Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hrabecz József: Elmélet - politika - gyakorlat
át, hogy minden adott pillanatban meghatározhassuk a helyzetet, miközben nem tévesztjük szem elől, hogy a harc általános jellege, általános célja: minden kizsákmányolás teljes és végleges megszüntetése.” Rendkívülien lényeges e lenini gondolatmenetben az, hogy a végső célról, a szocialista-kommunista társadalmi rendszer megvalósításáról a munkásosztálynak és a harcát vezető pártnak soha és semmilyen körülmények között nem szabad lemondania. A harc általános jellege, a munkásosztály konkrét feladatának megvalósulása jelentés mértékben, éppen a közös, az általános feladat' V teljesítésével függ össze. Ez tulajdonképpen a nemzetközi munkásosztály osztályharcának egységét jelenti, amelynek megsértése töredezetté, gyengévé teszi a munkásosztály egyes osztagait is, de károsítja a munkásmozgalom egészét is. Az érdekek azonossága objektíve létező, felismerhető összefüggés. De ennek feltárásához a mindennapi megismerés nem elégséges. Ösztönösen, szertelenül, sem az egyes munkások, sem pedig azok szervezetei nem illeszkedhetnek a nemzetközi munkásosztály forradalmi mozgalmához. Következésképpen itt már elméleti felismerésre, materialista dialektikára van szükség. A nemzetközi munkásosztály érdekeinek azonossága egzakt módon a marxizmus—leninizmus tanításában, alkotó jellegű fejlődésében fejeződik ki. A munkásmozgalom számára életbevágó ügyet jelent, hogy az elmélet és a gyakorlat egysége minden történelmi időszakban érvényesüljön. Ez az egység nélkülözhetetlen feltételt jelent a forradalmi munkásmozgalom célkitűzéseinek megvalósításához. Az elmélet és a gyakorlat, a szavak és a tettek egysége sem az egyes országokban, sem pedig a forradalmi munkásmozgalom egészében nem spontánul, ösztönösen és automatikusan megvalósuló folyamat. Ez az egység feltételezi a marxizmus—leninizmus elméletének minden oldalú elsajátítását, fejlesztését, ami a társadalmi valóságnak tudományos megismerését jelenti, s melynek eredményeit tudatosan, fegyelmezetten, ellenőrzötten kell alkalmazni a politika, a gazdasági és a kulturális, ideológiai feladatok teljesítése során. A szocialista társadalom építése a néptömegek alkotómunkájának megvalósulását jelenti. Ez feltételezi az érdekeknek, az eszméknek, a céloknak az egységét a társadalmi élet döntő területein. Így a politikában, a gazdaságban, az ideológiában és a kultúrában egyaránt. A néptömegek nem spontánul, ösztönösen, hanem tudatosan és szervezetten, a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezetésével formálják jövőjüket. Az érdek- azonosságnak, a közös szocialista ideológiának az objektív alapja, hogy a kizsákmányolási viszonyokat, a magántulajdon rendszerét felszámoltuk, a szocialista tulajdonviszonyok megszilárdultak, a dolgozókban tudatossá vált, hogy ők az ország felelős gazdái. Ez határozza meg életmódjukat, gondolkodásukat. Ilyen feltételek között valósul meg a párt, a munkásosztály és a néptömegek eszmei és politikai egysége, amelynek elméleti alapja a marxizmus—leninizmus. Ennek az elméletnek az őrzője és továbbfejlesztője a kommunista párt, a munkásosztály élcsapata. A párt gondoskodik az elmélet konkrét alkotó alkalmazásáról és új elméleti tételekkel való gazdagításáról. A pártnak az elmélet fejlesztésében játszott szerepét semmilyen más társadalmi vagy állami szervezet nem helyettesítheti. Leonyid Brezsnyev joggal állapította meg, hogy: „Nincs és nem is lehet nálunk más politikai erő, amely képes lenne olyan következetesen figyelembe venni és összehangolni minden osztály és társadalmi csoport, minden nemzet és nemzetiség, minden nemzedék érdekeit, mint a kommunista párt, a párt az egész társadalmi rendszer szervezőmagva, az egész szovjet nép kollektív esze. A párt tevékenységében a fő a társadalom politikai vezetése.” A szocialista társadalom fejlődésében törvényszerű, hogy a párt, mint a rendszer egészének szervező magva, mint a szocialista társadalom kollektív esze, szüntelenül, rendszeresen fejlődjön. A szocialista országokban megengedhetetlen és tűrhetetlen a párt politikai, szervezői és ideológiai vezetők szerepének bármilyen módon való gyengítése. A szocialista országok története azt bizonyítja, hogy a fejlődés azokban az országokban bizonyult töretlennek, ahol hűek maradtak a párt vezető szerepéről szóló lenini tanításhoz, ahol gondoskodtak az elmélet és a gyakorlat összhangjáról, ahol az elmélet a tömegek cselekvésében valóban anyagi erőként érvényesült. Ezzel szemben azokban az országokban, amelyekben rövidebb- hosszabb ideig eltűrték vagy még most is eltűrik a párt politikai, szervezői, ideológiai vezető szerepének megsértését, ott a néptömegek érdekeit súlyos veszély fenyegeti. Ez abban nyilvánul meg, hogy a legkülönbözőbb úton-módon felélénkül, megerősödik a társadalmi ösztönösség, meglazul a társadalmi egység, lábra kap a fegyelmezetlenség, csökken a vezetés, az egész irányítás rendszerének tekintélye és hatékonysága. Ilyen módon zavarok keletkeznek az ideológiában, a politikában, a gazdaságban, amelyeket a belső és a külső ellenség maximálisan felhasznál a maga céljainak megvalósítására. A marxizmus—leninizmusban a tudományosság egyszerre tételezi fel a közvetlen és a távolabbi érdekek, valamint a nemzeti és a nemzetközi feladatok teljesítésének egységét. Az elmúlt évtizedekben a munkásmozgalom világszerte a korábbinál tömegesebb jellegűvé, szervezettebbé, tudatosabbá és ennek következtében hatékonyabbá is vált. Ezzel együtt azonban éppen a forradalmi munkásmozgalom tömegessé válásával együtt jártak bizonyos fajta következetlenségek is, amelyeknek egyik forrása az, hogy a munkásosztály forradalmi harcának növekedése több országban együtt járt az elméleti színvonal csökkenésével, az elméleti és az ideológiai munka lebecsülésével. Ennek következtében a munkásosztály harcálban nem sikerült mindenütt egzaíkt módon érvényesítem a közvetlen és a távolabbi, valamint a nemzeti és a nemzetközi érdekek, célok összhangját. Az elméleti és eszmei színvonal csökkenése különösen nagy veszélyekkel jár a szocialista országokban. Ezekben az országokban megfigyelhe52
