. A levélrészlet tömör, találó jellemzést ad az eposzról. Dicséri a finn népiélekben gyökerező „finomságát”, „különös egyszerűségét és északi jellegét”. Utal ősi eredetére, mitologikus tartalmára, misztikus-archaikus vonásaira. Az eposz értékeit homéroszi magaslatra emeli, és lelkesedése, szeretete odáig ragadja, hogy bejelenti magyarra fordításának tervét. (A. Molnár Ferenc: Reguly Antal egy finnországi levele. Könyv és Könyvtár X. Debrecen 1976. 158—9.) Itt fogalmazódik meg elsőként az az elképzelése is, hogy finnországi és oroszországi kutatásai után a székelyek és a moldvai csángók körében akar „nagy fontosságú” nyelvi és népköltészeti gyűjtést végezni. Reguly a finn népköltészet tanulmányozása közben megsejtette, hogy hazánkban a Székelyföld és a moldvai csángók vidéke rejthet olyan archaikus népi kultúrát, amilyen a finneké: a hagyományőrzésben Székelyföld a magyar Karjala. Bár tervét nem sikerült megvalósítania, megérzését igazolta az idő. Egyike volt azoknak, akik a finn népköltészet kutatóiban és másokban is fölkeltették az érdeklődést a székely népköltési gyűjtemények, így Kriza Vadrózsákja iránt, amely kulcsszerepet tölt majd be a magyar Kalevala-fordítások történetében. Reguly utazásáról az első részletes hazai beszámoló az Athenaeum 1841-es évfolyamában jelent meg. Ez közölte tudósunknak 1840. október 6-án egyik barátjához intézett levelét. Az újabb levél is elsősorban a finn folklór szépségét, jelentőségét taglalja, ismételten bizonyítva, 53
