Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Özvegy Néhainé
te gyásza első pilanatában is az immár özvegy Pandúr Béláné. Mert mit lehessen erre a kérdésre majd válaszolni: — És hogyan halt meg kedvesem, a férjed? S mert özv. Pandur Béláné irtózott a hazugságtól, hát pironkodva lesz és volt kénytelen rendre válaszolni: — Ó, felakasztotta magát a szegénykém. Az öblítőtartály csövére.... — A vécében? — Ó, igen, a vécében — volt kénytelen újfent válaszolni az immár özvegy Pandurné és rendkívül kényelmetlenül érezte magát. Mert ez a Béla mindig is ilyen köznépi volt. Még egy öngyilkosságot sem tudott úri módon végrehajtani. A hónapok közben szálltak, s már két évre szaporodtak, amikor özvegy Pandur Béláné úgy döntött, hogy nincs tovább. Talán azért, hogy férjét kövesse a halálba, miként annak idején az ősmagyaroknál volt szokás? Vagy csak azért unta meg az egész életet, mert az egész élet — akarata és tudta nélkül — számára mégiscsak Pandur Béla volt? Avagy talán azért, mert az özvegyi nyugdíj még szerényen sem biztosította a szerény úri igényeket? Vagy mindezek együtt? Tény és való, hogy Pandur Béláné, aki özvegy volt, önmaga is predikátumot akart cserélni: az özvegy helyett a néhai előszavat felvenni. Mikor van erre a legalkalmasabb időpont? Amikor a legtöbben vannak otthon a házban. Amikor a halála is közüggyé válik. Amikor néhai Pandur Béláné egyetlen mozdulattal, tudniillik, hogy kinyitja a gázcsapot, önmaga ilyetén meggyilkolásával nyit ablakot a saját volt életére és örökké tartó halálára. Akkor, amikor szombat este, a főműsor miatt, mindenki a tévé előtt ül és a krimin rágja a körmét. Akkor! Özvegy Pandur Béláné, aki pedáns asszony volt világ-úrinő életében, gondosan rendet csinált halála előtt. Az asztalkára, hogy az orvos, a rendőrség, meg a szomszédok is lássák, ki volt ő valójában, likőrt, aprósüteményt helyezett és pontban este nyolc órakor, gondosan bezárva minden ajtót és ablakot... ... de még előtte rá akart gyújtani egy cigarettára. Voltaképpen sohasem dohányzott igazán, de időnként, sikkből, azért rá szokott gyújtani, mert karcsú ujjai között elszívva, igen jól mutatott a parázsló cigaretta és a felfelé kanyargó, vékony, kékes füst... És különben is, milyen előkelő dolog egy félig leégett, drága cigarettával feküdni holtan egy fotelban. És ekkor rágyújtott... Amikor magához tért a kórházi ágyon, még mindig vörös és kék villámok cikáztak a recehártyáján és a hatalmas robbanástól most majdnem süketen tekintgetett szét maga körül, hogy hol is van voltaképpen és főleg miért... — ... és akkor rágyújtott egy cigarettára? — kérdezte a bíró. — ... igen. Rá. — ... és miért éppen akkor? — ... tetszik tudni, bíró úr, mert akkor már vagy két éve nem dohányoztam egyáltalán, mert már arról is leszoktam. És úgy gondoltam, hogy most már úgyis mindegy... És rágyújtottam. — De hát, Pandur Béláné ... — Özvegy Pandur Béláné ... — Elnézést. De hát, özvegy Pandur Béláné, arra nem gondolt, hogy felrobbanthatja az egész házat? Szerencse, hogy még viszonylag kevés gáz szivárgott be, és tavasz lévén, majd mindenütt nyitva voltak az ablakok... Nem gondolt erre? — ingatta fejét a bíró. — Elfelejtettem, tisztelt bíró úr, hogy már kinyitottam a csapot... Teljesen elfelejtettem. Tetszik tudni, először csináltam ilyet és mégiscsak izgatott voltam ... A ház lakói persze nem felejtették el özvegy Pandur Bélánét, aki néhai akart lenni és majdnem tömeggyilkos lett. Ennyi a történet. S hogy mi a tanulsága? Nagyon fontos. Dohányos ember ne akarjon gázzal öngyilkos lenni. Nem nagy tanulság ez persze, de figyelemre méltó. Gyurkó Géza 13
