Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám - JELENÜNK - Kovács Sándor: A termelőerők Heves megyei fejlesztése II. rész

A termelőerők Heves megyei fejlesztése II. rész b. A termelési viszonyok változása Heves megye mezőgazdasági termelőerői a fel- szabaduláskor rendkívül elmaradottak voltak, az egész megyében a kézi munkaerő alkalmazása do­minált. Az agrár túlnépesedés gondját időlegesen megoldotta az 1945-ös földosztás, ugyanakkor a mezőgazdasági eszközök, igavonó állatok nagymér­tékű pusztulása nehézségeket okozott a föld meg­művelésében. Ezen az állapoton valamelyest javí­tott az első szövetkezetek létrehozása, a gépállo­mások szervezése, de az agrárpolitikában mutatko­zó ingadozások egészen az 50-es évek végéig nem segítették számottevően a fejlődést. A termelés nagyobb mérvű növelését — a belterjes gazdálko­dást, öntözést, műtrágyázást, gépesítést — minde­nekelőtt az elaprózott kisüzem, másrészt az anya­gi eszközök (jövedelem, gép, műtrágya. stb.) hiánya akadályozta. Bár az első ötéves terv elején elértük a háború előtti gépesítettséget, ezek az eszközök az állami gazdaságok, vállalatok, gépállomások tu­lajdonában voltak. Területi elosztásuk aránytalan, miután többségük az alföldi részeken dolgozott, a hegyvidéki mezőgazdaság ellátottsága továbbra is alacsony volt. A nagybirtok megszüntetése után megérett a helyzet a szocialista nagyüzemi keretek, új szocia­lista termelési viszonyok kialakítására is. Ehhez a munkához megyénkben is a párt útmutatása alapján fogtak hozzá, s három év alatt sikeresen végrehajtották azt. A nagyüzemi gazdálkodás rö­vid idő alatt bizonyította életképességét; az álla­mi felvásárlás, a támogatások és kedvezmények vonzóvá tették az egyéni gazdák számára is a ter­melőszövetkezetet. 1960-ban lényegében sikeresen befejeződött az átszervezés, 167 termelőszövetke­zet jött létre, mintegy 60 ezer taggal, ezek 400 000 kh-on folytatták a gazdálkodást. Az első időkben a közös gazdálkodás kialakítá­sa sok gondot okozott: kevés volt a vezető szak­ember, hiányoztak a közös alapok, eszközök' stb. A munkafegyelem megszilárdítása, az új gazdál­kodási gyakorlat kialakítása 2—3 évet vett igény­be, amelyhez sok segítséget adtak az ipari üzemek is. A jelentős eredmények mellett nem szabad szó nélkül hagyni azokat a gondokat, amelyeket az időjárási tényezők mellett a közgazdasági szabá­lyozók okoztak a túl merev ár, jövedelem, illetve elvonási politikával. A különböző beruházások ál­lami támogatásának megszerzése a gazdaságos ter­melési szemléletet, a gazdálkodási színvonal eme­lésének szükségességét gyakran háttérbe szorította, s éppúgy rontotta a társadalmi hatékonyságot, mint a háztáji és kisegítő gazdaságok időleges hát­térbe szorítása. A mezőgazdasági nagyüzemek közötti együttmű­ködésnek megyénkben három fázisát különböztet­hetjük meg. Az első szorosan összefüggött a tech­nikai elmaradottsággal, az elaprózott, éppen hogy létrejött szövetkezetek tapasztalatlanságával, tőke­szegénységével. Az egymásrautaltság, a gépállomá­sokkal, állami gazdaságokkal való szoros kapcso­lat, a segítségnyújtás mindennapos volt. A fejlődés során a vállalatszerű gazdálkodási rendszer szélesedésével jelentős eltérések keletkez­tek az akkumuláló képességben és a jövedelmek­ben. A korszerűsítések, a ténylegesen „nagyüzemi” feltételek megteremtése rendszerint meghaladta egy-egy termelőszövetkezet erejét. A 70-es évek elejére több egyszerű társulás alakult, főleg az ál­lattenyésztési feladatok megoldására (szakosított sertés és szarvasmarha telepek építésére, baromfi- keltető üzem létesítésére). A harmadik szakaszban erőteljesebb törekvések tapasztalhatók a vertikális integráció megvalósítá­sára (UREBETIN — cukorrépa mellékterméket hasznosító társulás, közös beruházások a konzerv- és bőriparban a feldolgozó vállalatokkal), emellett továbbra is létrehoznak egyszerű gazdasági társu­lásokat (Agroplan — közös légi növényvédelmi vál­lalkozás, társulás az iparszerű termelési rendszerek­hez stb.). 1975-re a nagyüzemek mintegy kéthar­mada lépett be az iparszerű termelési rendszerekbe. Az 1970-es évek közepére több termelőszövet­kezet lépett kapcsolatba csehszlovákiai üzemekkel, kihasználva az éghajlati tényezőkből eredő aratá­si-vetési időpontok eltérését. A kölcsönös segít­ségnyújtás jelentősen rövidítette a betakarítási és vetési munkák idejét, fokozta a biztonságot. Az együttműködésben, társulásokban rejlő lehe­tőségek koránt sincsenek kihasználva. Számszerű növelésre is lehetőség van (zöldségtermelés és fel­dolgozás; extenzív és intenzív állattenyésztés meg­oldása kölcsönös előnyök alapján az északi és déli termelőszövetkezetek között), de a tartalékok fel­tárásával is tovább lehet növelni megyénk mező- gazdaságának hatékonyságát. Jól megválasztott melléküzemági tevékenység — döntően mezőgaz­dasági termékfeldolgozás — fokozza a termelés biztonságát, csökkenti a mezőgazdasági termelés és ipari feldolgozás közti feszültséget. c. A föld hasznosítása, védelme Megyénkben is kiemelt feladata volt a külön­böző állami és gazdálkodó szerveknek. Ennek elle­nére az országoshoz hasonlóan Heves megyében is jelentős a mezőgazdasági művelésből kivett te­rület, melynek nagyobb részét az ipari létesítmé­nyek, tározótó, város, vagy községépítés, útépítés céljára sajátítottak ki. Emellett a 70-es évek köze­pére — főleg a dombvidéki, nehezen művelhető sző­lő és gyümölcs termelő földeket tömegesen hagy­ták el mind egyéni gazdák, mind nagyüzemek. Ezek hasznosítása később újraparcellázással, zárt­kertek alakításával nagyrészt megtörtént. Megyénkben jelentős területet fenyeget az eró­zió és a belvíz, ezért a nagyüzemek létrejöttével egyidőben megindult a megfelelő talajművelés ki­alakítására, művelési ágazat váltásra, a belvízrend­szerek kiépítésére irányuló törekvés. Ezenkívül je­27

Next

/
Thumbnails
Contents