Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Hatszor egyről
JELENÜNK Hatszor: egyről Előszó? Azért szeretem a Mátrát, a Bükiköt, hazám más tájait és városait, mert kalandorként, néhány forinttal a zsebemben kopogtatás nélkül léphetek be mindenhová. Bejelentés nélkül, immáron három évtizede mindig elvégeztem a munkám, s valahol, valamely fogadó frissen vetett ágyában álomra hajthattam fejem. Hanem a fővárosban ... Botor meggondolatlansággal fölajánlottam szolgálatomat, időmet, türelmemet, toliamat Gyurkó Géza szerkesztő barátomnak. Írnám én és közölné ő néhány Budapesten élő, dolgozó, egykor Heves megyei ember portréját. Gyurkó az ötletet tisztességesnek találta, miért is ne!? Nézzük, lássuk őket, amíg életük teljében vannak, azokat, akiket a hevesi föld termett, szűkebb hazánk közéleti klímája nevelt, indított a nagyvilágba. Szóval a bölcsőnél, a bölcsőben ringó fejénél mondjunk igazat és jókat, ne a koporsónál, a koporsóban nyugvó lábánál jókat, némi hátsó gondolattal, hogy azért életében az elhunyt nem mindent tett olyan szépen, ahogyan ott, a rekviemben állítjuk. De az én embereim élőbbnek bizonyultak, mint gondoltam. Izegtek-mozogtak, jöttek-mentek, pihentek, külföldön jártak, nehezen találhatók voltak. Szóval ezt az írást emiatt nem siethettem el, több mint fél évet töltöttem az anyaggyűjtéssel. Tehetségesebb és szerencsésebb kollégáim hathónapos külföldi tartózkodásról megtérve vaskos regényt írnak az illető országról, akár Kínáról, ég- zengésével, földindulásával, kulturális és politikai villámcsapásaival együtt. Hanem Budapesten ... Az operetténekesnő azt mondta, már régen semmi köze Gyöngyöshöz, azelőtt sem volt szerelmes a városba. A miniszteriális asszony a huszadik telefonra — egy hónap múlva — üzent: látni szeretné a folyóiratot, amelyben életét, munkáját méltatnám. Egyébként is, írjak Faluvégi Lajosról, ő is hevesi származású. A Hevesi Szemle három elküldött példányát a mai napig sem kaptam vissza. Közben már a tárcák is gazdát cserélték. Ö, a nők! A társadalmi szervezet főtitkára megjött szabadságáról és egy ködös hétfő reggel nyolcra magához kéretett. Kilenckor otthagytuk előszobáját. A fotós fiatal ember és nem bírta étlen-szomjan a hajnali előszobázást. Ó, a férfiak! De a vér nem mindenkiben vált vízzé. Avar István Kossuth-díjas színművész, képviselő reggel fél nyolckor azt mondta a telefonba: „Ma ország- gyűlés van, hatig. Jöjjön ma este fél hétre a Nemzetibe, ha pontos lesz a művészbejárónál találkozunk”. Varga Feri, az Óbuda Tsz. elnöke, névnapján, Ferenc napkor hajnali háromkor érkezett Belgrád- ból, fél kilenckor koccintottunk a szép napokra és- az ökölvívókra. Páka Eszter operaénékesnő, Póka doktor leánya volt a legaranyosabb. „Ö már négy gyermekem van” — mondta dallamos hangján a kagylóba. „Jöjjön, jöjjön. Imádom Egert, tündéri város, tündén gyermekikor...” Takács Zoli képzőművész grafikussal egy szerkesztőségben dolgozom. Vele könnyű dolgom volt. Tizennyolcadik felszólításra öt hét után hozta az önéletrajzát és a szép grafikát. És megdicsért, szerencse, hogy ilyen határozott (értsd: agresszív!) vagyok, másképp elfelejtette volna ... Bűnöm is van persze, egy-két műhibát én is elkövettem. Dr. Kiss Kálmán, a főiskola egykori tanára, a Magyar Rádió elnökhelyettese kedvesen, egy kérő szóra fogadott. Fogadott volna, ha a megbeszélt időpontban megyek. Egy órát késtem. És Kiss lévén tanárember, szóba sem állt velem, még a szülői ellenőrző könyvemet se kérte be, hogy valamit beírjon. A titkárnője bájosan mosolygott, az elnök elvtárs nagyon sajnálja ... Zavartan, bosz- szúsan vigyorogtam, eszemben az járt, hogy dr. Tóth János MTESZ-főtitkárt, egykori egri főiskolai hallgatót Kiss Kálmán tanár úr nevelte, no lám, Tóth Jancsi előszobájában mi vártunk egy órát az éhes fotós fiúval. A végeredmény: az újságíró totószelvényén mindkét eredmény: X, holott ő egyest írt be. Egyest? Bejött. A másik szelvényen, a következő héten, persze. Demeter Sándor minisztériumi főosztályvezető, szintén egykori főiskolai hallgató szóba állt (ült) velem. Igaz, féltem bevallani az előbbi két kudarcomat. Talán így utólag megért és megbocsát. 18
